A tragédia meg a kisebbik rossz

Az Országgyűlés elnöke, Szili Katalin részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak a vasárnapi vihar után. A távirati irodához eljuttatott közleményében azt írta: „Mélységes szomorúsággal tölt el, hogy a fővárosban a tűzijáték során tomboló vihar halálos áldozatokat követelt, és több száz honfitársunk szorult kórházi ápolásra.” A politikus asszony őszinteségét az együttérzést illetően nem vitathatjuk el. Ő érző lélek, sőt, mint gyakorta emlegeti, hívő katolikus. Ez a minimum, amit nem házelnökként, de egyszerű halandóként közölnie kellett. Részvétnyilvánításának második fele azonban megkérdőjelezi az első őszinteségét. Ebből az derül ki, hogy a jogi végzettségű Szili Katalin már hétfőn délben megtalálta a felelőst. Eszerint a szomorúságra okot adó következményt a „tűzijáték során tomboló vihar” idézte elő. Tehát nem a tűzijáték, hanem a tomboló vihar, s főként nem azok, akik nem halasztották el a rendezvényt, bár tudták, vagy tudniuk kellett volna, hogy a látványosság idején vihar tombol majd Budapesten. Az elnök aszszony részvétnyilvánítása azt mondja, a tragédiát nem a felelőtlenség idézte elő.
A miniszterelnök által elrendelt, s tegnap lezárult vizsgálat a házelnök előérzetét igazolta. A tűzijáték lebonyolítói nem hibáztak. De nem felel a történtekért egyetlen politikus sem. A vis maior, az elháríthatatlan külső erő tehet mindenről, ami augusztus 20-án történt. A vihar ugyanis 120 kilométeres sebességgel közeledett, holott az előrejelzés csak 80-90 kilométeres szélsebességről szólt. Utóbbi nem indokolta volna, hogy lemondják a tűzijátékot, hazaküldjék a tömeget.
Az így már szinte mellékes körülmény, hogy a 80-90 kilométeres szélről a tűzijáték kezdete előtt kiadott riasztást nem ismerhette meg a szervező. A katasztrófavédelem ugyanis nem bontotta fel az erről szóló elektronikus üzenetet. Apróbb mulasztások történtek csupán – összegezte a vizsgálat megállapításait Szilvásy György kancelláriaminiszter. A személyi konzekvenciákat levonták.
Így szokott ez lenni. Elég csak a jól ismert népszerű sztorit említeni: már a Titanic tragédiájának is a jéghegy volt az oka. Nem a luxushajó tulajdonosának, vezetőinek hiú kapzsisága, mohósága. Az elemek a felelősek mindig, amikor teret nyer a gátlástalanság. Amikor valaki – minden ténybeli alap nélkül – úgy képzeli, immár korlátlan úr. S nemcsak a – szerinte – neki alávetett embereken uralkodhat, hanem minden erő és minden teremtmény fölött. Hát ez nagy tévedés. Augusztus 20-án este, pontban a tűzijáték kezdetekor kitört a vihar. A televízió eleinte megpróbálta közvetíteni a történéseket, de a képernyő sosem tapasztalt látványt nyújtott. Himbálódzó, félelmetes krikszkrakszok jelentek meg rajta – ilyennek látszott a pompázatosan kivilágított Lánchíd is. Aztán lehúzták a rolót. Valóságos dráma köszöntött a kinti nézőseregre. Elsüllyedt hajó, vízbe fúlt utasok, sérült emberek százai a tömegben, több halott, köztük egy 12 éves gyermek.
