Vastag könyvvel ajándékozta meg a simontornyai ferences rendházat a Tolna vármegyei Értény iskolájának ludimagistere 1733-ban. A munka Illyés András szebeni prépostnak és a pozsonyi káptalan lektorának Megrövidittetett ige című prédikációgyűjteménye, annak is az első és második kötete, amelyek 1691-ben Nagyszombatban, illetve 1692-ben Bécsben jelentek meg. A magyar barokk prózairodalom fontos és több emberöltőn keresztül használt munkái voltak ezek az aprólékosan kidolgozott, 40–50 perces szentbeszédek. Az „együgyű község” lakóinak írta őket Illyés, pontosabban azoknak a túlterhelt plébánosoknak, akiknek nem volt érkezésük a tanításra, prédikálásra. Egy-egy ünnepre három-öt beszédet dolgozott ki, hogy lehessen válogatni közülük.
Illyés András Csíkszentgyörgyön született 1637-ben. Messzire vetődött szülőföldjétől, Nagyszombatban, majd Rómában tanult, és felszentelése után sem Erdélyben tevékenykedett, hanem a Csallóközben lett plébános. Életének Pozsony és környéke maradt a legfőbb területe, mert amikor 1696-ban erdélyi püspökké nevezték ki, elutazott ugyan Gyulafehérvárra, ahol előtte csaknem száz évig nem volt katolikus püspök, de sokáig nem maradhatott székhelyén, mert – ahogyan írta – „a diplomás eretnekektől Magyarországba kijönni kényszeríttetett”. A protestáns többségű főkormányszék ugyanis úgy döntött, hogy távoznia kell, mert a katolikus püspök jelenléte megzavarná a vallási békét. I. Lipót diplomatái tévedtek, amikor azt gondolták, hogy Erdélyben figyelmen kívül hagyják az 1653-ban jóváhagyott gyulafehérvári approbatákat, amelyek nem tűrték katolikus püspök jelenlétét.
Illyés visszatért tehát Nagyszombatba, de 1703-ban ismét Erdélybe utazott, ahol csaknem egy évet töltött el, majd megint Nagyszombatba ment, és egyházmegyéje igazgatását helynökére, Szebelebi Bertalanra bízta. 1712-ben halt meg az agg, 73 esztendős püspök. Élete végén súlyos betegség, agyvérzés keserítette életét, csak bottal tudott vánszorogni. Végrendeletében egész vagyonát jótékony célokra szánta.
Illyés András különleges jelenség lehetett a hazai literátusok között. Gyermekkorától készült arra, hogy író legyen: „mihent olvasni és írni megtanóltam, mindjárt könyveket kezdettem csinálni” – írta a Megrövidittetett ige előszavában. És később is írt, fordított bőségesen, szentek legendáit, aszketikus munkát, énekeket, verseket és természetesen prédikációkat. Büszkén tartotta számon írói munkásságát: „Immár Istennek csudálatos segétsége által kilencz magyar jó nagy könyveket írtam” – vallotta be prédikációgyűjteményének előszavában. Összesen huszonkét munkája jelent meg nyomtatásban, hat maradt kéziratban.
A Megrövidittetett ige jó nagy könyvének említett példányán az első tulajdonos neve tótújhelyi Újhelyi Mihály Apollináré, utána kerülhetett az ismeretlen iskolamesterhez, majd a simontornyai rezidencia könyvtárába. Hogy ki volt a ludimagister, biztosan nem tudhatjuk, de az biztos, hogy Magyar Ádám 1732. augusztus 18-án szép szabályos betűkkel, gondos írással egy reggeli dicséretet írt a könyv hátsó szennylapjára Bátmonostoron. Alatta egy Estveli ének áll 1728-as évszámmal, ami talán elírás lehet, vagy nem a másolás, hanem a vers írásának dátuma. Lehet, hogy Magyar Ádám volt az iskolamester, aki leírta az alábbi éneket: „Regelli Enek avagy ditserett. / Emlikezél megh te gyarlo ember az te Istenedrűl, haladatlan soha ne ligy az ö jo voltarul / Lám az Mádárák mely igen regel enekelni kezdenek és mire Isten eökett teremti el nem feletkeznek / Te pedigh ember ugy teremtetil az Isten kipére te benned vagyon az ö szájábul ki esett tett lettel / Azert megh aldott tiged jó arten nyelved szollásábany okos elmivel es minden felül lelki malasztyaval. / Az imadsagban ne ted tunyava elmidett es nyelvedett mind éjjel nápal szip buzgo szoval dicserd Istenedet / Az fülemile lam megh nem farad soha szollasaban mint Isten hattó szazan el jar mindenkor dolgaban… Irtam ezen eneket en Mágyár Ádám Báth Monostoron die 18 Agusti Anni 1732 Amen”
Ezt követi az Estveli ének nótája Ményország, amely sokkal rövidebb írás. Talányos, hogyan kerülhetett ide ez a két szöveg. Az Emlékezzél meg, te gyarló ember kezdetű ének az evangélikus Szerémi Illés műve, és nyomtatásban is megjelent 1593-ban. Elgondolkodtatók az utolsó sorok is: „Kerem az Istent hogy vallakik igazán tiszta szivbül eneklik ligyen Lelkük üdvössigire. Dicsertessek az Jesus Xtus. Felelet mind eörökkön Amen. 1728.” Miért kellett odaírnia, hogy „felelet”? Protestánsként bizonytalan volt benne? Vagy inkább csakugyan ő volt az értényi iskolamester, s szinte „ráállt a szája” erre a tanítói fordulatra, amellyel a gyerekek oktatását kezdte minden évben? Ki tudja.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
