Hurrikán a roncstelepen

Szigetvilág

Őseink szaporodtak, hiszen itt vagyunk. Ókori görögökről és rómaiakról, óind népekről tudjuk, hogy nem vetették meg a test örömeit, nem szégyellték, nem takargatták, sőt szívesen ábrázolták, le is jegyezték a szerelmi együttlét különféle praktikáit. De mi volt előttük? Beszélhetünk-e szexről, szerelemről, erotikáról Egyiptomban, Mezopotámiában, Urban és Urukban? A tízezer évvel ezelőtt létezett, újkőkori Jerikóban, Sanidar tíz–tizenötezer éve lakott barlangjaiban?
Emberelődünk tizenhétezer évvel ezelőtt festette Lasceaux barlangjának falára gyönyörű képeit. A súlyos bölényeket, vágtató szarvasokat ábrázoló jégkori festő – ha este letette szerszámait – vajon szerelmesen bújt asszonya mellé a fekhelyre? Cosquer barlangját több mint huszonötezer éve festette ki az ősember. Öklelőző bikák, vadlovak, orrszarvúk, pingvinek és medúzák ábrázolásai borítják a falakat. Az Ardéch-hegység völgyében nemrég felfedezett Chauvet-barlangban harmincezer esztendős medvék, mamutok, hiénák, nagymacskák, vaddisznók rajzain legeltethetjük a szemünket. Lehetséges, hogy Altamira rőt bundájú, dagadó tőgyű, dülledt szemű bölényeit, ezeknek a picassói könnyedséggel megrajzolt művészi remekműveknek a sokaságát olyan emberek készítették, akik nem szerelemmel szerettek, nem szeretkeztek, hanem csak szaporodtak?
Élveteg bonobók
Szerelmes gerlék. Parázna galambok. Homoszexuális kutyák. Gyakran mondjuk, de joggal mondjuk így? Meddig beszélünk szaporodásról, a fajfenntartás ösztönéről, és mikortól testiségről, szerelemről? Paráznaság, homoszexualitás, bujaság, erotika, szex. Vajon ezek csakis emberre vonatkoztatható fogalmak? Hol végződik az állat, és hol kezdődik az ember? Tudjuk, hogy az oroszlánok tulajdonképpen állandóan párosodnak. A szex bolondjai? Azt állítják a tudósok, hogy a mai embernél körülbelül kétezer aktus eredményeképpen fogan meg az utód. Az oroszlánok esetében háromezer párosodás előzi meg a foganást. És a nyulak? Vajon miért lett a világ talán legismertebb erotikus magazinjának jelképévé éppen a nyuszi?
A legtöbb etológus szerint a kutyáknál a homoszexualitás csak látszólagos, a közeledés valójában az erő, a dominancia egyik kifejezési módja. A kongói törpecsimpánzok, a bonobók felfokozott szexualitása már nehezebb eset. Számos kutató állítja, hogy a bonobók örömszerzés céljából párosodnak, vagyis szeretkeznek. Igen-igen sűrűn. Szeretkeznek azért, mert bosszúsak, vagy mert fergeteges jókedvük támad, szeretkeznek, ha elválnak egymástól, aztán azért, mert találkoznak, mert evéshez készülnek, vagy mert épp befejezték azt. Veszekedés helyett is szeretkeznek. A bonobók állandóan szeretkeznek. Csakhogy sok kutató azt mondja, hogy pajzánságuk olyan, mint a kutyák homoszexualitása: nem más, mint a fajfenntartás ösztönétől kölcsönzött, ez esetben konfliktushárítónak mondható magatartás, aminek valójában semmi köze élvezethez vagy fajfenntartáshoz. (Ha mégis lenne, akkor sem egyszerű a dolog, hiszen a genetikusok egy része a bonobót, a kihalóban lévő törpecsimpánzt nemcsak legközelebbi rokonunknak, de tulajdonképpen már az emberi fajhoz, a homo sapienshez tartozónak véli, hiszen génállományunk 99 százalékban közös.)
Emberállat? Állatember?
