Átkozott elfoglaltságok

Óvott a pápa a túl sok munka káros következményeitől – adták hírül a hírügynökségek hétfőn XVI. Benedek beszédét követően. Talán nincs csodálkoznivaló azon, hogy az egyházfő mértékletességre int a munkamánia és a szünet nélküli tevékenykedés korában.

Augusztus 20. nem csupán Szent István király ünnepe a katolikus egyházban, hanem clairvaux-i Szent Bernát cisztercita szerzetesé is. Rá emlékezett XVI. Benedek pápa a vasárnapi Úrangyala imádság után a Castel Gandolfó-i apostoli palota udvarán összegyűlt híveknek mondott beszédében.
A sajtó érdeklődését két dolog keltette fel a pápai beszédből: XVI. Benedek pápa ismét Szűz Mária közbenjárását kérte a béke megteremtése érdekében, valamint elítélően szólt a túlzásba vitt munkáról. Ráadásul a munkamánia veszélyeire emlékeztető szavai mintha nem csupán a kisváros főterét megtöltő, részben nyári vakációjukon lévő híveihez szólt volna, akik hamarosan ismét munkába állnak, hanem saját magához is. A pápa ugyanis Szent Bernátnak arra a szemlélődésről szóló – De consideratione című – művére utalt, amelyet elődjének, a Bernáthoz hasonlóan szintén szentként tisztelt III. Jenő pápának (1145–1153) írt. Bernát persze nem „csak” az egyház fejét, hajdani tanítványát, a szintén cisztercita Paganelli Petrus Bernardust, a későbbi III. Jenő pápát akarta figyelmeztetni; célja az egész egyház belső megújulásának elősegítése volt.
Clairvaux-i Szent Bernát szerint óvakodni kell a túlzásba vitt munkától, akármilyen hivatalt töltsön is be az ember. A rengeteg elfoglaltság ugyanis a „szív keménységéhez” vezet, amely a lélek szenvedése, az értelem eltévelyedése és a kegyelem szétforgácsolódása. A Castel Gandolfó-i hallgatóság és a sajtó meglepetését az váltotta ki, hogy XVI. Benedek pápa nem általánosságban figyelmeztetett a munkaalapú világ veszélyeire, hanem egészen konkrétan magára is alkalmazta a több mint nyolc évszázados mű tanácsait. „Ez az intés, amelyet az akkori pápához, de minden pápához és hozzánk is intéz, minden foglalkozásra érvényes, azokra is, amelyek az egyház vezetésével kapcsolatosak” – mondta.
Szent Bernát rendkívül közvetlen módon, kemény hangon írta meg véleményét III. Jenő pápának: „Ide juttathatnak el téged ezek az átkozott elfoglaltságok, ha továbbra is elveszel bennük, és nem hagysz semmit sem saját magad számára.” Mennyire hasznos számunkra is ez a figyelmeztetés, amely az ima és a szemlélődés elsőbbségére hív fel bennünket – tette hozzá XVI. Benedek pápa, aki elődje, II. János Pál pápa rendkívüli munkabírásával szemben sokkal óvatosabban gazdálkodik idejével és energiáival.
Bevezette például azt a VI. Pál előtt létezett gyakorlatot, hogy a pápa csak a szentté avatásokat végzi személyesen, a boldoggá avatást, amely a helyi kultusz engedélyezése, nem. Ennek a pápa idejét kímélő megoldásnak persze teológiai oka is van, hiszen a boldoggá avatásnál a tisztelet csak a dekrétumban meghatározott helyen érvényes, nem az egyetemes egyházban, s így indokoltabb a szertartást is helyi szinten végezni. De XVI. Benedek más módon is takarékoskodik erejével: kevesebb apostoli látogatást vállal, és bár rendszeresen, de elődjéhez képest ritkábban lép a nyilvánosság elé.
Mindenesetre amikor XVI. Benedek pápa a túlzásba vitt munka veszélyeire figyelmeztet, egyáltalán nem hirdet szokatlan újdonságot; mondanivalója legfeljebb korunk „workholic”-jainak meglepő. Sőt még csak nem is a III. Jenő pápát intő Szent Bernát fedezte fel a munkamánia gondolkodást beszűkítő következményeit. Szent Lukács evangéliumában például, Márta és Mária történetében, nagyon hasonló gondolatokat olvashatunk. Jézus egy alkalommal betért egy faluba – valószínűleg Betániába –, ahol egy Márta nevű asszony fogadta be házába. Márta sürgött-forgott, ellátta háziasszonyi teendőit, felszolgált; húga, Mária viszont Jézus lábához telepedett, és hallgatta a szavait. Márta azonban elunta, hogy egyedül kell dolgoznia, és Jézushoz fordult, utasítaná húgát, hogy segítsen neki a munkában. Jézus erre így válaszolt neki: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszti el soha.”
Az egyház sohasem felejtette el ezt a tanítást; régi litániákban szerepelt például a „túlzott szorgoskodástól ments meg, uram, minket” fohász, de a történelem folyamán talán még sohasem vált ilyen fenyegetővé a munkamánia, mint napjainkban. II. János Pál is fölhívta a figyelmet erre a veszélyre. Laborem exercens kezdetű enciklikájában, amelyet a Rerum novarum megjelenésének 90. évfordulójára írt, így fogalmazott: „Jóllehet igaz, hogy az ember a munkára született, és erre kapott meghívást, mindazonáltal a munka szolgálja az embert, és nem az ember a munkát. […] Végelemzésben ugyanis a munka célja, bármilyen munkáé, amit az ember végez – és szó lehet a legszolgaibb munkáról vagy a közvélemény szerint legegyhangúbb, sőt a társadalom legalsó rétegéhez tartozó tevékenységről –, mindig maga az ember marad.”
S hogy XVI. Benedek éppen Szent Bernát ünnepén, az ő írása alapján figyelmeztet a túlzásba vitt munka veszélyére, több mint tanulságos. Clairvaux-i Bernát (1091–1153) ugyanis kora egyik legszínesebb egyénisége és legnagyobb munkabírású embere volt. Huszonöt évesen monostort alapított Clairvaux-ban, s ennek élete végéig elöljárója volt. Ez azonban csak a monostoralapítások kezdete, további 69 (!) új monostort hozott létre, tehát átlagosan évente kettőt. Eközben folyamatosan utazott, és mindenütt prédikált, tanított. Írói munkássága is elképesztő méretű: több száz beszéde, körülbelül ötszáz fontos levele maradt hátra. Mindezeket mintegy mellékesen, egyéb munkája mellett készítette. Ez a páratlanul termékeny szerzetes emlékeztette kortársait – és az utókort is – a túlzott munka veszélyeire, szorgalmazta, hogy a szerzetesek ne vállaljanak lelkipásztori munkát, hanem szenteljék magukat a szemlélődő életformának. Ez az a példa, amelyre a múlt vasárnap XVI. Benedek pápa felhívta a figyelmet.