Verle Mária ötvenéves, ma kozmetikus. Korábban irodában dolgozott, ahol mindjárt a gyes után megkínálták a vezető beosztással. Nem vállalta el. Azt gondolta, két kisgyermekkel felelőtlenség volna.
– Ha megbetegszenek, hogyan végeztem volna a munkámat? – kérdezi. – Nem tudtam volna másra bízni őket betegen. A munkaadóm, aki nő volt, együgyűségnek tartotta a döntésemet. Én meg azt gondoltam, nem lehet anyának is lenni meg vezetőnek is.
Verle Mária úgy gondolta, hogy aki vezető szerepet vállal, egyben lemond az anya és feleség szerepéről, ugyanis a nőnek, aki jó vezető akar lenni, meg kell válnia nőiességétől.
Az efféle konfliktushelyzet a nők életében általános jelenségnek mondható. Ez derül ki a nők munkavállalási lehetőségeit hátráltató sztereotípiákról a Jól-Lét Közhasznú Alapítvány kiadásában most megjelent brosúrából, amely a Stere/o néven futó kutatás eredményeit tartalmazza.
A kiadványból megtudhatjuk, hogy a vizsgált országokban, Belgiumban, Bulgáriában, Németországban, Olaszországban és Magyarországon nagyon is hasonló problémákkal kell szembenéznie a női munkavállalónak.
A kutatók először minden uniós országban statisztikai adatok alapján mérték fel a diszkrimináció bizonyos vetületeit, majd a felső vezetés különböző területein vizsgálták meg a nemek arányát. Úgy tűnik, kevés a női vezető még olyan szakágakban is, ahol egyébként nagy számban női munkaerő dolgozik. A kutatók megnézték a foglalkoztatásban a férfi-nő arányt is.
– Úgy érzem, hogy Magyarországon ez központi probléma – mondja Vajda Róza szociológus, a kutatás egyik vezetője. – Nyilvánvaló, hogy a nemi szerepek nemcsak otthon érvényesek, hanem a munka világában is. A női foglalkozások a gondoskodó, az anyai, a feleség szerephez állnak közel. Elég az egészségügyre, a szociális szférára vagy a tanításra gondolnunk. Bár ez az idők folyamán – szerencsére – változik.
Ma teljesen természetesnek tűnik, hogy bizonyos funkciót nők látnak el, más gazdasági helyzetben, más történelmi pillanatban viszont kiderülhet, egyaránt alkalmasak erre a férfiak és a nők. Ha egy szakma elnőiesedik, veszít a presztízséből, mert nincs megfizetve. Egyébként is általánosnak mondható, hogy ugyanazért a teljesítményért ugyanazon a helyen nemcsak nálunk, hanem Európa többi országában is tizenöt-húsz százalékkal többet kap a férfi. Nemrég egy önkormányzatnál végzett vizsgálatból kiderült, hogy a közalkalmazottaknál is létezik fizetési szakadék.
Vajda Róza érdekesnek tartotta a másik oldallal, a döntéshozókkal: karrier-tanácsadókkal, nőkkel foglalkozó politikusokkal és HR-esekkel (személyzetisekkel) való beszélgetést. Legtöbbjük inkább férfiakat vesz föl bizonyos állásokra, mert a nőket nem tartja alkalmasnak. Sok a baj velük. Néhányan azt mondták, jó lenne a női munkaerő is, csak hát tőlük azt várják el, hogy férfit vegyenek fel. A karrier-tanácsadók persze igyekeznek olyan tanácsot adni a hozzájuk forduló nőknek, amely segíti az elhelyezkedésüket, de ez nem könnyű. A döntéshozók arról is beszámoltak, hogy az ő szintjükön vagy a felettük lévő szinten már nem található nő, családos főképp nem. Kiderült, hogy aki ennek ellenére, elvből nem tesz különbséget férfi és női munkaerő között, valaha valamilyen szinten személyesen érintett volt, ráadásul empatikusabb a kollégáinál.
