A botrány elszáll, a papírok maradnak

Szép feladat lesz a kormánypárti média számára „kommunikálni” az augusztus 20-i estét. Először is ki kell hamar találni, hogy ki a felelős. A főpolgármester már biztosan nem, mert ő mondta el leggyorsabban, a miniszterelnök nem is volt ott, ő az Intercontinental szálló tetején kapdosta a tányérját, Lamperth Mónika már nem belügyminiszter, Orbán Viktort most nem lesz könnyű képbe hozni, legfeljebb Ádert, aki azt mondta az ünnepi beszédében, hogy a miniszterelnök hazudott. Így marad Aba Botond, mert neki már úgyis mindegy. Orosz József viszont arról beszélgethet a vendégeivel, mennyivel hasznosabb lett volna, ha a Szent Jobb- körmenetre csap le a vihar.
Rosszkor jött a kormánynak ez a tragikus este. Miközben karikás szemű, elgyötört mentők és tűzoltók mentik, ami menthető, a kórházakban az orvosok egész éjszaka operálnak, nehéz lesz odaállni a reform nevében és azt mondani: túl sokan vagytok, túl sokba kerültök. Pazarló a rendszer, majd mi összevonjuk, racionalizáljuk, megtakarítjuk. Mindezt abban a tudatban kell mondani, hogy vészhelyzetben e szolgálatok telefonvonalai nem elérhetők.
Ám ne veszítsük el a reményt. Az első sokkból felocsúdva magához fog térni a kormányzati kommunikáció és vele a kormányhű média, megoldják a problémát. Először is senki nem figyel egy ideig a Gyurcsány-csomagra meg a konvergenciaprogramra. Azután el lehet indítani a vizsgálatot, amely jótékonyan a feledés ködébe vész, hiszen nem történt valójában semmi komoly, néhány ember meghalt, néhány száz megsebesült, és fel nem robbant bombákat keresnek tetőkön és kertekben. Volt már rosszabb is. És legalább nem kell arról beszélni, hogy mi is lenne a XXI. század elején a Szent István-i üzenet lényege. Ünnepelni meg már úgyis régen elfelejtettünk.
Persze nem is könnyű okosan szónokolni ilyenkor, a beszédírók már kimerítették a politikai szónoklatok tára minden közhelyét, az értelmiségnek pedig az a kis része, amelyik még nem vedlett át a hatalom szolgájává, nem szívesen szólal meg. Csak azt kockáztatja ugyanis, hogy nem tetszik a mondanivalója senkinek. A Névjegy című műsorban, Kondor Katalin mikrofonja előtt Szerencsés Károly történész beszélt a hatalom fojtogató karjáról, amelyből az értelmiség nagy része nem tud, de nem is akar szabadulni, hiszen onnan remélhet pénzt, befolyást, megszólalási lehetőséget. Szánandóak a mai világban azok, akik nem akarnak csatlakozni, akik fontosabbnak érzik a maguk szellemi szabadságát. A XX. század specialistája előnyben van a politikusokkal, sőt a kollégáival szemben is. Ő folyamatában és következményeivel látja az eseményeket, így nehéz becsapni. Persze ő is lehet naiv. Reménykedhet például abban, hogy egy nép nem tűr el két kékcédulás választást. De bízhat abban is, hogy a hatalom, ha el is próbálja tüntetni a csalás nyomait, mindig követ el óvatlanságokat. A kis sajtpapírok, a széljegyzetek valahogy megmaradnak. A történelem pedig ítéletet mond. Legfeljebb egy kicsit későn.
(Névjegy, Kossuth rádió)