Immár két hete tart a háború Izrael és a Hezbollah között. Ahogy a civil áldozatok száma növekszik, és ahogy reménytelenné válik az ENSZ által támogatott gyors tűzszünet, különös jelenség tanúi lehetnek azok, akik hazai és külföldi konzervatív sajtóorgánumokat olvasnak. Nem kell mást tenni, mint összehasonlítani a Magyar Nemzetben közzétett publicisztikákat a nyugati világban publikált jobbközép lapokkal, és az olvasó számára azonnal egyértelművé válik, hogy Magyarország második legnagyobb napilapja meglehetősen más véleményeknek ad hangot, mint a hagyományosan Izrael-párti nyugati, jobboldali sajtó.
Jó példa az Izrael elleni elfogultságra Szentesi Zöldi László Kit képvisel Eörsi Mátyás? című írása, melyben hevesen bírálta a szabad demokrata politikust, aki európai újságírókkal megosztotta azon meggyőződését, miszerint a Hezbollah kezdte el a legújabb háborút. Eörsi nem mondott semmi eget rengetőt, hiszen a nyugati újságok és politikusok túlnyomó többsége is belátja, hogy a Hezbollah provokálta Izraelt. Az viszont már vitatható, hogy az izraeli válasz túlkapás-e, vagy sem. De mindenképpen érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy melyik ország tűrné el hoszszú távon, hogy ha egy szomszéd országból paramilitáris alakulatok rendszeresen lőnek rakétákat a határ túlsó oldalára. Hogyha például egyszer egy Magyarországgal szomszédos országban működne egy szélsőséges, magyarellenes, harcias szervezet (amely ráadásul a törvényhozásban és az adott kormányban is képviselteti magát), és éveken keresztül rakétatámadásokat intézne a határhoz közeli magyarországi városok és vidékek ellen, akkor vajon milyen publicisztikák jelennének meg a második legnagyobb magyar napilap oldalain?
Izrael 2000-ben vonult ki Libanonból, és az akkori vezetés úgy gondolta, hogy cserében biztonságosabb, rakétatámadásoktól mentes jövő elé nézhet az észak-izraeli lakosság. Amikor két héttel ezelőtt a Hezbollah harcosai behatoltak Izrael területére, és elraboltak két izraeli katonát, mindenki számára bebizonyosodott: a megszállt területekről való kivonulással fémjelzett izraeli stratégia hibás, ugyanis aligha lehet azt elvárni, hogy a demokráciát, a törvényességet és a diplomáciát nem tisztelő iszlamista terrorszervezetek szavahihető békepartnerré válhatnak egyik napról a másikra. Érthető, hogyha Szentesi Zöldi László gyászolja a háború libanoni áldozatait. De hol vannak a vérző szívek, amikor a Hezbollah naponta több tucat rakétát lő izraeli célpontokra, fittyet hányva a civilekre és az emberéletre? A nyugati konzervatívok jól teszik, hogy a Közép-Kelet egyedüli nyugati demokráciája mellett törnek lándzsát, és ellenben a kontinentális Európa egyes politikusaival és publicistáival, nem hajlandók a radikális muzulmánok és az iszlamista terroristák retorikájának és propagandájának patetikus európai visszhangjaivá válni.
Természetesen kívánatosak lennének az árnyalt publicisztikák, és sajnos a nyugati jobboldali sajtó nem mindig tesz ennek eleget. De ettől függetlenül a magyar jobboldali médiának is ebben a gondolatvilágban lenne a helye. Arra kérdésre pedig, hogy miért van ekkora szakadék a magyar jobboldal és a nyugati konzervatívok között, amikor Izraelről van szó, csak akkor találnánk választ, ha az érintett közírók is őszintén foglalkoznának ezzel a kérdéssel és elfogultságuk mélyebb okaival.
Ádám Christopher,
az ottawai egyetem történelem tanszékének tanársegédje és PhD-kandidátusa
Mindenekelőtt sajnálatos, hogy Ádám Christopher ideológiai különbségek alapján osztályozza a sajtótermékeket. Nem gondolhatja komolyan, hogy egy önálló gondolkodásra képes újságíró véleményalkotását döntően befolyásolja, mit mond ez vagy az a jobboldali, baloldali orgánum. Engem legalábbis egyáltalán nem érdekel. Ráadásul a „hagyományosan Izrael-párti nyugati, jobboldali sajtó” kitétele méretes csúsztatás, bőséggel idézhetnénk jobboldali brit, amerikai, francia publicistákat, akik kritikusan szemlélik Libanon megtámadását. Baloldali is akad jócskán, de róluk egy szó se essék, hiszen Ádám Christopher vélhetőleg a kezébe se vesz az általa önkényesen kijelölt centrumtól szélre eső lapokat (mi igen, őket is olvassuk).
Változatlanul fenntartom azt a véleményemet, hogy ezt a háborút Izrael indította, sőt a nemzetközi jogi normákat felrúgva szisztematikusan szétrombolja egy szomszédos ország infrastruktúráját.
Nem tudom, járt-e már háborús területen olvasónk. Én több ízben is, a volt Jugoszláviától Észak-Írországon át Irakig láttam lerombolt városokat, gyászoló családokat, reménytelenségtől sújtott embereket. Mindaz, amit Christopher úr a szememre hány iszlamista terrorista retorikáról, szakadékokról meg árnyalt publicisztikákról, merőben különbözik a való élettől. Libanonban ugyanis háború folyik, életre-halálra. Mi ezzel kívánunk foglalkozni, nem pedig jól fésült közhelyekkel.
Eörsi Mátyásról csak annyit, hogy e sorok írásakor még mindig nem világos, magánvéleményét miért sugalmazta hivatalos álláspontként. Ádám Christopher ne rajtam kérje számon a szabad demokrata politikus pártos nyilatkozatát, a libanoni nagykövetet mélyen sértő kijelentéseit.
Még egy apróság. Engedje meg, hogy Dávid és Góliát esetére emlékeztessem. Vagy arra, amit annak idején a kommunisták tanítottak az iskolában: 1939 végén Finnország támadta meg a Szovjetuniót. A gleiwitzi német rádióadó elleni (ön)támadás részletei szintén ismeretesek. Ha ön valóban elhiszi, hogy egy ország háborút indít két elfogott katona miatt, akkor a bohózat szintjére süllyeszti a nemzetközi kapcsolatokat. Ha megelégszik a hivatalos izraeli verzióval, lelke rajta, de engedje meg, hogy a magam részéről ne szeressem az átlátszó provokációkat.
Szentesi Zöldi László
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
