Kreatív ország sajtómunkásai

Milyen gazdag a magyar nyelv, és milyen árnyalt a gondolkodás! Gyorsan megtanultuk, hogy a csalást baloldali esetben kreatív könyvelésnek kell nevezni, most már azt is tudjuk, hogy a hazugságot pedig az igazság kreatív értelmezésének. Mert mostanában csak így illik emlegetni a miniszterelnök és pártja kampányban elhangzott szavait. Jobb helyeken ennek következménye van, bal helyeken, mint nálunk, csak fejcsóválás jár érte. Mert azért egyre többen gondolják úgy, hogy vannak e világban jobb és bal helyek, s hogy nem is olyan ostobaság a sokat emlegetett magyar balsors. Magyarország most már valóban következmények nélküli banánköztársaság, bár a banánköztársaságot mi csak filmekből ismerjük, ezért úgy képzeljük, hogy ott mindenki táncol, egész évben süt a nap és dübörögnek az óceán hullámai. A miénk nem egészen ilyen.
A banános jelleg a magyar médiának is egyik legjellegzetesebb eleme. Tizenhat évvel a rendszerváltozás után nemhogy tisztulna a kép, inkább egyre maszatosabb lesz, egyre jobban összekuszálódnak érdekek és szabályok, a hallgató, néző pedig egyre érdektelenebbé válik a nagy kaszálásban. A Magyar Rádió Petőfi adóján például új műsorrendet vezettek be. Nem egészen újat azért, mert a műsorcímek többsége megmaradt, csak új ember került a mikrofon mögé. Ez kollégák között nem szokásos, de alighanem a kollegialitás szó már a közrádióban is csak az ott felejtett szakszervezeti hirdetőtáblán szerepel a kommunista szombat mellett. Hivatalosan ma a Magyar Rádióban semmiféle változtatást nem lehetne véghezvinni, tekintettel arra, hogy a részvénytársaságnak majd egy esztendeje nincs elnöke, csak ügyvezetői vannak, meg politikai komiszszárjai, akiket kurátornak neveznek, s akik ugyan semmiféle befolyást nem gyakorolhatnának a közrádió tartalmára, de tudjuk jól, hogy gyakorolnak. Sőt, immáron azt is beszélik, hogy a most következő elnökválasztási procedúra is eredménytelen lesz, és akkor Gellért Kis Gábor, a rádiókuratórium szocialista elnöke lesz az intézmény teljhatalmú, ideiglenes vezetője, az ideiglenességről pedig már vannak történelmi tapasztalataink. Csakhogy ezen sem fogunk csodálkozni, mert akkor legalább legalizálják, ami most illegálisan zajlik, majd Gellért Kiss megmondja, mi legyen a műsorok és műsorvezetők sorsa, és nyilván utólag jóváhagyja majd a Petőfi új műsorrendjét is, ezt a kreatív struktúramódosítást, amelynek fű alatti bevezetését ma még senki senkitől nem kérheti számon.
A felszabadított magyar média tizenhat éves története arról szólt, hogy vannak balekok, akik még mindig azt hiszik, hogy a szakmai produkció számít, vannak ügyesek, akik ha meg nem is gazdagodtak, de azért annyit le tudtak faragni az igényeikből, hogy megfeleljenek gazdáik elvárásainak, valamint a nagy kaszálók, akiknek valamiért megengedik, hogy minden szabályt áthágjanak. Egyszerre dolgozhatnak a kereskedelmi és a közszolgálati médiában, vagy mert olyan nagyon pótolhatatlanok, vagy mert ők ezt is el tudják intézni. Ezt vajon hogy nevezik? Kreatív pozicionálás? A mérték- és nagyhangadó baloldali értelmiség eközben csendben ül, és talán még egy kicsit csodálkozik is. Vajon kinek drukkolnak?