Megszorításreform

Végre mondjuk ki nyíltan: a megszorítás az megszorítás, a reform meg reform. Ez a bárgyú tautológia nem a mi találmányunk, ez ma a kormányprogram. Csak hálásak lehetünk a kormánynak, hogy ezt a roppant szellemi erőfeszítést igénylő, örökbecsű igazságot „nagy és tisztességes munkával” megalkotta, és „részletes program” gyanánt tíz érthető, világos, támadhatatlan pontban a tudomásunkra hozta. Mi itt tízmilliónyian még többnyire a régi, „megcsontosodott viszonyok” szerint gondolkodunk, és hajlamosak vagyunk összemosni, egy kalap alá venni a megszorítást és a reformot, pedig legalább akkora különbség van közöttük, mint az adóemelés és a szocialista értelemben vett arányosabb közteherviselés között. Bizony, a két fogalom egy hosszú és bonyolult gazdasági, társadalmi folyamat két különálló része, mondhatni kezdete és végpontja vagy eszköze és célja. Több pont is rávilágít erre a jelentős különbségre, például az, amelyik ekként ragadja meg a lényeget: „A kiigazítás célja a költségvetési, államháztartási egyensúly megteremtése, a reform egyik célja, hogy az egyensúlyt megőrizzük.” Egy másik pontban, a negyedikben, a következő mondat segíti a helyes értelmezést: „A kiigazítások azért előzik meg az Új Magyarország fejlesztési programot, mert a cél már az Új Magyarország megalapozása.” Akinek ezek után sem világos, annak, kevésbé szakszerűen és emelkedetten, elmagyarázzuk. A szocialisták és a liberálisok alkotta koalíció négy éven át éjt nappallá téve, szisztematikusan munkálkodott azon, hogy a költségvetési és államháztartási egyensúlyt felborítsa. Ennek érdekében elherdálták, szétszórták, a haverjaik közt szétosztották az ország pénzét, de nem ám azért, mert ők „tolvaj banda” (Kunczétól tudjuk, hogy a Fidesz az), hanem kizárólag abból a célból, hogy az országot megreformálásra alkalmas állapotba hozzák. Vagy miként Gyurcsány oly megkapó bájjal mondta: „Az a vágy fűti a koalíciót, hogy átrendezze az ország megcsontosodott viszonyait.” Magyarán: ők teremthessék meg az ország lerablásának újabb jogcímeit és lehetőségeit. Ebből következően az egyensúly helyrebillentése még a régi, megcsontosodott viszonyok eszközeivel történik, azaz megszorításokkal fosztják ki a lakosságot, ám ez csak átmeneti állapot. Mert rövidesen már a reform nevében fosztogatnak, ezt jelenti az egyensúly megőrzése vagy a szintén gyakran emlegetett „fenntarthatóság”. Tehát a kiigazítás (megszorítás) még a régi módszerekkel – adó- és járulékemelés, a közszférából való elbocsátások, a szociális kiadások megnyirbálása, közintézmények költségvetésének elvonása, kis- és középvállalkozók megsarcolása stb. – él, hogy reform címén rátehessenek mindezekre még egy lapáttal, külön tarifa szerint megfizettessenek mindent, amit az állam eddig az adóinkból finanszírozott. Itt érkeztünk el a reform szubsztanciájához. Az őszödi pontok között ez áll: „Új társadalmi szerződést kívánnak kötni, hogy javuljon a közszolgáltatások minősége, tartalma és fenntarthatósága.” Kik akarnak új „társadalmi szerződést” kötni? A kormányok, a magyar népek, a politikai elitek, a Gyucsány-félék a Kóka-félékkel? A magyar társadalom már megtette ezt a szimbolikus gesztust, de a szoclib hatalom önkényesen felrúgta a hallgatólagos megállapodást, miért kéne újabb jelképes szerződést kötni velük, amikor a konkrét szerződéseket sem tartják be. Arra szerződjünk, hogy „minden állam által nyújtott szolgáltatásnak van értéke és ára”? Persze, ezt eddig is tudtuk, ezért fizettünk adót. Ám az új társadalmi szerződés szerint (amit senki nem kötött meg, még virtuálisan sem) nemcsak adót fizetünk, hanem tandíjat, vizitdíjat, kormányt ösztönző ösztöndíjat is. Sőt, ha minden jól megy, a gyilkost is csak akkor fogják el, ha az áldozat befizeti a nyomozási díjat, esetleg adót is csak akkor fizethetünk, ha előtte befizetjük az adóbefizetési díjat.
Mindent összegezve: a megszorítások (kiigazítások) abban különböznek a reformoktól, hogy a megszorítások címén a megszokottnál lényegesen több pénzt szednek le rólunk olyan állami szolgáltatásokért, amelyekért egyébként is adózunk. A reform vívmányaként viszont nemcsak elviselhetetlen közterhek formájában turkálnak a zsebünkben, hanem külön fizetnünk is kell mindazért, amiért egyszer már adóztunk. Lesz idő, amikor visszasírjuk még azokat a jó kis megszorításokat, azt a megcsontosodott, avítt Régi Magyarországot.