Itt most nem kerülhető meg a régóta feszegetett, veszélyes kérdés: különbözik-e az ember az állattól? Tudjuk jól, sok mindenben állatok vagyunk, ám sok mindenben – talán – nem. Mi jut eszünkbe először? (Hitről, lélekről mint látszólag kevéssé megfoghatóról most ne beszéljünk.) Már az általános iskolában a fejünkbe verik, hogy a beszéd az, ami megkülönböztet minket, pontosabban a nyelvhasználat. Aztán a szerszám- és eszközhasználat is. A tudatos munkavégzés és a konstruktív képzelet. A sajátos kultúrateremtő képesség. (Az eszkimó, a Greenwich Village-i festő, a mongol pásztor, az amazonasi indián, az európai bányász vagy a föld legmagasabb hegyei közt magányába visszavonuló tibeti szerzetes is egyazon faj egyede.) Vajon a céltudatosság is a homo sapiens kizárólagossága? Ebben megint nincs egyetértés, hiszen egyre több tudós vallja, hogy a céltudatosság éppen hogy a természetből fakad. A macska szándékosan keresi az egeret, a disznó reménykedik, hogy szarvasgombára lel az avar alatt, a kutya szeretné, ha kivinnék a parkba. És ha ezek az állatok nem érik el céljukat, ha szándékuk nem valósul meg, csalódnak. Ezt még talán elfogadjuk. De mit szólunk ahhoz, ha valaki azt állítja, hogy a földigiliszta szántszándékkal húzza a csíkot, igyekszik elhagyni az aszfaltot, s bebújni a földbe? Az élet más megjelenési formáiról, a növényekről már ne is beszéljünk. Ha elfogadjuk kiindulásul a darwini evolúciós fejlődés, a kiválasztódás lassú és zsákutcákkal teli, vesződséges folyamatát, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy amint a törzsfejlődés hatalmas családfáján visszafelé haladunk, előbb csak a bonobókkal, aztán az egyéb emberszabású majmokkal, gorillákkal és orangutánokkal, még meszszebb jutva a kékbálnával és a krokodilussal, majd a nádirigóval, a közönséges parlagfűvel, a mamutfenyőkkel, végül a baktériumokkal is lesz közös ősünk.
Lehetnek nagyok a különbségek, de egy biztos, mindegyikünkre érvényes a parancs: sokasodjatok. Az élet sokasodik, mert élni akar. A szaporodás nem az ember és az állat, hanem az élet legfontosabb sajátsága. (Zsákutcák, becsapós jelenségek itt is vannak. Ki vonná kétségbe, hogy a szamár és a ló gyermeke, a szaporodásra képtelen öszvér élő társunk? Vagy azt, hogy a magukat gyönyörűen reprodukáló kristályok élettelenek.)
Fajok eredete
Louis Pasteur 1862-ben kísérleti úton bebizonyította, hogy steril közegben soha nem születnek élőlények. A csíramentes környezet, jelentette ki, az is marad. Élőlény csakis élőlények közreműködésével jöhet létre. Ez persze nem ad választ a legnagyobb kérdésre, hogy miként is jött létre maga az élet. Ahogy nem adott választ a három évvel korábban publikált darwini munka, A fajok eredete sem. Önnemzés? Az androgünitás rejtélyes tökélye? Teremtés? (Az első aktus a teremtés volna?) Darwin óta eltelt másfél évszázad, Marsra küldött gépekkel, rádióteleszkópokkal, mélytengeri búvárhajókkal, génkutatással keresgéljük az élet nyomait, kialakulásának lehetőségeit. Van „ősleves”-elméletünk, feltételezzük, hogy az űrből „meteoritrakományként” érkezett földünkre az élet, újabban a kéreg alatti, nagy hőn, magas nyomás alatti „teremtődés” teóriája hódít. Létezik számtalan elképzelésünk, csak válaszunk nincs. Nem tudjuk, honnan jött, s akár jött, akár nem jött, miként jött létre, hogyan alakult ki az élet. (A véletlenről most már mindig eszünkbe fog jutni Fred Hoyle brit csillagász példázata az élet spontán kialakulásának esélyeiről, miszerint az nem kevésbé valószínű, mint hogy egy hurrikán végigsöpörjön egy roncstelepen, s távozva egy működőképes Boeing–747-est hagyjon maga után.)
