Az éhségövezettől innen, az unión belül

A magyar lakosság elég bölcs, hogy átlássa, miért van szükség a megszorításokra – biztat a miniszterelnök. Eközben a létminimum alatt élők az élelmiszerbank kifejezéssel barátkoznak, ahonnan tavaly óta adományként lisztet, száraztésztát, olajat juttatnak nekik. És az is a bölcs belátáshoz tartozik, hogy Borsod, Szabolcs, Hajdú, Szolnok megye egyes falvaiban ötven–száz százalékos kamatra adott „uzsorapénz” a napi létfenntartás alapja. Ha eddig hárommillióan éltek a létminimum körül, most a reformcsomag vonzataként újabb lavina indulhat el.

A jobb módúak és az éhezés küszöbén élők között pedig ott vannak azok, akik idáig még tartani tudtak egy elfogadható, civilizált életformát. Nagy nehézségek, türelem és önfegyelem árán ugyan, de a nagycsaládosok jelentős része eddig át tudta valahogyan vészelni a háztartásaikat érintő kiadások növekedését. 150-160 ezren tartoznak e körbe, ők nevelik a magyar gyermekek egyharmadát. A tenyerünkön kellene hordoznunk őket. Ezzel szemben az ő hétköznapjaik is egyre inkább a fennmaradásról, a lecsúszás elkerüléséről és az állandó számolgatásról szólnak.
Lassan húsz esztendeje képviseli érdekeiket a Nagycsaládosok Országos Egyesülete.
– Minden olyan kormányzati intézkedésnél, amely a hétköznapi élettel kapcsolatos, rendkívüli módon megszaporodnak a hozzánk írt panaszos és segítséget kérő levelek. Nem szólva a telefonhívásokról, a személyes megkeresésekről. Már a családtámogatási rendszer utóbbi átalakításánál is érezhető volt a kétségbeesés, a küszöbönálló áremelésekről nem is szólva – bocsátja előre az egyesület szociálpolitikai ügyvivője, Kormosné Debreceni Zsuzsa.
Az eltelt évek alatt az egyesületet a konkrét érdekvédelmi munka, a kormányzati intézményekhez eljuttatott javaslatok kidolgozása jellemezte, mintsem a panaszkodás. Most sem az utóbbiról, hanem a megélt tapasztalatokról és az úgynevezett reform rájuk háruló negatív következményeiről van szó. A több gyermeket nevelők többségének például jelentős anyagi veszteséget okozott a családi adókedvezmény csökkentése. A tizenharmadik havi családi pótlék – amelynek egy részét más formában ugyan beépítették a támogatásba – szintén nagyon hiányzik az éves költségvetésükből. Ez volt az a tétel ugyanis, amit sok helyütt tartalékolni tudtak az iskolakezdéssel járó többletkiadásokra.
A három-négy gyermek tanulásához szükséges felszerelések ára a százezer forintot is elérheti. Van olyan család, ahol az általános iskolás és gimnazista testvére is ballag, ami többletköltségekkel jár. Tanév végén szervezik a kirándulásokat, az erdei táborokat, amelyekért szintén fizetni kell. Ebben a tantervbe illesztett, környezetvédelmi és pedagógiai szempontból fontos programban egy idő óta nem mindenki tud részt venni – panaszolják a szülők az egyesülethez fordulva.
Általánosságban csak a periférián élők társadalmi kirekesztettségéről szoktunk beszélni, ám ha jól meggondoljuk, a fentiek egyfajta társadalmi leszakadást jeleznek. Az is tény, hogy a többgyermekes, rendezett körülmények között élők között is egyre többen lesznek azok, akiknek a nyári üdülésről, a sportolásról anyagi okok miatt le kell mondaniuk.
– A megszorítások miatt ez a társadalmi réteg még sebezhetőbb lesz – jegyzi meg Debreceni Zsuzsa, hozzátéve, hogy szakértőik már eddig is többféle élethelyzetre, családi modellre dolgoztak ki számításokat, azt elemezve, hogy a jövedelmek, juttatások és az alapszintű megélhetési költségek miként viszonyulnak egymáshoz. Egyik következtetésük, hogy az eddig még elviselhető, stagnáló helyzet nagymértékben romlani fog. Az infláció, az általános forgalmi adó növekedése azért érinti érzékenyen ezt a réteget, mert ahol több a gyerek, nagyobb tételben vásárolnak élelmiszert és más, alapvető, a háztartáshoz szükséges cikkeket. A víz-, az áram-, a gázfogyasztás szempontjából is azért számítanak „nagyfogyasztóknak”, mert egy ilyen háztartásban hat-nyolc fő tisztálkodik naponta, ennyi emberre kell mosni, a hűtőkben élelmiszert tartalékolni és így tovább. Ezért van az, hogy a családi költségvetések 40-45 százalékát már eddig is az energia- és a közüzemi díjak fizetése vitte el. (Ez átlagos kép, van, ahol magasabb ez az arány.)
