Brooklyn

Milyen haver lehet Muki? Mennyire ígéretes haver az, aki öregasszonyokat ütött le az utcán, miután kileste őket, hogy pénzt vesznek ki a bankautomatából? Deviáns, írják a bulvárlapok. Deviáns? Ilyet mostanában nálunk politikailag nem korrekt emlegetni. Nálunk az a deviáns, aki nem azért ver halálra egy éjjeliőrt vagy egy hajléktalant, mert éhes vagy mert nincs pénze. Hanem csak úgy. Ha jó balhénak látszik, izgalmas időtöltésnek, a halálos unalom elűzésének. Hátha… még tévészereplés is lehet belőle. Vagy egy új könyv, jön egy bombázó bige, és azt mondja: ő bűnügyi újságíró, és a lelkére kíváncsi. Meg az indítékra.
A Muki meg az ő indítéka. Heni, a barátja meg Muki a makói Brooklyn nevezetű helyen hamburgereztek. Eddig nincs ebben semmi különös, mostanság az Alföld legeldugottabb zugában is nyílik egy fakalyiba shopping center, midnight klub, rögtön a kacsaúsztató, az East Beach mellett. Mi is lehetne a vonzóbb név egy magyar mezőváros főutcáján, az egykori hagymabirodalom közepén, mint Brooklyn. Se négerek, se zsidók, mégis itt van Amerika. Muki, Heni és Norbi. Meg a hamburger mint magyar nemzeti eledel, rögtön a hot dog meg a Kentucky Fried Chicken előtt. Muki, a Meki és a kóla. Van itt feeling…
Egyszer megkértem egy kollégámat, számolja meg, egy átlagos hétvégén a nagyobb tévécsatornákon hány lövés, megerőszakolás, gyilkosság vagy perverzió fut le. A lövések számolását tízezer körül abbahagyta a sorozatlövők miatt, a többi bűntény is csőstől dőlt ki a képes dobozokból, a New York-i meg a Miami helyszínelők a Halottkémmel és Chuck Norrisszal szövetkezve sem tudták utolérni magukat.
Ennek következtében hajlamos leszek arra a következtetésre jutni, hogy a pszichológusok magyarázata némiképpen sántikál. Nem biztos, hogy a válogatott gyilkosságok, a libanoni bombázások, a hutuk és a tuszik tömeges irtása, a csecsen és az al-Kaida-főnökök mérnöki pontossággal végrehajtott kivégzése, az iraki és afganisztáni „demokráciaexport” vérfagyasztó képei, a nyílt színi lefejezések kielégítik a tévénézők és mozilátogatók katarzisélményét.
Elvégre a gyilkosságot is lehet sokféleképpen értelmezni. Lehet a gyilkos elvetemült állat, de plecsnire méltó hazafi, rejtett mozgatórugók vezérelte eltévelyedett is, vagy a tévéfilmek kedvence: az anyai terrorban sínylődő sorozatgyilkos. Mivel bizonyos csoportok amellett kardoskodnak, hogy a halálbüntetésnek nincs visszatartó hatása, egyre jobban úgy érzem, hogy de bizony van. Néhány éve történt Nógrádban, hogy egy fiatal lányt a megerőszakolása után a tettes az emésztőgödörbe dobott, ahol megfulladt. Ilyenkor jönnek elő a kriminológusok azzal, hogy a fiatalok egyre vadabb és egyre állatiasabb módszerekkel gyilkolnak. Aztán az aggódás csendesedik, mert elsepri egy még borzasztóbb esemény híre: Muki, a tizenöt éves makói rém. Barátja rábízta a barátnőjét, vinné haza. Felültek Muki Simsonjára, de nem haza vitte, hanem egy közeli erdőbe, ahol a tizenöt éves fiú egy fához kötötte a lányt, megverte, megerőszakolta, leöntötte benzinnel, felgyújtotta és ott hagyta.
Adjon erre magyarázatot valaki. A védelem hivatkozhat a gyerek deviáns voltára, apja öngyilkosságára, más egyéb mentségekre. Amely problémák amúgy nem magyaráznak semmit. Nálunk a családirtókról is azt állítják a szomszédok, hogy illemtudóan szoktak köszönni. A tizennyolc éves lány apja azt mondta, ha a keze közé kapja Mukit, ugyanígy fog végezni vele.
Amire van esélye, mivel kiskorúként tíz évnél többet nem kaphat.
Más kérdés, hogy Heni, akinek még a tüdeje is megégett, megéri-e a holnapot.