Az ön nevéhez végső soron egy korszak fűződik. Mi vezetett a végső elhatározáshoz: megbízatása visszaadásához?
– Lemondásomnak vannak külső és belső okai. A főépítészi tevékenység összetett, sok kompromisszummal járó tevékenység, a főépítész a helyi önkormányzatok fejlesztései alapján elsősorban előkészíti a városrendezés aktuális feladatait, de minden esetben számos eltérő érdeket kell figyelembe vennie, s a végső döntés nem az övé, bár a fővárosi önkormányzat a főépítész véleményét általában elfogadja. A fejlesztők persze a minél nagyobb beruházás megvalósításában érdekeltek, mi viszont az emberi léptéket kérjük számon. Azt mondtam magamnak, ha az esetek 51 százalékában sikerül érvényesíteni az elképzelésemet, akkor érdemes harcolni. Nagyon sok érdekes feladattal találkoztam, és mámorító érzés, ha egy-egy városrész alakulásában felfedezhetem saját szakmai elképzelésem megvalósulását. Tizenkét éves főépítészi tevékenységem alatt nagy horderejű döntések születtek. Ennek ellenére már többször felvetődött bennem a váltás igénye, hisz az örökös vita elhasználja az embert, s bizonyos idő elteltével feltöltődésre van szükség.
– Sokszor elhangzott a vád, hogy konzervativizmusa akadályozza a város fejlődését. Mi erről a véleménye?
– Mindenkinek szíve joga másképp gondolkodni szakmai kérdésekben. Én nagyon tudatos koncepcióval dolgoztam. Úgy látom, hogy Budapest a Duna két partján a táj és az épített környezet csodálatos finom harmóniájával rendelkezik. Belvárosi magja – más fővárossal össze nem hasonlítható – eklektikus építészeti szövet, amelynek védelme és megőrzése alapvető kötelesség. Ezért is elleneztem a sok vitát kavart toronyházak építését. Meggyőződésem, hogy a magas házak égbe törő kubusainak látványával szétbombázzák az épített környezetet. Az Árpád hídnál tornyosuló Duna Tower monstrumaival sem értek egyet, mivel a karcsúság-magasság és az épületszárny aránya nem felel meg a főváros rendeletben előírt kívánalmainak – bár belátom, a külső kerületekben elfogadható egy-egy toronyház építése. 120 méter fölött irracionális egy ilyen épület. Sokba kerül az energiaellátás, a biztonság, a földrengés elleni védekezés stb. Párizsban 37 méternél nem lehet magasabb egy ház, és a toronyházakat a közigazgatási területen kívülre, a La Defense negyedbe száműzték. Egyébként nem rajtam múlt, hogy a Csepel-sziget csúcsán mégsem lehetett 55 méternél magasabb épületeket felhúzni.
– Milyen szakmai hitvallás vezérelte főépítészi tevékenységét?
– A hagyományos értékrend őrzése mellett célom volt, hogy a város „bejárhatóságát” tovább növeljük azzal, hogy még inkább ráfordítjuk a Dunára. Az eddigi, Lánchíd és Margit híd közötti 4-5 kilométeres belvárosi szakaszt növeljük meg 20 kilométerre mindkét irányban. Ezt a célt szolgálják az egykori expó kijelölt helyén a lágymányosi egyetemi fejlesztések, és az Infopark sikeres, elsősorban az informatika funkcióját felvállaló tudásközpontú fejlesztése. Hasonló funkcióval épült az észak-budai oldalon, a Duna-parton a Graphisoft-park építészetileg is kiváló épületeivel. A Duna pesti partján, a Soroksári úton hihetetlenül rövid idő alatt nőtt ki a földből a millenniumi városrész – kissé zsúfolt lakóépületeivel, építészetileg botrányos Nemzeti Színházával, az idén nemzetközi Fiabci-díjjal jutalmazott Nemzeti Kulturális Központjával.
– A városmagot körülvevő rozsdaövezetek felszámolása is az építészeti sikerek közé tartozik. Hogy értékeli ezt a folyamatot?
– A Millenáris megvalósulása ennek a programnak kiemelkedő alkotása, ahogy a Ganz-gyár épületei építészetileg újragondolt pavilonjaival kiállítások, színházi előadások, hangversenyek helyszínéül szolgálva a kultúra centrumává váltak. Hasonlóan jó példa erre az újpesti MEO épülete is. A XIII. kerületi Váci út és környéke revitalizációs programja is modern irodaépületeivel, Duna-parti lakóparkjaival a rozsdaövezet felszámolását szolgálja, ahogy a már említett millenniumi városrész építése a Soroksári úton. Egy leértékelődött városrész megújítását célozza a közelmúltban indult úgynevezett Corvin–Szigony-projekt a középső Józsefváros szlömösödő területein, amely remélhetőleg új karakterű városias életformát teremt majd a VIII. kerület Nagykörúthoz közeli területein.
– Mik az eltelt évek kudarcai?
– Bár szerettem volna, mégsem sikerült megakadályoznom a nagy bevásárlóközpontok túlzott mértékű elszaporodását. Ha megtiltom az egyik térségben, akkor megépül a városon kívül, ott, ahol a tiltás már nem érvényes. Így épültek a bevásárlóközpontok Budaörsre, Budakalászra, Dunakeszire, Fótra. A másik, kevésbé személyes kudarc, hogy várat magára az agglomerációs törvény. Ennek hiánya lehetővé tette, hogy miközben a város védeni kívánta a zöld gyűrűjét, az ebben kevés fantáziát látó környező települések inkább további zöld területet vontak belterületbe.
– Összegzésképpen, mely sikerekre a legbüszkébb?
– Ténykedésem kezdetén épült a Lágymányosi híd, amelyet formatervezővel átterveztettem. Ennek köszönhetően a híd esztétikailag a rendkívül erős kötöttségek ellenére azt az áramvonalat testesíti meg, ami elvárható a XXI. században. A városi szövetbe illeszkedő terek újragondolt felújítása is a szívügyeim közé tartozott. Irányítottam a város egészét átfogó fejlesztési koncepció tervezését. A budai alsó rakparton tervezett autópálya megakadályozása, a Budapest szíve pályázat lebonyolítása és várható folytatásai, a 4-es metró készülő állomásépítészete és az érintett felszíni terek rendezése mind magukon viselik a kezem nyomát. Ide sorolom az eredményes fejlesztői alkukat is: a budafok–albertfalvai Savoya park megépítésére jelentkezett befektetővel annak idején sikerült úgy megállapodnom, hogy bizonyos engedményekért cserében a 18-as villamos útvonalát vezesse ki egész a parkig. Korábban hasonló szellemben jó megállapodást sikerült kötni a Campona beruházójával is.
– Hogyan tovább?
– A Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karán az oktatásba 2003 óta kapcsolódtam be intenzíven, amikor megindították az egyetemi szintű urbanista képzést. Nagy eredmény a magyar felsőoktatásban, hogy ötéves önálló urbanistaképzés indult, ami addig csak mellékesen folyt a BME Építészmérnöki Karán, illetve az Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Karon (Szent István Egyetem). Sajnos a kétszintű egyetemi képzésre való áttérés következményeképpen a településmérnök-képzés alapszakon nem indulhat, így a mesterképzésre kell koncentrálnunk. Meggyőződésem szerint a jól felkészült, komplex gondolkodású területfejlesztő, városfejlesztő szakemberekre égető szükség van.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
