Levél a hitveshez

Kedvesem!
Ma este ne várj, nem megyek haza, sőt az is lehet, hogy hosszú napokra elszakít Tőled a sors. E sorokat a szerkesztőségi számítógép mellől küldöm, szívem tele keserűséggel. Itt állok piszokul bekódolva két nyomtató és három programlemez közé, s nagyon kevés a remény, hogy belátható időn belül ki tudok lépni a rendszerből. Ezt a rendszergazdámtól tudom, aki valószínűleg szintén kezdő, mert bezavarni be tudott a rendszerbe, de kihozni már ő sem tud. (Szerinte ez zárt rendszer, ahonnan csak rendszerváltás esetén lehet kilépni, az meg már – állítólag – megvolt.)
Nem ugratlak, Kedvesem, a rendszer foglya vagyok, reménytelenül beszorultam egy szövegközi alcím és egy képaláírás közé, ami a technikus kollégák szerint vírusveszélyt rejt magában. Így, bekódolva egyébként nehezen múlik az idő. Pihenni nem tudok, mert az oldalamat szúrja az alcím (túl hosszúra sikerült), a nyúltagyamat meg egy angol nyelvű felirat – Értelmetlen utasítás, törölve! – macerálja örökké.
Kedvesem! Sokat gondolok Rátok, majdnem annyit, mint Hess András budai nyomdászmesterre – de szép is volt az az ólomszedés! –, akinek egy ideje nagy tisztelője lettem. Vajon mit csináltok most odahaza? Én itt zümmögök a képernyőn. Kód előttem, kód utánam…