Ütközőzónává válhat Libanon déli része

Izrael-barát kormány létrehozása és Dél-Libanon ütközőzónává alakítása is célja lehet az arab ország ellen indított heves támadásoknak – véli Rostoványi Zsolt, a Corvinus Egyetem dékánja. A Közel-Kelet-szakértő szerint Izrael nagy erővel küzd majd céljaiért, hamarosan azonban elérkezik a diplomácia ideje.

Két hete még a Közel-Kelet talán legbiztonságosabb térsége volt Libanon, ma viszont háború dúl. Mennyire volt váratlan a heves izraeli támadás?
– A Hezbollah valószínűleg régóta tervezte az akciót. Naszrallah sejk, a szervezet vezetője a korábbi nyilatkozataiban már felvetette az izraeli börtönökben őrzött libanoni és más arab foglyok szabadon bocsátását, a területi problémákat, a palesztinok felkarolását. Kapóra jött számukra, hogy a palesztinok foglyul ejtettek két izraeli katonát, az események ezután gyorsan eszkalálódtak. Libanonban nagyon gyors és radikális változások következtek be, a Gázai övezetben ugyanakkor a Hamász győzelme óta fokozatosan romlott a helyzet.
– Mennyire reális feltétel Izrael részéről a Hezbollah lefegyverzése?
– Az izraeli vezetők többször is hangsúlyozták, hogy az akció kiváltó oka a két katona foglyul ejtése volt, akiknek szabadon bocsátásához továbbra is kategorikusan ragaszkodnak. Azt is hangoztatják ugyanakkor, hogy ez már kevés, most már a Hezbollah állásainak a meggyengítése is cél. Mindez azt jelentheti, hogy egyfajta ütközőövezetet akarnak létrehozni Libanon déli részén, amelyet a Hezbollah irányít. Úgy tartják, hogy Izrael és Irán után a harmadik legerősebb katonai erőt képviseli a térségben a Hezbollah, amelyet az Egyesült Államok és Izrael terrorszervezetnek minősíti, ám valójában politikai szereplő is. Izrael vezetése nagyon kemény, nem fogadták el a tűzszüneti javaslatokat sem, s állításuk szerint ezt nem is teszik meg mindaddig, amíg a Hezbollahot nem sikerül meggyengíteni.
– Nem okozott a Hezbollah meglepetést azzal, hogy nagyobb erejű, mint arra számíthattak?
– Erősebbnek tűnik, kétség kívül, s emiatt érik is komoly kritikák az izraeli katonai vezetést. A bírálatoknak eleve alapot ad, hogy sikerülhetett a katonák elfogása, valamint támadás érhette az izraeliek katonai hajóját. Világossá vált, hogy olyan nagy hatótávolságú, iráni gyártmányú rakétákkal rendelkeznek, amelyekkel Haifát is elérik, sőt akár száz kilométeres távolságra is el tudnak lőni. Vagyis alábecsülték a képességeit, még ha tudták is, hogy a Hamásznál sokkal szervezettebb, erősebb csoportról van szó. Ezt egyébként azalatt a 18 év alatt is bizonyította, amíg végül 2000-ben elérte, hogy Izrael kivonja csapatait a libanoni területekről.
– A Hamász példaképének is tekinti bizonyos szempontból a Hezbollahot…
– Igen, bár tudni kell, hogy a Hezbollah síita, a Hamász pedig szunnita. Az arab világ megítélése a Hezbollahot illetően nem is egységes, hiszen például Szaúd-Arábia, Kuvait, Egyiptom éles szavakkal ítélte el a szervezet tevékenységét. Persze a Hezbollah egyik célja a palesztinok melletti kiállás demonstrálása is volt, s a síita–szunnita ellentéteket félretéve, számos kapcsolódási pontot lehetett találni a két csoport között. Nagyon fontos emellett, hogy mindkét szervezet komoly szociális ellátótevékenységet folytat, ez is egyik oka az igen erős támogatottságuknak.
– Éppen ezért lehet-e arra számítani, hogy az Izrael-, illetve Nyugat-ellenesség csak fokozódni fog a muzulmán világban?
– Teljes mértékben. Minél tovább tart a háború, annál inkább. Most már a kezdetben a Hezbollahhal szemben is kritikus drúzok, keresztények is Izrael ellen fordultak.
– Felvázolható-e a következő napok, hetek menetrendje?
