Nagy stratégiai hibáinak egyikét vétette George W. Bush öt évvel ezelőtt, amikor Szlovéniában történt első találkozásukat követően „lelki társának” nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Az amerikai diplomácia képviselői John Edwards egykori demokrata alelnökjelölttől Condoleezza Rice külügyminiszterig azóta sem győzik helyreállítani a két ország párbeszédére jellemző fölényeskedő retorikai nimbuszukat. Talán ennek jegyében született az az elnöki kijelentés, amely a demokrácia útján tett kitérők veszélyeire hívta fel Moszkva figyelmét, és amelyet az visszakézből elutasított.
Oroszország számára nem csak a pillanatnyi siker miatt bizonyult kiemelkedő fontosságúnak az elnökletével zajló tárgyalássorozat. Minden, a demokratikus és gazdasági fejlődéssel kapcsolatos aggály ellenére azzal, hogy Szentpéterváron rendezték meg a csúcstalálkozót, a Nyugat hallgatólagosan elismerte Oroszország növekvő befolyását a világpolitika alakulására. Ha a Közel-Keleten kiújult konfliktus nem nyomta volna rá annyira a bélyegét a csúcs nemzetközi politikával foglalkozó fordulóira, a fő tárgyalási pontokat az így kissé háttérbe szorult Észak-Korea és Irán képezték volna. Moszkva közvetítő szerepének jelentősége velük kapcsolatban megkérdőjelezhetetlen, az az energiatartalék pedig, amivel rendelkezik és amivel esetenként visszaél, még évtizedekig biztosíthatja számára ezt a kiváltságot.
A csúcstalálkozó utolsó napján a WTO képviselői, Brazília, Kína, India, Mexikó és Dél-Afrika küldöttei is részt vettek a tárgyalásokon. A fő napirendi pont a kereskedelmi korlátok megszüntetése volt. Az EU és Washington azzal vádolják egymást, hogy a kereskedelmi fellendülést gátló intézkedéseket tartanak életben.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