Pasteur kísérlete és megállapítása nem ad ugyan választ arra, hogy miként keletkezett az élet, de nem mond ellent Darwin evolúcióelméletének. Hogy a szaporodásban, pontosabban az évmilliárdok során a reprodukcióban bekövetkező apró eltérések – hibák, rendellenességek, korrekciók – hozták létre az egyetlen közös őstől napjainkig az élet különböző formáit. És mivel a génállomány eltérései pontosan mérhetők, az élet családfáján minden lény pontosan elhelyezhető. (Például az ember és a rhesusmajom cikotrómja a százból mindössze egyetlen aminosavban tér el egymástól.) Az sem kérdéses, hogy ha elég messze megyünk vissza a földi élet családfáján, akkor egyértelműen kiderül, hogy szegről-végről a mocsári kutyatej is rokonunk. Nem is olyan távoli, mint hinnénk, hiszen a búzának például csak negyvenöt aminosava tér el a mienktől. (Vagyis ötvenöt közös.)
Növényi erotika
és pánspermia-elmélet
Az élet keletkezése? Kékbálna meg rhesusmajom? Baktériumok, gének és aminosavak? Mi köze ennek a szexhez? Ernest Borneman írja valahol, hogy azok az orvosok, akik a legtöbbet tették a nemi betegségek és az anyák halálozásának leküzdéséért, alig írtak a szexualitásról. (Különben az 1915-ben Berlinben született Borneman krimiszerző volt és filmrendező, foglalkozott kultúrantropológiával, zeneelmélettel, dzsesszel, pszichoanalízissel, de azért a szexológia tudományára is maradt ideje.) A szexológia úttörői közül Remy de Gourmont – aki 1903-ban publikálta remek könyvét a testi szerelemről – filozófus volt. René Guyon – a Szexuáletikai tanulmányok írója – jogász. Alfred C. Kinsey – akinek életéről mostanában mozifilmet láthattunk – zoológus. Ő például a gubacsdarazsak megfigyelésétől jutott el az emberi szexualitásig. Az emberi szexualitás kutatásában meghatározó szerepet játszó első nagy kutatók messziről érkeztek, gyakran nem is orvosok voltak. Jó, de hogy kerül ide a mocsári kutyatej? Úgy, hogy a növényi szaporodás is egyfajta szex. Különben hogyan válthatna ki prüdériát? Márpedig 1735-ben, midőn Linné közzétette „methodus sexualis”-át, a növények nemzőszerveinek száma és jellege szerinti osztályozását, a korabeli tudományos élet legnevesebb alakjai felbőszülve rontottak az erkölcstelenséggel, eretnekséggel vádolt svéd botanikusra. Mi volt a bűne? Például leírni merészelte azon észrevételét, miszerint a virágoknál egyetlen hímportok több női termővel is együtt élhet. Istenkáromlással vádolták. Nem lehetséges, amit állít, fröcsögték, hiszen Isten nem tűrné a bűnös együttlétet, a szemérmetlen növényi orgiát. (Amúgy az 1979–1981-ben kiadott, nyolc hatalmas kötetből álló La grande encyclopedie de la sexualité is külön fejezetet szentel a növényi szexualitásnak.)
Szex, szex és szex. Mindenütt szex. Növényi, állati, emberi szaporodás. A pánspermia-elmélet tudós hívei szerint az élet öregebb, mint a Föld, vénebb a Naprendszernél is. Az élet és a szaporodás az anyaggal együtt örök. A jeges űr magányában baktériumspórák sodródnak akár évmilliárdokig a napszelek szárnyán, ellenállva mindenféle sugárzásnak és abszolút fagynak (–263 Celsius-fok), kiszáradva és összezsugorodva, tökéletesen élettelennek mutatkozva: hogy révbe érve szaporodni kezdjenek. Lehet, hogy Freudnak mégiscsak igaza lesz? Szex. Mindenütt szex. Kozmikus örömök helyett térjünk vissza a földi örömökhöz. Ez is csak olyan, mint minden, ami egyneműnek, egyformának látszik: ha elég mélyre hatolunk, minden különbözik, elemeire bontható. A szex nemcsak hasonlóvá tesz, de el is választ minket az állatvilágtól.
Folytatjuk