A történteket jó lesz emlékezetbe vésni, ám nemcsak az együttérzés okán, hanem azért is, hogy ilyen felelőtlenség még egyszer ne forduljon elő. Pedig előtte még volt felelős, méghozzá önként jelentkező, Horn Gábor államtitkár személyében. Horn az államalapító Szent István királyról s az ő emlékezetéről nem sok szót ejtett, a huszadikai műsorkínálatról annál többet. S foghegyről ugyan, de szívesen válaszolt az újságírók kérdéseire. Hallottam például nyilatkozni az Info Rádióban. Közlendője – hangnemét és tartalmát tekintve – kész becsületsértés volt a hallgatóságra nézve. A szabad demokraták öntelt politikusa beszélt az Örömkoncertről, de azt nem mondta meg, vajon minek kellene örülnünk. Annak, hogy ilyen kiváló kormányunk van, a kormánynak pedig ilyen pökhendi, kivagyi államtitkára? Vagy annak talán, hogy a hazugságok s az egyre vékonyabb szelet kenyér mellé időnként cirkuszt is mellékelnek? Mint most például, bármi áron? Szólt a szabad demokraták embere a tűzijátékról is. Majd kérdésre elmondta, hogy az egészet egyetlen cég szervezi. A költségekről hiába faggatta a riporter. Az ilyen részletekről neki, Horn Gábornak nincs tudomása, derült ki, mert ez nem tartozik a hatáskörébe. Kétszer is kiemelte, hogy ő csak tartalmi kérdésekkel foglalkozik.
Hát most itt a tartalom és az alkalom is – tessék szíves lenni számot adni, államtitkár úr. Úgy is, mint az SZDSZ mellőzhetetlen prominense, a két koalíciós párt összekötője, Gyurcsány hivatalba lépése óta kulcsembere. Aki főszervező, főrendező: megrendelő is néhány éve az állami ünnepek idején. Aki maga találta ki magának a fő-ceremóniamester tisztét, kitúrva abból a korábban társmegbízottként ténykedő szocialistákat. Ám kitalálva egyúttal az állami megarendezvényeket sorát. Így örülhetünk a zenének az uniós belépés óta a Hősök terén, az alkalmi gyaloghídnak a Dunán, a füvesített, becsomagolt átkelőknek a folyó fölött és a homokórának a Városligetben. Amely mostanra persze már nem mutatja az időt. Csak azt, hogy számolatlanul – fölöslegesen – adták ki rá a pénzt.
A gyermekded ötletekhez pénz kell. De még ezt sem sajnálnánk, ha ebben kimerülne Horn tevékenysége. Az ő szorgoskodása azonban ezen túlmutató következménnyel jár. Elfelejti ugyanis, hogy az ország nem azonos az alternatív gimnáziummal, ahol ő azelőtt vezető volt. Itt már nem úgy van, hogy tanítás közben vagy helyett, diákként leheveredünk a folyosó valamelyik sarkában, és pengetjük a gitárunkat, vagy éppen festegetünk, rajzolgatunk a falra, hogy kreatívak legyünk. Utána meg esetleg kimegyünk a városba, és ott folytatjuk alternatív elfoglaltságunkat. Netán elszívunk egy füves cigarettát, később úgyis megalkotjuk az alternatív Btk.-t. Abban 21 éves korukig kivesszük a megbüntethető személyek közül azokat, akik az iskolában füves szívnivalót kínáltak a 14 éven aluli gyerekeknek. Amikor pedig az Alkotmánybíróság nem méltányolja a közös iskolai drogozás szabályait, hanem megsemmisíti azokat, elmondjuk a bíróságot mindenféle részrehajló politikai testületnek. Élen jár Horn Gábor az egyházak vegzálásában is. Ő az apostola annak a szabadelvű nézetnek, hogy az állam és az egyház szétválasztása nem valósult meg, mert – így a politikus – nem a hívek tartják el a papjaikat. Vizsgálatok indultak ez ügyben is.
Szóval szép lett volna a mostani augusztus 20-a. A méltató szavakat ezrek hallgatták aznap a bazilika előtt. „Szent István királyunk ünnepe mindnyájunk számára arra szóló alkalom, hogy megújuljunk becsületben és felelősségtudatban” – mondta Erdő Péter bíboros. Akkor még ragyogóan sütött a nap, béke honolt a városban. A gyász csak később, a tragédiába torkolló állami ünnep kezdete után következett.
A hatalomtól megszédült kormányerők a felelős megnevezését ígértek, de már akkor is a vis maiorra, az elháríthatatlan külső erőre utaltak. Bele kell törődnünk, hogy bármilyen borzasztó, így a legjobb. A kisebbik rosszat választották, amikor nem küldték haza a tömeget.
Gyurcsány fekete öltönyt és kenetteljes ábrázatot öltött a tragédia másnapján. Így állt ki a kamerák elé. No igen, az együttérzés. Bármiről legyen szó, hamisan cseng minden mondata.