Vasárnap Sacha Tavolieri sportújságíró írta meg az X-en , hogy a török Galatasaray magyar játékosa, Sallai Roland is rajta van a Liverpool listáján, akik közül jobbhátvédet szerződtetne a januári átigazolási ablak hajrájában. Az átigazolásokra szakosodott újságíró bejegyzését hétfő reggelig már 360 ezren látták a közösségi médiában, és természetesen a magyar sportsajtó is ráugrott a hírre.

Sallai Roland és a Liverpool – volt ennek bármi valóságalapja?
Mindezt azonban már az elejétől fogva érdemes volt fenntartásokkal kezelni.
A Liverpool jobbhátvédet szeretne igazolni, nem pedig egy olyan játékost, aki kényszerből szerepel itt. Ilyen futballistája már van a Vörösöknek, Szoboszlai Dominiknak hívják.
Vasárnap egyébként a holland Lutsharel Geertruidáról, az RB Leipzig játékosáról, a mostani idényben az angol Sunderlandnél játszó védőről lehetett olvasni , aki még az Arne Slot vezette Feyenoorddal holland bajnok volt még 2023-ban. A legfrissebb hírek szerint az átigazolás nem olyan egyszerű, mint azt Liverpoolban hitték, ugyanis a Sunderland addig nem engedi el Geertruidát, ameddig alternatívát nem talál neki. Az átigazolási ablak magyar idő szerint hétfőn 20 órakor zárul a Premier League-ben.
Megszólalt a Galatasaray magyarja, a pletykákra is utalhatott
A Galatasaray vasárnap hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Kayserisport, Sallai kezdő volt – természetesen jobbhátvédként –, a magyar válogatott játékos 65 percet játszott. A 28 éves magyarnak jó meccse volt, egy kulcspassza mellett, a négyből három földi párharcot megnyert, s egy szerelése is volt. A címvédő Galatasaray előnye hat pont az egy meccsel kevesebbet játszó Fenerbahce előtt. Okan Buruk csapatának különösen jól jött a győzelem a Manchester City elleni szerdai Bajnokok Ligája-vereség után. S ha már BL: a Galatasaray a Juventus ellen játszik a februári playoffban.
A Galatasaray honlapján Sallai rövid értékelése is olvasható. – A bajnokság megnyeréséhez végig motiváltnak kell lennünk. Ebből a szempontból a vasárnapi három pont nagyon fontos volt. Teljesen megérdemelten nyertünk, így kell folytatnunk.
Száz százalékot akarok nyújtani ezért a klubért. Nagyon örülök, hogy a Galatasaraynál lehetek. Segíteni akarok a csapatomnak
– mondta Sallai, az utolsó két mondatát pedig egy fajta üzenetnek is vehetjük: Sallai tavasszal is a török bajnoknál fog játszani. Korábban egyébként a szintén PL-klub, a Brentford érdeklődéséről lehetett olvasni, de valószínűleg annak is annyi valóságalapja volt, mint a liverpooli sztorinak...




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!