– Amerika hivatalosan cáfolta, de nagyon valószínű, hogy Washington szerdán egy hetet adott Izraelnek a hadművelet véghezvitelére, ezután pedig erőteljesen szorgalmazni fogja a válság diplomáciai rendezését. Vagyis Izrael most arra törekszik, hogy még a tűzszünet előtt minél többet megvalósítson az általa kitűzött célokból.
– Sokan úgy vélik, ami most történik, az leginkább egy nagyszabású hadgyakorlathoz hasonlítható. Lehet-e Izraelnek a Hezbollah meggyengítésén túlmutató, hosszú távú stratégiája is?
– Kétségkívül ez is szerepet játszhat. Izrael helyzete igen érdekes, hiszen sem Ehud Olmert, a kormányfő, sem pedig a védelmi miniszter nem rendelkezik katonai múlttal, tehát nekik most az egész életét végigkatonáskodó Ariel Saron után demonstrálniuk kellett azt a képességüket, hogy garantálni tudják Izrael biztonságát. Nem lehet azt az eshetőséget sem kizárni, hogy a háttérben Izrael valóban az Irán elleni támadást készíti elő, elejét véve ezáltal annak, hogy Teherán továbbfejlessze nukleáris kapacitását. A helyzet azonban rendkívüli mértékben eszkalálódott, így aztán nem tartom valószínűnek, hogy Izrael kockáztatna egy Szíria vagy Irán elleni támadást. Ezt az Egyesült Államok támogatása nélkül nem is tehetné meg. Washington ugyanakkor rendkívül kényes helyzetben van: az iraki és afganisztáni események mindenki előtt ismertek. Izrael számára egy regionális háború aligha vállalható, elrettentő erejét azonban mindenképpen demonstrálni akarja, főként azután, hogy a Hezbollah a vártnál nagyobb sikereket tudott elérni a legyőzhetetlennek hitt izraeli hadsereggel szemben. Az Egyesült Államok jelezte, nem szeretné, ha a libanoni kormány pozíciói tovább gyengülnének, hiszen az ország tulajdonképpen demokratikus úton járt, a szír erőket is sikerült távozásra bírni.
– Ha a szírek bennmaradnak, akkor is megtörtént volna az izraeli offenzíva?
– Akkor kisebb lett volna a valószínűsége. Damaszkusz jelenléte, bármennyire is paradox, egyfajta stabilitást jelentett Libanonban, s bár a szír hadsereg fejlettsége meszsze elmarad az izraeliétől, mégiscsak jelentősebb erőnek tekinthető. Persze Szíria akkor is bent volt Libanonban, mikor az izraeliek megszállva tartották a déli területeket, s komolyabb konfrontációra nem került sor. A Szíria és Irán között fennálló érdekazonosság mindazonáltal figyelemre méltó.
– Ha Saron nem betegszik le, akkor is ugyanez történik?
– Saron sem hagyott megtorlatlanul olyan dolgokat, amelyek Izrael tekintélyét csorbították. 2004-ben ugyanakkor beleegyezett egy jelentős fogolycserébe: 420 arab foglyot adott át egy üzletemberért s három izraeli katona földi maradványaiért. Tőle, a katonától ezt elfogadta az izraeli közvélemény, Olmerttől aligha. Vélhetőleg Saron is tett volna katonai lépéseket, de nem ilyen heveseket, s feltehetőleg előbb próbálta volna a tárgyalások felé terelni a folyamatot. A fogolycserét ettől függetlenül elkerülhetetlennek tartom.
– Izrael nyugati megítélését mennyire befolyásolja Libanon lerohanása? A világ mintha túlságosan is csendben volna…
– Valóban azt mondja mindenki, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát. Ugyanakkor a zsidó állam megítélését ronthatja a válasz aránytalan mértéke – mint arra Chirac francia elnök is felhívta a figyelmet –, a civil áldozatok növekvő száma, valamint az, hogy a polgárháború után lassan magához térő Libanont újra lerombolják. Az elemzők úgy vélik, az akció nem tarthat túl sokáig, hiszen az már Izraelnek is komoly károkat okozna. Vagyis Izrael minden valószínűség szerint a következő napokban próbál minél többet elérni, akár egy még komolyabb offenzíva árán is. Az akció egyik célja az lehet, hogy egy Izrael-barát kormány kerüljön Libanon élére.