Harmincöt éves a holdautó

Magyar származású mérnök, Pavlics Ferenc irányításával tervezték a General Motors Santa Barbara-i kutatóintézetében az első ember irányította, földön kívüli járművet. A holdautó ma harmincöt éve teljesítette első küldetését.

Ma harmincöt éve, 1971. július 31-én indult útnak a holdautó, az első ember irányította jármű idegen égitesten – emlékeztetett a távirati iroda. A Föld kísérője, a Hold szabad szemmel is látható, ezért kézenfekvő volt, hogy a XX. század második felében kialakuló űrkutatás első célpontja ez legyen. A Szovjetunió 1957-ben küldte fel az első szputnyikot, Gagarin űrutazása 1961-re esett. A látványosan lemaradt Egyesült Államok fokozta erőfeszítéseit, s az űrversenyben a Hold meghódítását tűzte ki célul. Bár elsőként, 1966-ban még az orosz Luna–9 robot szállt le a Holdon, 1969-ben már az Apollo–11 küldetésekor két amerikai űrhajós, Armstrong és Aldrin hagyta elsőként lábnyomát az égitesten.
Az 1971. július 26-án felbocsátott amerikai Apollo–15 utasai a Falcon nevű holdkomppal 31-én szálltak le a Holdra, ahol David R. Scott és James B. Irwin három útja idején összesen 27,9 kilométert autózott a holdkompban magukkal vitt, Lunar Roving Vehicle-nek (LRV) nevezett, négy kerekével karosszéria nélküli földi autóhoz hasonlító járművel. A számítógép irányítású rendszer rögzítette a kocsi minden mozgását, így a haladás irányából és a sebességből mindenkor meg tudták határozni holdkomphoz viszonyított helyzetüket. A kerekek abroncsai titán fémspirálból előállított tömlőből készültek, a maximális sebesség óránként tizennégy kilométer volt. A két, 36 voltos ezüst-cink teleppel működtetett villanymotor révén a holdautó hatótávolsága hatvan kilométer volt. A 38 millió dolláros költséggel kifejlesztett jármű minden idők egyik legdrágább autója, kerékfordulat-számláló, rádióadó és pörgettyűs navigációs készülék is volt rajta, a színes tévékamera folyamatosan közvetítette a Földre az eseményeket. Botkormányszerű vezérlőkarjával szabályozták a sebességet, tették előre- vagy hátramenetbe és fékezni is lehetett vele. Tömege 210 kilogramm volt és további 490 kiló terhet bírt el. Segítségével az asztronauták a felszínről 77 kg geológiai kőzetmintát gyűjtöttek. A holdautó csak hét kilométerre távolodott el a leszállási helytől, hogy műszaki hiba esetén az űrhajósok gyalog is visszatérhessenek a holdkomphoz. Az expedíció öszszesen majdnem 67 órát töltött a Holdon, majd augusztus 7-én tért vissza a Földre. Az Apollo–15 után a sorozat két utolsó űrhajójának személyzete is autóval járta az égitestet. Az Apollo–17 amerikai űrhajósai utánfutón szerszámokat is vittek magukkal holdbéli kirándulásukra. A negyedik legyártott holdjármű a washingtoni Smithsonian Múzeumban látható.
A holdterepjáró tervezését a magyar származású Pavlics Ferenc mérnök irányította az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) megbízásából a General Motors Santa Barbara-i kutatóintézetében. A talaj nehézségei, a minimális légnyomás és a nagy hőingadozás különleges követelményeket támasztott, de legalább ekkora gondot jelentett a stabilitás is, mivel a Holdon a gravitáció csupán a földi érték egyhatoda, de a járműre ható tehetetlenségi erők ugyanakkorák, mint a Földön. Ezért a holdautót nagy, 1830 mm-es nyomtávolsággal, és mély súlyponttal tervezték. Tengelytávolsága 3100 mm, tömege 209 kg volt, a kétüléses holdautó összehajtva helyezkedett el a holdkomp belsejében, s Holdra szállás után néhány egyszerű mozdulattal lehetett üzemképes állapotba helyezni.
Kilenc éve, 1997. július 4-én szállt le a Marson az amerikai Pathfinder (Nyomkereső) űrszonda, amelyből útnak indult a Sojourner (Jövevény) nevű távirányításos autó. Ezt a Kármán Tódor alapította Jet Propulsion Laboratórium telerobotikaprogramjának részeként fejlesztették ki, a szintén magyar származású Bejczy Antal fizikus vezetésével. A következő Mars-jármű tervezésében Greguss Pál, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora is részt vesz, az ő feladata a 360 fokos látószögű lencse, az úgynevezett PAL-optika beépítése. E járműveket már robotvezérléssel készítik, kiküszöbölve az időeltolódásból és az emberi tényezőből származó hibalehetőségeket.