Napló az unokáknak

Mottó: Dórinak, ha nagy lesz,
hogy milyen volt világunk
az ő kicsiségében…

(A NÉV BEHELYETTESÍTHETŐ)
– természetesen az összes létező lány- és fiúnévvel. Dóri az unokámat fedi… (nevelt, de az érzés igazi nagyapai).
MICIMACKÓ-MÉDIA,
illetve MICIMAC-KOMÉDIA
– című estem mottójaként biggyesztettem művem legelejére, 1983-ban. Azóta persze nagyot változott a világ… (hátrányára). Ez persze nem azt jelenti, hogy annak a rendszernek akár az utolsó, „puhább” éveit is visszasírnám…, de előre se nevetek… A medve és a mi bőrünkre. Megint ez a „mi” … akikbe – az én olvasatomban, szándékomba – az „ők” is jócskán beleférnek. Azért nem minden „ők”, ahogy „mi” sem vállalunk mindenkit…
(EDDIG EZ TÚL LANGYOS)
S azokat – mint tudjuk – (megint „kik”?) kiköpi a föld. Azért tisztázzuk: én vagyok én. Te vagy te. Ki a nagyobb? (szamár), ő vagy… (mi a megoldás)?
AZ IGEN CÍMŰ LAP NEGYEDIK ÉVFORDULÓJÁN
kábé 12–14 éve, párszavas pohárköszöntőm így szólt: Hogy Magyarországon szemmel látható, jól érzékelhető és tapasztalható változás történjen, ahhoz három generációnak először ki kell halnia. És akkor új országot építhetünk mi.
– Mármint én, a dédunokákkal.
…ÉS ADDIG? VAN MEGNYUGVÁS?
Talán az élet – hallgatásainkért – fog fizetni… Pedig a hegedű még megreperálható… Csak szólaljunk meg már… (rubintos virágok). A címzett tehát én is vagyok. És a „mi”–„ők” kényelmesen leegyszerűsített erőtlen terében „ti” is megszólíthattok. Ahogy én most. (Ez a gombrowiczi háromszor is kiemelt-mottójú csakazértis én végre nem idézőjelek közé szorítható… Akár még… – nem, azért teljesen nem… de… (2006-ban még vállalható?)

KEDVES BARÁTAINK(?)
EZT AKARTÁTOK?!
(Unokák, nagyapáitok-nagyanyáitok a megszólított.)
Most már megnyugodtatok?! Nyugodtak vagytok?
Meddig?
Mit gondoltok? Elgondolkodtok időnként…?
– Mit gondoltok például: meddig tart ez még?!
(Meddig tartható?!) (Vállalhatóóó…)
MÉG MINDIG VÁLLALJÁTOK?!
Mi kell ahhoz jöjjön még, hogy már nem?!
Hova tudjátok, hova lehet, lehet-e egyáltalán még fokozni?
– Hogyan tudjátok magatokban le ezt az egész… (szörnyűséget).
MIKOR TÉRTEK MÁR ÉSZHEZ?
Nem igaz, hogy belül nem szorongtok, féltek…
A jobbakban meg kell szólaljon már valami…
(Rubintosak vagyunk még, virágaim?) (Fényesebb szelek fújdogálják majd le – helyettünk – a mákvirágokról és az aktákról az import hímport?)
– Ennyi félénk, sunyi, bűntudattal terhes győztessel még nem találkoztam „(győzelem ha van)”.
LEGALÁBB A LÁTSZATRA ADJATOK!
Gyerekek! Ugye nem direkt provokáltok?!
DRÁGA JÓ BARÁTAINK! (BARÁTAITOK)
Gondoltok néha a jövőre?! (Nemcsak a tiétekre), (miénkre-övékre.)
EZÉRT EZ A MOHÓSÁG?
ÖNKONTROLLHIÁNY,
ARÁNYTALANSÁG, KETTŐS MÉRCE?
– Ez az ex cathedra, engesztelhetetlen, militáns…
(EGYSZERŰBBEN KELLENE MONDANOM
NEKEM IS…)
Nem aktuálpolitizálva…
– Áthallásosan sem…
PÁRTOK SZINTJÉN EZT
KÜLÖNBEN SEM LEHET MEGOLDANI
– Elvisz a lényegtől… leszűkít (mint a terc).
TERMÉSZETESEBBEN KELLENE,
SZERÉNYEBBEN…
Nem gerjesztve, megértőn – nagy szó – minőséggel…
TÖBB HUMORRAL
(ÖNPARÓDIÁVAL)
De azért – ebben a hőgutaütésben is – tavaszi-őszi-téli forradalmi hevülettel:
„DICSŐSÉGES NAGYURAK!”
„Hát hogy vagytok?”
MIK VOGY…?!
– Egy MUK-kot se hallok…
Márciusban–áprilisban–májusban–satöbbiben
(Októberben újra kezdjük?)