A fizetésképtelenség, az anyagi összeomlás jó ideje már nem pusztán azokat fenyegeti, akik életmódjukkal is hozzájárulnak ehhez, vagy különböző okokból kerültek a társadalmi lét peremére. Az egyesület jogsegélyszolgálatánál nemegyszer tapasztalják, hogy rendezett életet élő, igyekvő szülők lába alól csúszik ki váratlanul a talaj. Néha azért, mert az adott település közelében bezárt egy hazai vagy külföldi cég.
De az is előfordul, hogy az elbocsátástól való félelem és a túlmunkák miatt nem mernek időben orvoshoz fordulni, aminek végül több hónapos betegeskedés a következménye. Ha ezek miatt kiesik vagy csökken a családot eltartó személy jövedelme, csak gyűlnek a ki nem fizetett számlák, nem beszélve arról a csapdáról, ha valakinek ingatlanvásárlással kapcsolatos vagy egyéb hosszabb távú kölcsöne van. Ahol meg tudják tenni, hogy az élelmezésüket szó szerint tésztára és krumplira korlátozzák, egy ideig még kiszorítják a fűtésre, a vízdíjra, az elektromos áramra valót. De ez az időszak nem tart sokáig.
Különösen kétségbeejtő a gyermekeiket egyedül nevelő szülők helyzete. Az elhelyezkedési esélyeiket tekintve teljesen mindegy, hogy férfi vagy nő az illető. Kevés kivételtől eltekintve: a több gyerek léte a foglalkoztatásnál eleve kizáró ok. Számukra marad az alkalmi munka vagy a lassú lecsúszás, a segélyezésre „alapozó” életforma.
– Tudunk olyan településekről, ahol ötven–száz kilométeres körzetben nincs semmiféle munkaalkalom. Az egyetlen ilyen lehetőség az önkormányzat általi időszakos közmunka. De ezek a lehetőségek is szűkösek. Az önkormányzatok úgy próbálnak „igazságot tenni” a rászorulók között, hogy felváltva alkalmazzák őket. A közelmúltban egy cigány faluból kerestek fel minket. Szívszorító volt megtudni, hogy hány helyen kilincseltek már, hogy a környezetükben valami munkaalkalom legyen. Nem akartak tovább segélyből, tétlenül vegetálni. A szociális ügyekkel foglalkozó minisztériumban végül a kezükbe nyomtak egy füzetet a szociális földprogramról. Mi legfeljebb annyit tudtunk segíteni, hogy összeszedtünk minden élelmiszert, ami a raktárunkban volt, mégse menjenek üres kézzel haza – említ egy kilátástalan helyzetet a sok közül Debreceni Zsuzsa. Hozzátéve, gyakorta nehéz megmagyarázniuk a bennük reménykedőknek, hogy szerény anyagi forrású civil szervezet lévén csak bizonyos kereteken belül tudnak gondjaikon segíteni. Előfordult az is, hogy vidéki gyermekjóléti szolgálatok fordultak hozzájuk, hogy pártfogoltjaiknak élelmiszert vagy alapvető ruházati cikkeket szerezzenek.
Az elszegényedési folyamat szélesedését és jellegét mutatja, hogy míg régebben egy-egy adományozási akciónál a ruhanemű, a játékok, műszaki cikkek iránt volt nagyobb az érdeklődés, mostanság inkább alapvető élelmiszereket és mosószert kérnek. Megjegyzendő, hogy a termelők, az áruházláncok fölösleges, de még felhasználható liszt- és száraztésztakészleteiből a Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2006-ban 10 ezer tonna szétosztását tervezi. Ebből Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már négyezer létminimum körül élő család részesült.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete az előző három évben több alkalommal hívta fel a kormányzat figyelmét arra, hogy a lakossági gázfogyasztás árába beépített állami támogatásnál nem vették figyelembe a több gyermeket nevelő családok speciális helyzetét. Számításaikkal, konkrét módosító javaslataikkal eddig sem tudtak lényeges eredményt elérni. A most küszöbönálló harmincszázalékos, majd a későbbre ígért, egyes hírek szerint kilencvenszázalékos gázáremelés következményeit a családok szinte fel sem tudják fogni, különösen, hogy mindennek szociális ellentételezéséről csak általánosságban és ígéretekben volt szó.
A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei a minap közleményében rávilágított arra, hogy mindez újabb elszegényedési lavinát indít el. Mint írják, már jelenleg is több százezer családot fenyeget az a veszély, hogy kikapcsolják a gáz- és áramszolgáltatást, mert nem tudtak rendszeresen fizetni. Mivel e réteg semmiféle anyagi tartalékkal nem rendelkezik, fennáll a veszélye annak is, hogy az új helyzettel már nem tudnak megbirkózni.
A Hálózat Alapítvány és a Magyarországi Adósságkezelők Egyesülete több ezer olyan családdal kötött együttműködési szerződést, ahol megvolt a remény és az akarat arra, hogy rendezzék a helyzetüket. Előre látható, hogy ők végképp nem lesznek képesek állami segítség nélkül megfizetni a megemelt tarifákat. Ha pedig ez bekövetkezik, az eddigi helyzet rendezésére nyújtott támogatást is vissza kell fizetniük, és a kör bezárul.
Valóban ez lenne a „felemelkedés” ára?