Tisztelt Szerkesztőség

Kresalek Béla (Budapest): Eddig a havi gyógyszerkiadásom 16 ezer forint volt. Tegnap elmentem a patikába ugyanazért a havi adagomért, amiért már 22 400 forintot fizettem. Ez az aránytalanság égbekiáltó. A patikus hölgy kérdésemre sajnálkozva azt felelte, hogy velük már nem is közlik az áremelkedést, csak beírják a számítógépbe, és mikor a beteg reklamál, akkor jut tudomásukra.

Paksi Miklós (Kaposvár): Július 19-én három politikus nyilatkozatát hallottam a rádióban. Kóka miniszter kijelentette, hogy a vasúti személyszállítás szárnyvonalait kihasználtság hiányában, a veszteségek felszámolása miatt meg kell szüntetni. Katona államtitkár kifejtette, hogy a vasúti személyszállítás állami feladat, de sajnos veszteséges, viszont egy bizonyos szinten biztosítani kell. Kuncze pedig megmondta, hogy a nyereséges MÁV Cargo vállalatot privatizálni kell. Kérdésem: ha egy veszteséges üzletág marad állami tulajdonban, akkor a nyereséges üzletág eladása miért javítaná az államháztartás helyzetét? Logikám szerint a nyereséges üzletág működtetése kisebb állami szerepvállalást kíván, vagy teljesebb szolgáltatást eredményezhet ugyanolyan ráfordítás mellett. Miért nem kérdezi ezt meg valaki a nevezett politikusoktól? Vagy más, esetleg nem ismert üzleti érdekek diktálják a tranzakciót? Megint valaki jó időben, jó helyen lesz?

Földi Pál (Budapest): Talán nem én vagyok az egyedüli, akit a futballvébé kapcsán bosszantott a riporter, Hajdú B. István folyamatos elkalandozása az érdektelen statisztikák világába, és azok unos-untalan ismételgetése a pályán látottak közvetítése helyett. De ha már a statisztikáknál tartunk, a vébé gólkirályai, Ronaldo és Klosé dicsérete mellett talán eszébe juthatott volna a felejthetetlen Kocsis Sanyi, aki az 1954-es világbajnokságon egymaga szerzett tizenegy gólt. Ezt sem Ronaldo, sem más nem fogja megdönteni, ha száz évig játszanak, akkor sem. És még egy szó a „szakértőkről”. Fel nem foghatom, hogy mi szükség volt a tudósítók hadarására és motyogására, mind ugyanazokat a közhelyeket ismételgették, amit mindenki úgyis látott. Kiküldetésük árából talán tíz kölyökcsapat teljes felszerelése is kijött volna.

Ifj. Kodolányi János (Budapest): Csicsery-Rónay István előtt nem vagyok teljesen ismeretlen, ismerős a nevem, ezenkívül évekkel ezelőtt találkoztunk Washingtonban. Levelem megírására a Magyar Nemzetben július 14-én közölt helyreigazító észrevétele (Kitelepítés nagyhatalmi parancsra) késztetett. Nagyon megörültem neki. Ma már teljesen megfeledkeznek a nagyhatalmak potsdami határozatairól. Levele, remélem, végleg helyére tette ezt az ügyet. Egyébként a Demokrata július 13-i számában Kállay Nagy Szilvia Humánus, mint egy népirtás című írásában foglalkozik a kitelepítéssel.