Gróf Teleki Sámuel 1887–1888-as kelet-afrikai utazása a földrajzi felfedezések korának utolsó nagyszabású expedíciója volt, a világ „utolsó fehér foltjaként” számon tartott fekete afrikai vadonba. Teleki utazása földrajzi, térképészeti, vulkanológiai és néprajzi szempontból is számottevően gazdagította a magyar és egyetemes tudományt. Névadójának szellemében szervez expedíciókat a Teleki Sámuel Felfedező Klub a Székelyföldtől a Jóreménység fokáig – az utazásokat földrajzos végzettségű kísérők vezetik, mint például Gőgös Norbert, a klub szervezője, aki maga is földrajztanárként kezdte a pályáját. Mint Gőgös mondja, a programok összeállítását a legjobb magyar geográfusokat tömörítő Magyar Földrajzi Társaság tagjai végezhetik. Az útvonalterveket az egyetemi földrajz tanszékek oktatói hagyják jóvá, biztosítandó, hogy a felejthetetlen kalandok mellett remélhetőleg nem kevésbé felejthetetlen tudásanyaggal is gazdagodjanak a résztvevők.
A szervező-kísérő szerint a magyarországi utazási piac két, markánsan elkülönülő részre osztható. Az utazók 95 százaléka a kényelmet keresi, olcsó charterjáratokkal, háromcsillagos szállodákkal és jacuzzival, míg 5 százalékuk körutazásokra vágyik, és még ennél is kisebb arányban vannak jelen azok, akik helyi buszjáratokkal utazgatnak a célországban, s akár az árok partján is hajlandók éjszakázni, ha ez az ára annak, hogy minél többet láthassanak és tapasztalhassanak. A Teleki Sámuel Felfedező Klub kínálata azokat célozza meg, akik az utóbbiak közé tartoznak, azonban már ragaszkodnak ahhoz, hogy minden éjjel viszonylag jó körülmények között, ágyban hajtsák álomra a fejüket. A célközönség tagjait egy-egy terület földrajzi, biológiai, történelmi és kulturális vonatkozásai is felettébb érdeklik, azonban többnyire nem beszélik a célország nyelvét. A leendő utazók jelentős hányada a klub által megjelentetett Földgömb című magazin olvasói közül kerül ki – a lap tíz-tizenegyezer példányban fogy.
– Magyarországon is van néhány tucat olyan ember, aki ötven felett jár, gyermekei felnőttek, pénze is van, és szeretne világot látni úgy, hogy közben minél alaposabban megismerhesse a távoli vidékeket. Akadnak közöttük, akiknek nincs elegendő idejük egy komolyabb körutazás megszervezéséhez. Ők nyernek igazán azzal, ha a Teleki Sámuel Felfedező Klubbal utaznak, mert mi ismerjük ezeket a területeket, és az igényeiknek megfelelően tudjuk megszervezni az utazást – véli Gőgös Norbert.
Beszélgetésünkkor az idei év ötödik expedíciója volt úton éppen – a résztvevők Peruba, Bolíviába, valamint az Amazonas vidékére látogathattak el Monos János vezetésével, aki a „szerteágazó” dél-amerikai út befejezése után Izlandra kísér egy tízfős csoportot. Gőgös Norbert – Monossal ellentétben – inkább egyetlen ország régióit szereti bejárni utazásai során, de azt mindenre kiterjedő alapossággal. Gőgös Norbert beszélgetésünk idején éppen Erdélybe, a Székelyföldre készül. A tizenegy napos felfedezőút afféle tisztelgés is Teleki Sámuel emléke előtt. Ugyanis éppen szülőhelyén, a Székelyföldön maradt igen kevés tárgyi emlék a nagy felfedező után – Sáromberkén, a családi kastélyt a II. világháború végén a bevonuló szovjet és román csapatok feldúlták és kifosztották, egyedül a családi kripta maradt meg (kastélyában mezőgazdasági iskola működik). Az expedíció résztvevői végigjárhatják Teleki életének fontos erdélyi helyszíneit a Fogarasi-havasoktól a Békás-szorosig, az Istenszéke megmászásával és medvelessel fűszerezve.
Minden este „eligazításon” ismerkedhetnek meg a következő nap programjához és helyszíneihez kapcsolódó tudományos ismeretekkel a résztvevők. Persze a szervezők arra is figyelnek, hogy az utazók nem feltétlenül földrajz szakosak, így ügyelnek rá, hogy ne adagolják túlságosan „töményen” a tudásanyagot, elvégre a személyes tapasztalat az első. Élményekben pedig nincs hiány. Gőgös Norbert lelkesen meséli azt az esetet, amikor a Fogarasi-havasokban, zergelesre indulva – májusban – óriási hóviharba került a csoportja.
– Északi-sarki körülmények között, olykor egy-egy hófelhő kellős közepén erőlködtünk másfél órát. Én mentem legelöl, időnként derékig süllyedve a hóba, s bár zergét nem láttunk, mégis ez a kirándulás jelentette a legnagyobb élményt a résztvevőnek.
Felejthetetlen élményekben volt része Gőgös Norbertnek és az expedíció tagjainak Dél-Afrikában, a több mint 35 ezer négyzetkilométeres – tehát Dunántúl nagyságú – Great Limpopo Transfrontier Park Krüger nemzeti parki oldalán is. Az afrikai nemzeti parkok között a Krüger ökoszisztémája maradt fenn a legteljesebben – oroszlánokat, kafferbivalyokat, rinocéroszokat és elefántokat is láthatnak itt az utazók. Egyetlen éjszakai túra során Gőgös csapata rálelt egy hiénafészekre, valamint legelő vízilovakkal is találkoztak – ezeket az állatokat csak nagy ritkán lehet a vízen kívül megpillantani. Ilyen helyszíneken az állatok életéhez kell alkalmazkodni – a Krügerben az embereket zárják kerítés mögé, ugyanis itt este hatig mindenkinek be kell érkeznie a bázisra, és csak reggel hatkor szabad ismét útnak indulniuk. Ráadásul a túravezetők azt is jól tudják, hogy a dög a területen drága kincs – ugyanis az oroszlánok az állat elejtése után két napig visszajárnak lakmározni a tetemhez. Persze az állatok királyával szinte „testközelben” ismerkedni nem veszélytelen – ezért a résztvevők a vadvilág kevéssé ismert furfangjaival is megismerkedhetnek; azzal például, hogy amennyiben oroszlán támadna rájuk, riadalom helyett csak fel kell markolniuk a földről a hátuk mögött lévő ürüléket, így bírva távozásra a finnyás természetű ragadozót…
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
