Veszélybe kerül a hivatalok pártsemlegessége

A 2006 áprilisában újraválasztott szocialista–liberális kormány régi-új vezetője bejelentette, hogy soha nem látott horderejű reformokat tervez a magyar közigazgatásban. Ennek egyik első lépéseként egy új törvény elfogadásával (2006. évi LVII. tv. a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról) felszámolta a közigazgatás intézményeiben tevékenykedő köztisztviselői apparátus politikai pártoktól való függetlenségének intézményi garanciáit – összegzi tanulmányában a Budapest Analyses elemzőközpont.

Magyarországon az 1990-es szabad választások eredményeként létrejött, piacgazdaságra épülő demokratikus jogállam számolta fel a megelőző évtizedek egypárti diktatúrája által kialakított rendszert, amely a közigazgatásban és különösen a központi államigazgatásban, a minisztériumokban és a fegyveres testületekben szigorú párthűséghez kötötte az alkalmazást és a hivatali előmenetelt. A minisztériumok dolgozói átlagosan kilencven százalékban az egyetlen – kommunista – párt tagjai voltak. A rendszerváltás után hivatalba lépett kormány és parlament ezzel a gyakorlattal igyekezett szakítani, egyszersmind arra tett kísérletet, hogy megteremtse a parlamentáris demokráciában természetes politikai váltógazdálkodás hátterében a folyamatosan, pártsemleges módon, szakmai szempontok szerint működő köztisztviselői apparátust. A köztisztviselők jogállásáról 1992-ben elfogadott törvény a preambulumában rögzítette: „A társadalom közmegbecsülését élvező, demokratikus közigazgatás feltétele, hogy a közügyeket politikasemleges, törvényesen működő, korszerű szakmai ismeretekkel rendelkező, pártatlan köztisztviselők intézzék.”
Ezzel párhuzamosan a minisztériumi struktúrákban kialakult a demokratikus jogállamokban megszokott felosztás: a minisztérium politikai vezetése mellett, amelyet a miniszter és a politikai államtitkár alkotott, a tárca hivatali apparátusának csúcsán a köztisztviselőként kezelt közigazgatási államtitkár állt, majd a hivatali hierarchiában lefelé haladva következtek a helyettes államtitkárok és a főosztályvezetők.
Az országonként különböző elnevezésektől eltekintve, lényegében ugyanezzel a struktúrával találkozhatunk bármelyik EU-tagállam minisztériumaiban. A Budapest Analyses elemzőközpont tanulmánya megállapítja: Az állam vezető tisztségviselőiről szóló és most hatályon kívül helyezett szabályozás kikötötte, hogy „a közigazgatási és a helyettes államtitkár nem folytathat olyan tevékenységet, amely a pártatlan, befolyástól mentes működését veszélyeztetné”. A hivatali apparátus szakszerű, pártérdekektől mentes működtetése, a döntés-előkészítésben a szakmai szempontok érvényre juttatása és a döntések magas szakmai színvonalon való végrehajtása, valamint a közigazgatás folyamatos, kormányzati ciklustól függetlenül zökkenőmentes működése csak úgy lehetséges, ha a kormányzati hivatalok vezetésében a politikai és a szakmai vezető réteg elválik egymástól.
Noha a politika eddig is igyekezett befolyását minél jobban kiterjeszteni a közigazgatásra, és a pártállam időszakából lényegében csonkítatlanul átmenekített tisztviselői kar többé-kevésbé sikeresen akadályozta meg, hogy a rendszerváltás után érkezett friss erők komoly és tartós karriert futhassanak be a közhivatalokban, az új szabályozás a politikamentes közigazgatás illúzióját is megszünteti.
A frissen elfogadott jogszabály értelmében a közigazgatási államtitkári poszt megszűnik, a minisztereket a jövőben csak egy államtitkár helyettesíti, ő felügyeli a mostantól szakállamtitkároknak nevezett helyettes államtitkárokat. Valamennyiük „feladata alapvetően politikai jellegű” és megbízatásuk az adott kormány megbízatásának megszűntével véget ér. A politikus szakállamtitkárok alatt a hierarchiában már csak a főosztályvezetők következnek, a köztisztviselői karrier lehetséges csúcsa tehát ez lesz a jövőben. Akár gyakorló politikusok kerülnek a szakállamtitkári székekbe, akár az eddigi, alapvetően a hivatali apparátusból kijelölt helyettes államtitkárokból válik most egy döntéssel politikai kinevezett, a hivatali, szakmai kérdésekben való pártsemleges eljárás mindenképpen veszélybe kerül.
A változás nehézségeket okozhat továbbá a nemzetközi szakmai egyeztetésben, ami egy EU- és NATO-tagállamban fontos eleme a döntés-előkészítésnek. Még nem tudni, ez a lépés milyen hatással lesz a teljes közigazgatási apparátus eddig megkövetelt pártsemleges munkavégzésére. Hiszen a munkáltatói jogkör gyakorlója a szakállamtitkár lesz, s mivel ő alapvetően politikai feladatot hajt majd végre, kérdés, hogy a humán erőforrással való gazdálkodásban és a hivatali előmenetelben, a munka értékelésében és az elismerésben mekkora szerep jut majd a politikai szimpátiának és mennyi a szakmai felkészültségnek, rátermettségnek, a munkavégzés minőségének. Minden jel arra mutat, hogy ismét visszatérünk az 1980-as évek világába, amikor a párt központi hivatalából irányították a minisztériumokat, és a pártonkívüliek nem reménykedhettek a hivatali ranglétrán való előrelépésben.
Az államigazgatás átpolitizálása hátrányosan befolyásolja az igazgatási apparátus szakszerű munkavégzését. Intő jel, hogy ez a döntés a hagyományosan baloldali beállítottságú és a szocialista kormányokkal szoros kapcsolatokat ápoló szakszervezetek aggodalmát is kiváltotta, pedig ők az érdekvédelmet gyakran inkább jóléti-szórakoztatási funkcióként fogják fel. A köztisztviselői szakszervezet főtitkárának megfogalmazása szerint „a kormányprogram vádirat a közigazgatás ellen”. A küszöbönálló, nagyarányú létszámleépítés végrehajtásakor elválik, a pártbefolyás vagy a szakma lesz-e az erősebb.