Demján úr, átköltözik-e a szomszédos Szlovákiába?
– Nem, eszem ágában sincs.
– Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) június 15-i ülésén azt ajánlotta a munkáltatóknak, hogy akinek nem tetszik a magas adóteher, elmehet Szlovákiába. Márpedig úgy tűnik, ön sem azok közé tartozik, akik meg vannak elégedve a hazai adórendszerrel…
– Ez nem volt egy szerencsés megszólalás Gyurcsány Ferenc részéről. A tanácskozáson Széles Gábor vetette fel a szlovák példát, ám nem olyan éllel, ahogyan azt a miniszterelnök úr értette. Ám meglehet, ha Orbán Viktor ül a miniszterelnök helyén az OÉT-ban, ő is tett volna egy rossz kiszólást. Az ország ugyanis olyan helyzetben van, hogy – függetlenül attól, milyen színű a kormány – tüzet kell oltani. Nem a tűzoltó munkatempója, hanem a lángok határozzák meg az ütemet.
– És a tűzoltók jól teszik a dolgukat? Három-négyszáz forintos euró, súlyos pénzügyi válság – ilyen jövőt jósolt, amennyiben elmarad a kiigazítás. A mostani csomag hatására csökkent a gazdasági csőd veszélye?
– Ha nincs nemzeti konszenzus, akkor a válság ugyanolyan fenyegető most is, mint korábban. Márpedig egyelőre nem látszanak az öszszefogás jelei. Az utcára lehet menni 1,5 százalékos járuléknövekedés miatt, de lehetséges, hogy a forint egy ilyen tiltakozás hatására 10 százalékot zuhan, amivel mindenki rosszabbul jár. Magyarország feladata ma az, hogy biztosítsa a világot arról: megvan az akarat és a képesség a helyzet konszolidálására.
Politikusok nem segíthetnek
– Gyurcsány Ferenc szerint ez két éven belül megtörténik. Nem túl optimista a miniszterelnök?
– A gazdasággal nincs baj, az jelenleg négy százalék körüli növekedéssel teljesít. Azzal a szférával van komoly gond, amit maga a politika kezel. Magyarországon egy államgazdálkodási válság van, ami a gazdaságot is fékezi. Sőt: a forint árfolyamának jelenlegi alakulása már súlyos megpróbáltatásoknak teszi ki ezt a szférát. Az, hogy leminősítik Magyarország országkockázatát, megdrágítja a nemzetközi hiteleket is. Mindezek ellenére van reális esély arra, hogy két év alatt konszolidálják a helyzetet.
– Az összefogás meglétén áll vagy bukik az ország sikere – hangoztatta már korábban is. Mégis: milyen esély van a különböző politikai erők kibékülésére? Kóka János már néhány hónapja gazdasági kerekasztal összehívásáról beszélt, Matolcsy György pedig a napokban tett hitet a nemzeti összefogás mellett. Egyelőre azonban nem sok minden történt.
– Ez sajnos igaz. A politikusok részben saját népszerűségük érdekében vetik fel újra és újra a kiegyezés gondolatát. A kormány viselkedésén is látszik: még mindig óvakodnak az átfogó átalakítások elindításától, és ez a politikusok szemszögéből érthető is, hiszen ezek nem népszerű lépések.
– A gazdasági szervezetek már a választás második fordulójának másnapján azonnali reformokat, valamint egy nemzeti megállapodás megkötését követelték. Az utóbbi időben azonban nem hallani a kamarák és az érdekképviseletek közös fellépéséről. Netán e körben is nehezebb az összefogás megteremtése, mint korábban hitték?
– Az összefogás tovább él: én is, mások is – köztük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – ennek a nevében szólalunk meg. A nemzeti kamarák és nemzetközi cégek közös fellépése azért is fontos, mert ezáltal megerősödhet a Magyarország iránti bizalom. Reméljük, sikerül megakadályozni azt, hogy elapadjon a működő tőke beáramlása, az ugyanis valóban likviditási csődhöz vezetne. Ami a mostani megszorításokat illeti: aki figyelemmel követte az utóbbi évek folyamatait, azt nem érte meglepetésként a „csomag”. Mi viszont ennél többet várunk el a kormánytól: valós reformokat követelünk, ezek híján ugyanis néhány éven belül – az adóemelések ellenére – ugyanott fogunk tartani, mint most. Reméljük, hogy a kormány nem dőlt hátra az adócsomag megalkotása után, hanem lázasan készítik elő a reformokat. S ha alapos munkát végeznek, akkor a reformok végigvitelét támogatni kell, és tudomásul kell venni, hogy a változásokhoz szükséges összeget csak Magyarországon lehet előteremteni.
– Önök tehát készek az áldozatvállalásra.
– Igen, de pontosan tudni akarjuk, hogy a nagyobb adóbevételek mire mennek. Követeljük azt, hogy négy év múlva a bruttó bérek legalább 60 százaléka a dolgozóknál maradjon, a cégek adóterhelése pedig 6 éven belül csökkenjen a régiós átlag szintjére. Ha ugyanis magasabb marad, akkor nem jön ide a tőke, és végleg lemaradunk. Ilyen az Európai Unió, ez az, amit sokan még mindig nem értenek. Ma annyiba telik áttelepülni egy másik tagországba, mintha Heves megyéből Borsod megyébe költöznénk.
– Többször jelezték: a növekvő terheket csak átmenetileg, néhány évre fogadják el. Átmeneti jellegről azonban egy szó sem esik a mostani törvényjavaslatokban…
– Az adóterhek csökkentését néhány éven belül ki kell kényszeríteni. Addig pedig árgus szemekkel figyeljük, hogy a bevételeket mire költik el. Ne a bürokrácia további hizlalására, ne a politikai „holdudvarok” pénzelésére, hanem egy jól működő gazdaság megteremtésére fordítsák, ami lehetővé teszi az adók csökkentését!