Megoszlanak a vélemények arról, hogy van-e különbség a férfi és a női vezetők között.
A Kárpátaljáról áttelepült hatvanöt éves Péter Magdolna nyelvtanár szerint például mindegy, hogy nő vagy férfi a főnök.
– Volt férfi főnököm, akivel nagyon jó volt a viszonyom, később jött egy nő, aki ki is rúgott a munkahelyemről két évvel ezelőtt, amikor már nyugdíjas voltam. Egy buta hiúsági probléma miatt. Ezért utólag hálás is lehetek, mert magamtól sohase mentem volna el, nem lett volna elég bátorságom. Ma már nagyon örülök, hogy így alakult, mert a mostani helyemen sokkal jobban érzem magamat. De nem azért viselkedett rondán, mert nő, hanem mert ilyen a természete. Ez nem attól függ, hogy férfi vagy nő az illető. Ez emberfüggő.
Tény, hogy a férfiakhoz képest a nők jóval kisebb hányada végez fizetéssel járó munkát. Ugyanakkor korábbi kutatások kimutatták, hogy a férfi nevén futó családi vállalkozásban ideje nagyobb hányadát a nő fordítja a munkára. A nők karrierlehetősége jóval korlátozottabb, kevesebben vannak irányító pozícióban, és továbbra is léteznek „női” és „férfi” szakmák. Eközben tartja magát a közhely, hogy a férfiak inkább képesek hideg fejjel gondolkodni. Születésüktől fogva jobb vezetők, míg egy nőnek ahhoz, hogy jó vezető legyen, le kell vetkőznie az érzékenységét. Meg kell keményítenie magát, hogy reálisan lássa a helyzetet, és logikusan tudjon gondolkodni.
A tudomány világában például sokak szerint jóval nehezebben érvényesülhetnek a nők. Ezt azonban általában nem így látják az ezen a területen dolgozó férfi kollégáik.
Jónás Tibor harmincöt éves egyetemi tanár szerint a tudományos életben nincs diszkrimináció.
– Nekem egy csomó női kollégám van, és ők a híresebbek. Igaz, ezek a nők egyedülállók. Az én szakmám alapvetően férfiszakma. Férfi kollégáim nagy részének van gyereke. Nekem is van két gyerekem, de én otthon ugyanúgy megcsinálok mindent, mint a feleségem. Bár ő korábban többet volt a gyerekekkel, mint én, mert ő otthon volt. Az is igaz, hogy mióta gyerekeim lettek, kevesebbet tudok a szakmámmal foglalkozni. Az, hogy mégis karriert csináltam, a feleségem pedig nem, annak köszönhető, hogy gyorsan tudok dolgozni. Jobb a munkabírásom, jobban be tudom osztani az időmet.
A volt kelet-európai blokkban rosszabb helyzetbe hozta a nőket a piacgazdaság, hiszen visszafejlődött a szociális szféra, vagyis épp azokon a területeken lett kevesebb a munkalehetőség, amelyeken hagyományosan a női munkaerő volt a meghatározó. Ráadásul a huszonöt és harmincnégy év közötti, illetve az ötvenöt év feletti korosztályban gyakorlattá vált a nemi alapú diszkrimináció.
Verle Mária kozmetikus saját maga is megtapasztalta, hogy negyven év felett a nők kevésbé kellenek a munkáltatóknak.
– Talán azért, mert már rendelkezünk akkora tapasztalattal, hogy nem lehet akárhogy viselkedni velünk, nem lehet akárminek nézni bennünket. Ezért inkább önálló munkába fogunk, saját céget alapítunk. Én is elmúltam negyven, amikor váltottam. Otthagytam az irodát, szakmát tanultam, vállalkozó lettem. Viszonylag sikeres.
A siker az idegen nyelvet tanító Péter Magdolna szerint is fontos.
