EFOTT-ra általában vonattal járnak a diákok. Ezt az egyet kellett volna figyelembe vennie a MÁV-nak. Nem tette. Az idei fesztivál alkalmából nem a szervezés, nem a helyszín, Zamárdi és nem is a programok verték ki a biztosítékot a résztvevőknél, hanem a Magyar Államvasutak. A negyven fokban folyóssá vált, húszéves koszt a kocsikban még el lehetett volna viselni, azt viszont nem, hogy a Pestről csaknem három óra alatt levánszorgó szerelvények úgy néztek ki, mint a háborús vonatok: az egyetemisták és a közéjük szorult balatoni nyaralók a földön ülve, a peronon, az ajtón lógva, tömör masszába sűrűsödve tették meg az utat Zamárdiig a múlt hét közepén. A túlélőtúrázók legtöbbször Kóka miniszter urat és rokonait, helikopterét, továbbá a vasúti reformterveket emlegették egymás között. „Jó lenne, ha leszállna a földre a csávó” – summázta egy vonatpadlón utazó fiú, míg egy idősebb, strandpapucsban és Los Angeles feliratú pólóban feszítő idősebb úr úgy vélte, „a rohadt egyetemisták” miatt nincs ülőhelye.
A társaságot összeszokott csapatként érte a felismerés, hogy az EFOTT-ig fél órát kell gyalogolni a napon, ami könnyebben ment, mint a vonatozás. A szervezésnek köszönhetően a beléptetés eléggé flottul ment; és hamarosan több százan áztatták lefelé magukról a MÁV-koszt a tóban. Általános vélekedés szerint amúgy az idei EFOTT legnagyobb attrakciója a Balaton volt; a zenei és egyéb programok részben a hőség, részben a tavalyinál gyengébb felhozatal miatt nem mozgattak meg mindenkit. A bulihangulat ellenére nem biztos, hogy jó ötlet volt például felléptetni jamaicai sztárokat egy olyan rendezvényen, amely harminc éve hagyományosan a magyar könnyűzenére épít – a reggae és a világzene rajongóinak ott a hamarosan kezdődő Sziget. Hosszú-hosszú sorokban sorolhatnánk azon hazai zenekarokat, amelyek tavaly telt házat vonzottak, az idén viszont nem is hívták meg őket… Ott volt persze a mindig jó Quimby és a Hiperkarma, a nagyon gyengén muzsikáló Kispál, a Pál Utcai Fiúk, sőt meglepetésre a Ghymes is, de hogy miért kellett felállítani egy „tribute” színpadot, ahol rosszabbnál rosszabb magyar zenekarok idézték a Rolling Stonest, a Guns n’ Rosest, sőt a Doorst és a Pink Floydot (!) is, az rejtély marad.
Tömeget gyakorlatilag csak a Tankcsapda alatt érzékeltünk. Lukácsékon kívül csak a tandíj-népszerűsítő projekt során a helyszínre látogató Gyurcsány Ferenc és Hiller István vonzott ennyi embert, de az ő látogatásuk alatt nem a tetszésnyilvánítást fejezte ki a fütty. Stílusproblémák miatt sajnos nem áll módunkban idézni a mögöttünk álló tíz-tizenöt ember véleményét a miniszterelnökről, illetve a reform diákokat illető részéről, azt viszont megosztjuk önökkel, hogy Hiller minisztert, aki kijelentette: akkor is támogatná a tandíj bevezetését, ha diák lenne, egyszerűen kiröhögték. Reméljük, a tapasztalatok birtokában a Kapolcsra, illetve a Szigetre tervezett látogatást kihagyják, vagy ha már mindenképpen jönnek, hozzanak magukkal néhány liter ivóvizet is, tőlük biztos nem kobozzák el a bejáratnál, mint a diákoktól, akiknek a negyvenöt fokban kétszázötven forintért árulták a félliteres natúr ásványvizet, míg a bejáratnál halomba gyűjtötték a másfél literes palackokat.
Nem csak a víz okozott gondot. Volt, aki néha enni is szeretett volna. A résztvevők egybehangzó véleménye szerint sem a négyszáz forintos hot-dog, sem a kétszáz forintos főtt kukorica, sem a háromszázötven forintos lángos nem képviselte az egészséges ár-érték arányt, ezért az efottolók étkezések idején tömött sorokban meneteltek kifelé a közértekhez, ahol félórás sorbaállás után az átlagár kétszereséért vásárolhatták meg a mindennapi zsömle- és párizsiadagot, vagy gazdagíthatták a kinti büféseket. Élelmiszerfronton egyedül a közeli Lugas éttermet illeti elismerés, amely ötszázötven forintos EFOTT-menüvel, normális kávéval és villámgyors kiszolgálással szállt be a versenybe, életben tartva a reményt, hogy van még jövője a balatoni vendéglátásnak.
A port, a tömeget és a színpadok közötti kószálást tekintve a hét végére egyre inkább szigetesedő EFOTT-ot őszintén szólva nem esett nehezünkre elhagyni vasárnap délelőtt. Többen úgy döntöttünk, hogy a szántódi réven át az északi partról próbálunk hazajutni, miután kipróbáltuk a füredi (fizetős és koszos) strandok valamelyikét. A taktika nem jött be: a hazafelé induló pesti (koszos, büdös és késő) gyorson valamivel többen szorongtak, mint pár nappal azelőtt a lefelé tartó vonaton. Ennyire még sohasem örültünk a Déli pályaudvarnak.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