– A választások előtt két alternatíva létezett: Orbán Viktor az adók csökkentésében és a növekedés felpörgetésében látta a kiutat, míg a másik oldal a kiadások csökkentését ígérte. Melyik iskolát látja támogathatónak?
– Túl sok illúzió fűződik ahhoz, hogy mit tehet meg egy politikus, legyen az Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc. Az emberek valamelyiküktől várják a gondok megoldását. Pedig Magyarországnak már alig van mozgástere, a politikai vezetők nem segíthetnek. Rajtunk már csak a munka segíthet. Az európai normák elismerése, a teljesítmény megbecsülése. Az igaz, hogy a Fidesz-kormány stratégiája jobb volt, de sokat köszönhettek az általuk szidott Bokros-csomagnak is. Az őket követő, tragikus Medgyessy-féle kormányzás tette szükségessé a reformokat. Amíg futotta a hat- ezer milliárdos hitelcsomagból, jutott a béremelésekre, a szociális kiadásokra. Így azonban nem lehet gazdálkodni! Így Magyarország összeomolhat, elmennek a fiatalok. Ne legyenek illúzióink: az uniónak jó, ha „bedőlünk”. Tárt karokkal várják a tehetséges magyar munkásokat, az elszívó hatás már ma is igen erős. Magyarország kiürül. Azonnal cselekedni kell. Aki megteheti, akinek több van, az többet kell hogy vállaljon.
Róma utolsó időszaka
– Maga az EU is komoly gondokkal küzd. Ön is régóta hangsúlyozza: Európa fokozatosan lemarad olyan dinamikusan növekvő gazdaságok mögött, mint az Amerikai Egyesült Államok, Kína vagy hosszú távon akár India. Mit tehetnénk, hogy megakadályozzuk Európa „lecsúszását”?
– Ma már jól látszik: Európa az egységesülés ellenére a leállósávban kullog, míg az ázsiai gazdaságok a belső sávban száguldanak. Meglátásom szerint Európa az agonizáló, késő Római Birodalom minden jellemvonását magán hordja. Van ingyenkenyér, amit a politikusok osztogatnak, akárcsak annak idején Rómában. Van ingyencirkusz, a „nyaló világok” formájában, amivel a média tökéletesen leköti az emberek figyelmét. Szétesnek a családok, a munkát pedig nem tisztelik. Már-már lenézik azt, aki dolgozik, és lassan, de biztosan halad előre. A fiatalok bölcsészek, valamilyen „lógusok” akarnak lenni, és 30 éves korig nagy ívben elkerülik a munkahelyeket. Ezzel szemben Amerikában vagy Kínában a megbecsülés feltétele az, hogy valaki sikeres a munkájában. És az ilyen embereket a közösség támogatja is, nem pedig irigykednek és jó magyar szokás szerint keresztbe tesznek, ahol csak tudnak. Az érem másik oldala, hogy Magyarországon az emberek átlagosan 53 éves korukban nyugdíjba vonulnak. Két irányból szűkül tehát az aktív réteg. Ez egész Európára igaz, csak éppen Nyugaton vannak évtizedes tartalékok, amit fel lehet élni. Magyarországon nincsenek, mégis úgy viselkedünk, mint ők. Pedig vannak jó példák: az új uniós nemzetek, a szlovákok, a horvátok, a lettek. Náluk nem szégyen a hazafiság, nem csoda hát fejlődésük üteme. Ezért fontos, és Magyarországon is ezért lenne nagyon fontos a nemzeti kultúra, a hagyományok, a hazaszeretet erősítése. Ezek hiánya az élet minden területén érezteti hatását, márpedig mi azt szeretnénk, hogy száz év múlva is magyarul beszéljenek a Kárpát-medencében.
Feleljen, aki eladósít!
– Készül politikai szerepvállalásra?
– Soha nem vállalkoznék erre. Nézze, az őszinte politikus buta politikus. A másik lehetőség, hogy küldetéstudata van. Na, az ilyenekből keletkeztek a diktátorok.
– Mégis, mit tenne másképpen, ha politikus volna?
– Nem biztos, hogy jó tanácscsal szolgálhatok. Más a gazdasági, és megint más, ha valaki a politikai élet szereplője akar lenni. Akinek erőssége a gyorsúszás, lehet hogy hátúszásban csapnivaló. Még egyszer hangsúlyozom: túl sokat várunk a politikától. Tény, hogy ez az ország alig fejlődött 16 év alatt. Rokkantnyugdíjasok „keletkeztek”, erős és izmos fiatalemberek kéregetnek, s még meg is sajnálják őket, ahelyett, hogy azt mondanák nekik: menjetek dolgozni. Persze vannak olyanok, akik valóban segítségre szorulnak: a tényleges rokkantak, a kisnyugdíjat kapók, az éhező gyerekek, de nem csak a cigány gyerekek. A szegény gyermekek számára nincs kiemelkedési lehetőség, mert a politikai elit elherdálja a pénzeket. És ez az az elit, amelyik első helyen áll az önkormányzati tisztségek, a választott testületek javadalmazási listáin. Normális helyeken a kormányok nem azért szednek pénzt, hogy eltartsák őket az adófizetők, de nem is azért, hogy ők tartsák el az adófizetőket, hanem azért, hogy fejlesszenek. Azt kívánom, hogy ne legyen igazam, de az országot véleményem szerint az összeomlás fenyegeti. Ezért ha tehetném, törvényben szavatolnám, hogy ha egy politikus adósságba taszítja az országot, ezért büntetőjogilag is feleljen.
origo.hu
Menczer Tamás: Rendkívül súlyos a háborús helyzet!
