Löncsterápia

Ha száz embert megkérdeznének, hogy mi jut eszébe a plasztikai sebészetről, kilencvenkilencen híres emberek méregdrága szépészeti műtéteit emlegetnék. Pedig a plasztikai sebészet esztétikai ága mellett mérhetetlenül fontosabb a helyreállító. Ahogy a szakma magyar megalapítója, Zoltán János professzor fogalmaz: „eluralkodtak a kozmetikusok”.

Pamela Andersontól Michael Jacksonig végeláthatatlan a sora azoknak a hírességeknek, akik külföldön és idehaza egyaránt pikáns beszédtémát jelentenek plasztikai műtéteik miatt. Az utóbbi évtizedben a külföldi sztárokhoz a magyar sztárok is elkezdtek felzárkózni, így hát szintén szenzáció beszámolni Szűcs Judittól Zalatnay Saroltáig számos magyar híresség művi szépítéséről a hét bármely napján. Míg az esztétikai plasztikai sebészet megunhatatlan slágertéma, a helyreállító plasztikai sebészet jóformán semmiféle közfigyelemben nem részesül, és ugyanúgy nem kapja meg a méltó anyagi és erkölcsi támogatást, mint a magyar egészségügy egésze. Számos idősebb vagy nyugalmazott plasztikai sebész rossz szemmel nézi azon fiatal kollégák ténykedését, akik hatalmas összegekért végzik a plasztikai műtéteket a megszépülni vágyókon. A fő aggodalmak közé tartozik, hogy a fiatalok gyakran kellő szakértelem és gyakorlati tapasztalat híján, ráadásul kockázatos körülmények között, azaz intenzív háttér nélkül és egyedül műtenek. Komolyabb beavatkozásoknál az is elengedhetetlen, hogy a műtőasztal túloldalán egy másik plasztikai sebész is közreműködjön.
Hogy a felelőtlenség mennyire gyakori, arról megoszlanak a vélemények. Legfőképpen azért, mert egyetlen magánpraxist folytató plasztikai sebész sem szeretné, ha műhiba miatt lecsuknák, vagy hogy csillagászati összegű kártérítést fizessen – ezért a kirívó hiányosságok ritka esetnek számítanak. Másrészt plasztikai magánklinika csak az ÁNTSZ engedélyezési eljárása után nyitható, és az úgynevezett minimumfeltételek egyike, hogy szerződést kell kötni valamely kórház intenzív osztályával. Ha ugyanis ez nem történik meg, váratlan helyzetben elkerülhetetlen a tragédia.
Ahhoz, hogy valaki plasztikai sebész lehessen, meg kell szereznie a sebészeti szakvizsgát, majd hároméves képzéssel erre kell „ráépítenie” a plasztikai szakvizsgáját. Ezután még öt évig egy plasztikai sebész mellett kellene dolgoznia, de ezt sokan elbliccelik, és mivel kezükben van a papír, máris magánklinikát nyitnak. Valamiképp persze érthető, ha valaki több mint tíz év kemény tanulás után végre jól jövedelmező munkát szeretne magának találni. Az egyik lehetőség tehát a kórház, ahol éhbérért lehet gürizni, a másik a magánklinika, ahol viszont egyetlen, néhány órás műtéttel az orvos annyit keres, mint kórházi kollégája egy hónap alatt. Nem meglepő, hogy az utóbbi tíz évben a plasztikai sebészek feltűnően megszaporodtak: voltak olyan évek, amikor tizennyolc orvos szerzett plasztikai szakvizsgát. Ma már évente csak négy új orvos szerezheti meg ezt a képesítést Magyarországon, hiszen világossá vált, hogy ez így nem mehet tovább.
Ma száznyolcvan plasztikai sebész dolgozik az országban, akik néhány kivétellel a Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság (MPHEST) tagjai. Sokan azonban úgy vélik, hogy ötven plasztikai sebész is bőven elég lenne, a többiekre vagy nincsen szükség, vagy egyszerűen nem elég jó szakemberek.
A szépészeti műtétek többnyire rutinműtétek, amelyeket teljesen egészséges embereken végeznek, így eleve kisebb a komplikációk és szövődmények eshetősége. Ráadásul az esztétikai plasztikai műtétek legnagyobb részét ma már nem mélyaltatással, ezért ambulanter végzik. Ez azt jelenti, hogy a páciens szervezete jóval kisebb kockázatnak van kitéve, és többnyire hat óra után hazamehet. (Nem így volt ez a rendszerváltás előtt: akkor a plasztikai beavatkozások egyikét sem végezték ambulanter, és a páciens több napig feküdt kórházban.)