– A Szovjetunióban nem volt gyes, így már Izabella lányom három hónapos kora óta dolgoztam. Az embernek egyszerre kell feleségnek, háziaszszonynak, anyának és dolgozó nőnek lennie. A hangsúly néha ide, néha oda tolódik. Nekem mindig fontos volt a sikerélmény a munkámban. De siker egyszerre mindenhol nem lehet. Valahol valami mindig rossz. Amikor férjhez mentem, tele voltam idealista elképzelésekkel, hogy nekem minden menni fog. De nem ment volna, ha az anyósom nem segít. Gyakorlatilag ő vezette a háztartást, ami ellen először lázadoztam, aztán hagytam.
Sok nő csak akkor számol le az idealista elképzelésekkel, ha kenyértörésre kerül a sor a házastársak között. Ilyenkor kiszolgáltatottá válnak azok, akik addig a férfi irányító szerepét hangsúlyozó családmodellben éltek.
Vajda Róza szociológus elmondja: az életútinterjúk során szembesültek azzal a furcsa ténnyel, hogy azok a nők, akik krízist éltek át, például elváltak, a válás után talpraesettebbek lettek. Visszamenőleg is megvizsgálták az életüket, észrevették, milyen mintákat követtek, mik befolyásolták őket döntéseikben, milyen illúziók között éltek. Mélyült az önismeretük, nőtt az önérzetük.
Szilágyi Judit harminchárom éves tanítónő azt figyelte meg a barátnőin, hogy a válás után kivirultak, kiteljesedett a személyiségük. Ezt annak tudja be, hogy a házastársi kapcsolatban a nők legtöbbször hagyományos szerepet választanak, amivel a férfiak feltételezett elvárásainak akarnak megfelelni.
– Úgy gondolom, hogy a nőnek küzdenie kell az egyenjogúságáért a családban. Mert egy férfi önmagától nem ajánlja föl, hiszen számára kényelmesebb a szerepek hagyományos felosztása. Ahol egyenjogúság van, ott a nők keményen megdolgoztak érte.
Verle Mária is hasonlóan vélekedik.
– Mindig törekedtem arra, hogy a férjemet bevonjam a család körüli teendőkbe. De nemcsak a férjemmel, hanem a többi családtaggal is együtt gondolkodtunk, közös célokat határoztunk meg. Érezték a többiek is, hogy szükség van rájuk. Úgy gondolom, ha egy nő jól tud vezetni egy családot, akkor a munkahelyén is megállja a helyét.
A Stere/o-vizsgálat kimutatta, hogy a kisgyermekes nők általában úgy vélik, jót tesznek a gyereknek azzal, ha akár tizennégy éves koráig nem vállalnak munkát, hanem a kicsivel maradnak. Ez talán annak tudható be, hogy nálunk azok a gyermekpszichológusok kaptak nagyobb nyilvánosságot, akik ezt az elvet hangoztatják. Svédországban viszont inkább úgy gondolják a pszichológusok, hogy ha a gyerek korán intézménybe kerül, később nagyobb teljesítményre lesz képes.
Nyilvánvaló, hogy mindkét vélekedés egyben sztereotípia is. A sztereotípiák pedig sokszor olyan kategóriák, amelyek nagyon merevek és ellenállnak a valóságnak. Rugalmatlanok, mert nem alkalmazhatók újonnan kialakult, esetleg váratlan élethelyzetekben. Mert mi van, ha kirepülnek a gyerekek, vagy ha a nő elveszíti a férjét, az élettársát? Érvényét veszti a hagyományos női szerep. Hiszen akkor nincs kinek biztosítania a hátteret, nincs kit „szolgálni”, ott marad egyedül állás és jövedelem nélkül. Ilyenkor a dilemmát – a család vagy a munkahely legyen az elsődleges szempont? – már nem eldöntendő kérdésként, hanem megoldandó kényszerhelyzetként éli meg.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
