Hajdani kézművesek

A História legújabb számában olvasható Fodor István írása: Kovácsok, ötvösök, bőrösök, fazekasok (Magyar kézművesek a honfoglalás előtt). Mint a tanulmány alcíme is mutatja: régi időkbe kalauzolja olvasóját a szerző, olyan korba, amelyről csak régészeti leletek tanúskodnak.
A hajdani kovácsok és ötvösök munkájáról azok a leletek árulkodnak, amelyek Magna Hungária (a mai tatár és baskír föld), a Don– Donyec-vidék és Etelköz területéről valók, ahol őseink éltek a VIII–IX. században. „A honfoglalás előtti évszázadban a magyar kovácsok felszerelése és műhelye sokban hasonlított a XVIII. század második felében megfigyelt nomád kovácsokéhoz” – írja a szerző. Munkájuk nyersanyaga a „gyepvas” volt, amit egyszerű kis kohókban hevítettek.
„Régészeti emlékanyagunkból talán a legtöbbet honfoglalóink ötvösmestereiről tudunk – írja Fodor. – A gazdag sírokból ugyanis szászszámra kerültek elő ilyen leletek. A férfiak fegyverövén függő bőrtarsolyok fedelét díszítő tarsolylemezek, az előkelő nők hajfonatait ékítő, lemezből készült és öntött korongok, az övek és lószerszámzat, a női és férfiöltözék pompás veretei, az ötvösmunkával ékesített fegyverek mind élő tanúi e magas színvonalú magyar művészetnek…”
Amilyen sok emléke maradt az ötvösségnek, olyan kevés utal a hajdani bőrösök és nemezkészítők munkájára, ugyanis az ő szerves anyagból való műveik az évszázadok során nyomtalanul elenyésztek. Csak találgatni lehet keleti analógiák, néhány korabeli beszámoló meg egy-egy archaikus stílusban dolgozó műhely – például a torockói „rátétest” készítő szűcsök – nyomán, milyenek lehettek a nemeztakarók, varrottasok, szőnyegek és bőrtokok, bőrruhák. Ami pedig a fazekasok emlékeit illeti, „a gyakran költöző nomádok szívesebben használtak bőredényeket, mint agyagból égetett, törékeny holmit”, tehát az a számtalan cserépből való edénylelet, amelyet ismerünk, jórészt már a kereszténység évszázadaiból való.