Ugyanakkor egyes becslések szerint több tucat orvos végez plasztikai operációkat megfelelő szakvizsga és MPHEST-tagság nélkül. Előfordul például, hogy bőrgyógyász zsírleszívást végez, vagy nőgyógyász haskorrekciót hajt végre. Az ilyen esetekre úgy derül fény, hogy a páciensek súlyos szövődménnyel jelentkeznek valamelyik kórház plasztikai osztályán. Tehát bárki, aki plasztikai műtétre jelentkezik, jól teszi, ha felnéz a rendelő falára, mert azon jól látható helyen ott kell függenie az érvényes szakvizsga dokumentumának és a működési engedély másolatának.
A kihágások ellenére kevés a műhibaper a magyar plasztikai sebészetben. Ugyanakkor nincsenek pontos számadatok, és az orvosok általában nem szívesen terjesztik a balul végződött műtétek hírét. Tovább nehezíti a helyzet felmérését, hogy még mindig nem készül statisztika az évente elvégzett plasztikai műtétek számáról. Csupán becslések vannak, amelyek szerint a plasztikai beavatkozások száma évente 10 és 20 ezer között mozog Magyarországon.
A magyar plasztikai sebészet atyja, a nemzetközi hírű Zoltán János professzor szerint a helyzet kétségbeejtő: „eluralkodtak a kozmetikusok”, és ez a szakma rovására megy. Az elhivatottságot és a tudományos életet háttérbe szorította a pénzvágy és a konkurenciaharc. Zoltán János a mai napig töretlen szakmai tekintélynek örvend, a ma működő plasztikai sebészek szinte valamennyien az „ő szárnyai alól bújtak elő”, hiszen 1952-től 1991-ig dolgozott, és képezte, vizsgáztatta az utánpótlást. Pályája elején megjárta a hadak útját: 1951-ben az egészségügyi minisztérium felkérésére a koreai háborúban dolgozott plasztikai sebészként egy éven át. Több mint nyolcszáz műtétet hajtott végre háborús sebesülteken, többnyire napalmbombák áldozatain, és egy békebeli feladatot is elvállalt: ő operálta meg Kim Ir Szen unokaöccsének nyúlajkát. Tapasztalatait az Add vissza az arcomat, valamint a Szakmám szolgálatában című önéletrajzi könyveiben írta meg. Többször került életveszélybe, de mint megjegyzi, a háborúnál nincs jobb alkalom a szakma gyakorlására.
Zoltán János írta a néhai Érczy Miklós főorvossal az első magyar plasztikai sebészeti kézikönyvet, amelynek két kötete 1954-ben és 1958-ban látott napvilágot, és ő alapította meg az ország első plasztikai osztályát a Honvéd Kórházban 1953-ban. Az osztály 1955-ben kapta meg hivatalosan is a nevét, így tavaly decemberben ünnepelték ötvenéves fennállását. A helyreállító plasztikai sebészet helyzetére jellemző, hogy az ünnepség több mint kétszázötven szakember részvételével gyakorlatilag médiavisszhang nélkül zajlott le. Zoltán János húsz szakkönyvet és százötven cikket írt hat nyelven, és ő küzdötte ki kollégáival, hogy a magyar egészségügyi minisztérium 1978-ban önálló szakmának nyilvánította a plasztikai sebészetet, törvényes gyakorlását pedig külön szakvizsgához kötötte. Mint Zoltán professzor mondja: „embertelen küzdelmet kellett folytatnunk a bornírt egészségügyi vezetéssel”. Zoltán professzor alapította meg az MPHEST-et is, amelynek ma örök tiszteletbeli elnöke. A társaság kongresszusain a mai napig részt vesz, és a szakma egyik legélesebb bírálójának számít.
