Zubogy gótikus temploma

Rejtőzködő Magyarország

Borsod karsztvidékén, a Kazincbarcikától Aggtelek felé vezető országút mentén található a kicsiny, mindössze hatszáz lakosú település, Zubogy. A Csörgős-patak túlsó partján alig venni észre a falu házai mögött megbúvó fehér falú templomot, pedig a gótikus szentélyű épület az ország egyik elsőrangú középkori műemléke. A múlt héten felkeresett Ragály szomszéd községe szintén azok közé a települések közé tartozik a környéken, amelyeknek már az Árpád-házi uralkodók idejében templomuk épült. Egy 1237 és 1240 között keletkezett okiratban szerepel a „Zubud” név, 1282-ből pedig írás maradt fenn róla, hogy a falut IV. (Kun) László király a Csanád megyei Ajtony nemzetség tagjainak adományozta. Alighanem valami vita kerekedett köztük és a szomszédos falvak nemesei között, mert 1299-ből arról szóló hír maradt ránk, hogy „Zbugugh”-ot nobilis urak megtámadták és felperzselték. A templom vizsgálatát és helyreállítását végző Káldi Gyula építész szerint ekkor rongálódott meg súlyosan a már akkor is réginek számító épület nyugati része.
A sorozatunk előző két részében bemutatott abodi és ragályi négyszögszentélyű egyházak mellé illeszthetjük harmadikként Zubogy első templomát is. Káldi – ásatáson alapuló – rekonstrukciós rajzán ugyanaz az egyhajós, torony nélküli kis épület jelenik meg, amilyen a szintén déli bejáratú, XIII. századi ragályi templom. Érdekes, hogy kutatója az épület keletkezését ennél – és másoknál – korábbra, az 1100-as évekre datálja, így azonban „jut idő” még egy átalakítására a román stíluskorszakban, amikor is, valamikor az 1200-as években, a szentély egyenes zárófalát megbontva keleti irányban félköríves apszist, északon sekrestyét toldanak az épülethez. (A lapunk január 14-i számában bemutatott gömöri Almágy korabeli temploma ezáltal alaprajza révén is közeli rokona a zubogyinak.)
Az 1400-as esztendők elejétől a Zubogyi família lett a település új földesura, amely az eklézsia kegyuraként korszerűsítette a templomot. A század első felében épült sokszögzáródású szentély már egyforma széles volt a hajóval, de még mindig támpillérek nélküli, tehát fiókos dongaboltozat fedte. Pár évtized múltán, de még a XV. század elköszönte előtt készülhetett az egyszerű, kőbordás keresztboltozat, kívül a gótikus támpillérekkel. Ezt a boltozatot sem láthatjuk azonban, mert miután a zubogyiak – az északi hegyvidék lakóinak zömével együtt – az 1550–60-as évtizedben áttértek a református hitre, megint átalakították a templomot. Eltávolították az oltárt, lebontották a feleslegessé vált sekrestyét, majd a nyugati oldalhoz kis előteret toldottak. A XVII. századi törökellenes, majd kuruc–labanc háborúk elcsitultával otthonossá tették egyházközségük istenházát: 1710-től szépen festett deszkamennyezettel fedték s virágdíszes karzattal, padokkal bútorozták be. A födém elkészültét a középső kazettán olvasható felirat és az 1726-os dátum, a mellvéd és szószék pingálásának befejeztét az 1758-as évszám jelzi.
Az 1700-as évek derekától a XIX. század végéig csupán annyi változás történt az épületen, hogy 1887-ben az öregségtől kidőlt az északi fala. A presbiterek a rozoga épület lebontása mellett döntöttek, pénz híján azonban némi javítás árán megmenekült a középkori épület. Legközelebb 1934–35-ben tatarozták – eltüntetvén a XIV. századból töredékesen megmaradt falképeket –, végül 1978 és 1980 között megtörtént a zubogyi templom szakszerű műemléki helyreállítása. A barokk kori átalakítások mögül előtűntek a csúcsíves, kettős halhólyagdíszű ablakok és az elpusztult boltozat faragott vállkövei. Káldi Gyula ásatása során megkerültek az egyház régi kincsei, amelyeket 1670 körül egy fazékban rejtettek el a török elől: hetven darab ezüstpénz, valamint az 1400-as évek végéről származó aranyozott áldozókehely és a patena, a szentostya tányérkája. A gótikus kehely – az 1480-ban a ragályi templom számára készülthöz hasonlóan – a környék Mátyás király uralkodása alatti jólétéről tanúskodik.