Pelenka

Eljárást indít az Európai Unió adóügyi biztosa Magyarország ellen babapelenka-ügyi kihágások miatt – ezt nem én találtam ki… Az úgynevezett 6. áfadirektíva szent nevében nemcsak hazánktól, hanem Csehországtól, Lengyelországtól s Máltától is magyarázatot kér a brüsszeli hatalom, hogy miként merészelnek kevesebb áfát kiróni a pelenkára, mint az a megfellebbezhetetlen eurodirektívában elő van írva. A brüsszeli tüsténkedés már rövid távon is azzal a következménnyel járhat, hogy hazánkban akár öt százalékkal növekedhet a babapelenka ára.
Ami engem illet, komolyan pártoltam az Európai Unióba való belépésünk gondolatát. Azt reméltem, hogy mégiscsak a művelt Nyugathoz csatlakozunk, ami egy hosszúra nyúlt bizánci kitérő után kétségkívül örvendetes fejlemény. Riogattak ugyan az eurouborka-őrületével meg hogy a brüsszeli demokrácia még a banán kívánatos hajlásszögét is elő kívánja írni – én azonban elhessegettem magamtól az ellenérzéseket. Kibírtuk még a török meg az orosz hódoltságot is, a banánt a korábbi hiánygazdálkodás következtében mindenféle hajlásszögben kedvtelve fogyasztjuk, az uborkát meg leginkább felszeletelve, saláta formájában kedveljük. Majd belülről megreformáljuk mi ezt a megfáradt, enervált uniót! – bizakodtam. Nem tudta kedvemet szegni az sem, hogy az impotens Medgyessy-kormány milliárdokat költött fölöslegesen uniós propagandára, gyermeteg óriásplakátokra és pontonhídverésre, amelynek az lett a legfőbb szellemi hozadéka, hogy a Duna túlpartján is emberek élnek. Akkor még az a hiedelem járta, hogy Brüsszelből ömleni fog a pénz az újonnan csatlakozó tagállamokba – később viszont a régi gazdag tagországok megváltoztatták a szabályokat, és jelenleg mindent összevéve még az is lehet, hogy még mindig nettó befizetők vagyunk.
Némi reménysugarat jelenthetett a magyar számára, hogy – egy fölöttébb kínos energiapolitikai fiaskó után – mi delegálhattuk az uniós adópolitikai biztost, Kovács László személyében. Kovácshoz már a kezdetek kezdetén sem fűztünk nagy reményeket, hiszen szakmapolitikai múltja lényegében Orbán Viktor imamalomszerű szidalmazásában merült ki – mandátuma elején azonban szent esküvéssel fogadta, hogy megmenti a magyar szocialisták nagy adópolitikai vívmányát, az evát. Nos, azóta az eva a Gyurcsány-csomagnak köszönhetően lényegében kiüresedik, és értelmét veszíti – kérdés tehát, hogy a gyurcsányizmus útjából sztárgázsi ellenében eltávolított, havi hétmilliót kaszáló Kovács milyen hasznot hajt az itthon maradó magyarság számára? A kérdés annál is inkább jogos, mert az energiapolitika mezején elbukott volt pártaparátcsik az adóügyekhez is körülbelül annyit ért, mint hajdú a harangöntéshez, vagy mint munkásigazgató a kapitalizmus gazdaságtanához. Legalább a lobbierejében bizakodhattunk botorul – eddig. Ez a pelenkaügy azonban minden kétségünket eloszlathatta: a Magyarországot megrovó adóügyi biztos továbbra is az internacionalizmus igen jól fizetett ügynöke, csupán a széljárás változott.
Brüsszel is megéri a pénzét: az unió lakossága vészesen fogy, hogy az már a globális versenyképességét veszélyezteti – erre könyörtelenül lesújtanak a minden nehézség ellenére is gyermeket vállaló európaiakra, akik nem átallanak a kölyök pelenkájának áfáján nyerészkedni.
Kovács László ebben a hanyatló Római Birodalmat idéző politikai panoptikumban is hab a tortán: még a saját fajtáját is megfeddi, ha kitüremkedik a rubrikákból. A pelenkaügyre nincs mentség. Kovács az életkora miatt nem érintett az ügyben, de még lehet. Ha pedig azért áll bosszút, mert elhagyott szeretője a bulvársajtóban az ő alsóneműit mutogatta, keressen más megoldást…