– Az esztétikai vagy ahogy régebben hívtuk, kozmetikai sebészet nem tekinthető orvosi hivatásnak, hanem orvosi módszerekkel végzett szolgáltatásnak – mondja Zoltán professzor. – Hatalmas különbség, hogy míg a helyreállító műtétek során betegeken és sérülteken segítünk, a szépészeti operációk nagy része fölösleges, mert a páciens tökéletes egészségnek örvend. Más kérdés, ha valakinek annyira előnytelen a külseje, vagy olyan torzulással születik, hogy képtelen normális életet élni a társadalomban. Évtizedeken át harcoltam a plasztikai sebészet presztízséért, azért, hogy plasztikai műtéten ne úri passziót, kapitalista vadhajtást értsenek, hanem elengedhetetlenül fontos helyreállító beavatkozást. Szomorúan látom, hogy ma Dunát lehetne rekeszteni a pénzhajhász plasztikai sebészekből, miközben a helyreállító sebészet nem kapja meg a kellő támogatást, megbecsülést, és a mai napig nincsen se plasztikai klinika, se plasztikai egyetemi tanszék Magyarországon.
A Szent István Kórház plasztikai osztályának osztályvezető-helyettes főorvosa, Mészáros Gábor nem látja ennyire aggasztónak a helyzetet, noha számára sem vonzó egészséges emberekre „szikét emelni”. Szerinte jóval kevesebb a plasztikai műhiba, mint amennyiről általában beszélnek. Ő maga tizenöt év alatt 6-8 műhibaperről halott a szakmában, bár elismeri, hogy az ilyesmit a kollégák rendszerint elhallgatják, hiszen senki sem szeretné lejáratni magát. A szakvizsga utáni ötéves gyakorlatot elbliccelőkről azt mondja: a szakma már „bekeményített”, és aki nem dolgozza végig az öt évet tapasztalt szakember mellett, attól megvonják a praxist. Ő is problémának tartja, hogy a helyreállító tevékenységről a közvélemény szinte semmit nem tud, de a plasztikai sebészeti ellátás kisebb hiányosságoktól eltekintve megfelelő. Budapesten négy helyen működik plasztikai osztály és folytatnak képzést (a másik kettő a Szent Imre Kórházban és az Országos Onkológiai Intézetben), valamint több vidéki városban is van plasztikai részleg, így Pécsen, Győrben, Szegeden. A Szent István Kórház 31 ágyas, kilenc plasztikai sebésszel működő égési és plasztikai osztályán legtöbbször bőrdaganatokat, hegeket és égési sérüléseket kezelnek, és évente 40–50 emlő-helyreállító operációt is végeznek. Mint a főorvos mondja, sajnos kevesen tudják, hogy az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) támogatja a rákos daganat miatti emlőlevétel utáni emlőrekonstrukciót. Idehaza is bevett plasztikai sebészeti gyakorlat új emlő felépítése, ennek ellenére a műtét az esetek csupán tíz százalékában történik meg. Míg az USA-ban az esetek 50 százalékában új emlőt kapnak a páciensek, sőt az emlőlevételt többnyire az új emlő azonnali kialakítása követi, így a páciens már az új emlővel ébred az operáció után. Mészáros doktor arra is felhívja a figyelmet, hogy mivel az ilyen operációk főként idősebb hölgyekkel történnek, az új emlőhöz hozzá kell igazítani a régit, de az OEP ezt is támogatja.
Az OEP éles különbséget tesz a gyógyító és a szépítő plasztikai műtétek között. Így például nem támogatja a lapátfülek korrekcióját (bár sokáig támogatta) vagy a szülés következtében megereszkedett emlő és has felvarrását. Ha egy nőnek szülés után lógó, petyhüdt lesz a melle, és kötényhasat ereszt, csak magánpraxist folytató plasztikai sebészhez fordulhat. Ha viszont a megereszkedett has például köldöksérvvel jár együtt, az OEP már megadja a támogatást. Egyszóval az OEP azokban az esetekben ad támogatást, amikor egészségkárosodásról vagy kóros elváltozásról van szó. Ha egy nőnek túl nagy a melle, emiatt fáj a háta, és a melltartópánt felsebzi a vállát, az OEP támogatja a mellkisebbítést. A korrekció abban az esetben is támogatásra érdemes az OEP szerint, ha a két emlő nagysága közti különbség eléri a harminc százalékot.
Idehaza elsősorban nők fordulnak plasztikai sebészekhez, szemben a Nyugattal, ahol férfiak is nagy számban plasztikáztatják magukat. Ennek egyik fő oka, hogy külföldön egy jó álláshoz többnyire előnyös külső is szükséges. Sok magyar nő titkolja, ha megműtteti magát, gyakran még családi körben is, mások, főként a hírességek büszkén mesélnek róla, és nyíltan biztatják nőtársaikat, hogy kövesség példájukat. A plasztikai sebészek körében általános tapasztalat, hogy meglepően sok nő (vagy éppenséggel sok férj és társ) áldoz nagy összegeket mellműtétre. Virágzik a plasztikai turizmus is, mivel idehaza egy plasztikai operáció harmad- vagy negyedannyiba kerül, mint Nyugaton. Az USA-ból is megéri átugrani egy kisebb vagy nagyobb plasztikázásra. Tehát nemcsak a pénzéhség, de a megnövekedett igény is az egyik magyarázata annak, hogy sok plasztikai sebész van Magyarországon.
A szépészeti műtét ugyan technikailag könnyebb, mint a helyreállító, de „eredményköteles”, így nagyobb rizikóval jár. Nem ritka eset, hogy a műtét sikeres, de a páciens elégedetlen, és kétségbeesetten reklamál. Például egy asszony felvarratja a mellét, de a csúnya hegesedés miatt a férje elhidegül tőle, és elválnak. A női kebel tagadhatatlanul kardinális kérdés, nők és férfiak számára egyaránt. A nők gyakran azért fordulnak plasztikai sebészhez, mert undorodnak a testüktől, nem bírnak tükörbe nézni, és szabályszerű önértékelési zavarral küszködnek. Sok nő nem győz hálálkodni plasztikai sebészének sikeres műtéte után.
– Számos házasság és párkapcsolat jön rendbe a szépészeti műtéteknek köszönhetően – mondja Ivanics György főorvos, az MPHEST magánorvosi szekciójának elnöke. – Igazi sikerélmény, amikor egy hölgy önérzete, önbecsülése helyreáll, és amikor visszajön a rendelőbe, boldogan számol be erről. A hölgyeknek sokkal fontosabb, mint férjüknek, társuknak, hogy szépek, vonzóak legyenek, hiszen mindenki elsősorban önmaga miatt szeretné jól érezni magát a bőrében. – Ivanics György másfél évtizede az elsők között kezdett plasztikai sebészeti magánpraxist, számos magyar híresség nála szépült meg, ő adta ki és szerkesztette az esztétikai plasztikai sebészet első magyar tankönyvét 2000-ben, amelyet Zoltán János lektorált.
Sajnos jellemzőek a visszás esetek is: a páciens először csak szolid mellnagyobbítást kér, igen ám, de miután ezt megszokta, újabbat kér, aztán akár harmadszor, negyedszer is visszamegy szilikonbetétet cseréltetni, egyszóval elszalad vele a ló. Sok nő egy idő után újból kicsinek találja a mellét, és nehéz lebeszélni az újabb beavatkozásról. Azonnali extrém változtatást azok kérnek, akik a testükből élnek: táncoslányok, hoszteszek, prostituáltak, pornószínésznők. Elvileg a természetesség a cél, de sok esetben a kuncsaft kérését egyszerűen nem lehet visszautasítani, hiszen szolgáltatásról van szó, amelyet busásan megfizetnek.
Idehaza is egyre népszerűbb a minimális beavatkozás több változata, összefoglaló néven a „löncsterápia”. A kifejezés onnan ered, hogy a páciens rendkívül elfoglalt, szeretne gyorsan megszépülni, hetekre nem eshet ki a taposómalomból: ráncfelvarrás, ajakfeltöltés, arcemelés, kisebb zsírszívás és hasonlók egy ebédszünetnyi idő alatt, aztán folytatódhat a napi rohanás. A másik nagy sláger a botoxkezelés a ráncok hatékony eltüntetésére. (Ez az idegméreg kis dózisban alkalmazva az arc bizonyos részein izomernyesztő hatása miatt kisimítja a ráncokat.) Manapság szinte minden hollywoodi sztár botoxinjekciókkal ránctalanítja az arcát, az első világhírű páciens annak idején Madonna volt. Három nap alatt tíz év fiatalodás. Bár a filmrendezők néha panaszkodnak, hogy a színészek mimikája szegényesebbé vált, igaz, arcuk jóval tovább megőrzi fiatalosságát. Idehaza a kezelés arcrégiónként 15 ezer forintba kerül, és egy átlagos beavatkozás 75 ezer forint körül mozog. Ez már nem löncsterápia, de nem számít komolyabb beavatkozásnak. A legújabb őrület a botoxos izzadás elleni kezelés. A legutóbbi Oscar-gálákon fel is figyeltek arra, hogy az ünnepség feltűnően „izzadságmentes”. Botoxinjekciókkal megszüntethető a hónalj verejtékezése, és a reklámozók szerint ez a dezodorkorszak végét jelenti…