Verőfényes júliusi délelőttön látogatunk ki a Debrecentől 13 kilométerre fekvő Vekeri-tóhoz. Két úton is mehetünk, ezért odafelé a hosszabb, szebb panorámautat választjuk, visszafelé pedig a rövidebbet, ami a 47-es főúthoz csatlakozva éri el a várost. Az első választást nem bánjuk meg, az úton szinte senki, ha lassan megyünk és lehúzzuk a kocsi ablakát, még a madárcsicsergést is halljuk. A viszszaút sem okoz csalódást, rövid és meleg, a város határához érve pedig zajos és zsúfolt.
Maga a tó fák közé bújva, csendes szépségében várja a látogatót. Meglehetősen rozoga állapotban, de megvan a régi fahíd is, amin a víz közepére épített mesterséges szigetre juthat a látogató. A hajdan oly zajos csónakházi környék most kihalt, sem evezni vágyó családdal, sem vízi kalandra vágyó kamasszal, sem álmodozó szerelmespárral nem találkozom. Csend még sincsen, gépek zaja veri fel a halakat meg azt a néhány horgászt, aki a tikkasztó hőségben még kitart a parton. Számukra egyébként hosszabb távon paradicsomnak ígérkezik a hely, mert olyan vállalkozás vette át üzemeltetésre a tavat és a csónakházat, aminek már van tapasztalata a horgászturizmusban. A megállapodás úgy szól, hogy az új üzemeltető, a Haldorádó 6 Szövetkezet saját kockázatára telepít és tart halállományt, és ő szedi a hasznot is.
Juhász Lajostól, a Vekeri-tó tulajdonosi jogait gyakorló Nyírerdő Zrt. debreceni erdészetének vezetőjétől megtudom, új stéget építenek a régi móló helyén, azért a nagy sürgés-forgás. Folyik a felújítás a csónakház nyugati oldalán lévő vendéglátó-ipari egységben is, így csalódnia kell annak a turistának, aki étel-ital nélkül érkezve helyi vendéglátásban reménykedik. Igaz, ez csak a tó nyugati részére vonatkozik: a keleti részen van egy büfés, aki viszont konkurencia nélkül árulván nem tekinthető olcsónak, és ráadásul messze esik a csónakos résztől. Még ettől is távolabb áll a Bóbitás nevű étterem, ami a Dorcas Alapítvány által működtetett kemping lakóit és a vastagabb pénztárcájú kirándulókat hivatott kiszolgálni. Mikászó János, az étterem tulajdonosa azt mondja, nagyon vastag pénztárcára azért nem kell gondolni, öt-hatezer forintból még mindig meg tud ebédelni nála egy négytagú család.
– A kempingezőkkel elvileg nem is lenne baj, ők hozzám járnak reggelizni, ebédelni és vacsorázni, a városból azonban kevesen jönnek, mert nincs tömegközlekedés csak a tótól néhány kilométerre lévő alkotóházig – mondja a vendéglős, aki több mint húsz éve működteti a Bóbitást. Az idén viszont a táborozók is kevesebben voltak, mert a Dorcas Alapítvány kempingje ugyan üzemel, ám a városi ifjúsági tábor nem nyitott ki a szezonban. Fel kellene újítani, és az önkormányzat állítólag meg is szavazott erre tízmillió forintot, viszont a munkák még nem kezdődtek el. Így mondhatni, június közepe, a Vekeri-tavi fesztivál óta, ami tízezreket vonzott a tópartra, leginkább csak pang az élet a környéken.
A helybéli vállalkozók, lovastanyák és távolabbi éttermek gazdái egyébként is nehezményezik, hogy bár a nyolcvanas években világra szóló tervek voltak (gyógyfürdőt, kenupályát és az állatkert kitelepítését álmodták ide a létező szocializmus utolsó urai), a fejlesztésekből nem lett semmi, sőt. Tavalyelőttig azért nem tudtak terjeszkedni, saját forrásból fejleszteni, mert a város változtatási tilalmat írt elő a hetvenhektáros területre, most meg azért nem, mert a tó környéke úszótelekként van nyilvántartva a földhivatalban, és a Nemzeti Földalap tulajdonát képezi, aminek parcellázható telekké minősítéséhez erdőkivonásokat is végre kellene hajtani.
Másutt látja a bajt, és másban érzékeli a tó további sorsának kockázatait Sári Zsolt, a tulajdonos Nyírerdő Zrt. főmérnöke. Szerinte az a gond, hogy az állam egyre kevesebb forrást ad a jóléti tevékenységre, és így alig-alig tudják az egyébként szívesen vállalt közjóléti feladataikat elvégezni. Az Erdőspusztára készült ugyan közjóléti fejlesztési terv a kilencvenes évek végén, a tervhez hozzá is rendeltek elviekben kétmilliárd forintot, ám a valóság az lett, hogy a terv kidolgozása óta alig több mint százmillió forintot tudtak ebből a földművelésügyi tárcától lehívni és fejlesztésre fordítani. Ez mind nem kerülhetett a Vekeri-tóra: kellett belőle a bánki tájházra, a ritka fajtájú kőrisekből álló Szabó Pál-emlékerdőre, a hármas-hegyi pihenőcentrumra és még sok minden másra. Sári Zsolt – csakúgy, mint a debreceni erdészetet vezető Juhász Lajos – azt is kifogásolja, hogy az erdő szemetes voltáért, az erdőtüzekért – utóbbiakra néhány hete is volt példa – felelőssé teszik, sőt meg is bírságolják a Nyírerdőt mint tulajdonost, ám a gyújtogatók, szemetelők mindig megússzák a dolgot lebukás, felelősségre vonás nélkül.
– Mi a legnagyobb örömmel vállaljuk a közjóléti feladatokat, de várjuk a civil környezetvédők segítségét abban, hogy a kirándulók magatartásában némi előrelépést érjünk el. Megengedhetetlen, hogy olyanok történjenek, mint a Vekeri-tavi kilátó felgyújtása volt jó néhány évvel ezelőtt, vagy amilyen a hármashegyi új körjátékszín asztalainak felégetése az idén – mondják. A károk helyreállítására ugyanis pénz nincsen, de arra sem, hogy több erdőfelügyelővel vigyázzák az értékes közvagyont. A Gyurcsány-csomag ugyanis az állami tulajdonú erdészeti részvénytársaságokat sem kíméli: nemhogy embereket lehetne felvenni, létszámcsökkentésre és erdészeti körzetek összevonására kényszerítik őket. Ráadásul a csekélyke fejlesztési forrás is elapadni látszik, mert az állami bürokrácia nem tudja olyan megoldással helyettesíteni a nem EU-konform közjóléti forrást, amit Brüsszelben is el tudnak fogadni.
A derecskei Csík családot – nagymamát, apukát és a két kislányt – szerencsére nem zavarja, hogy nincsenek fejlesztések, nem lehet csónakázni, a tóparti építkezés miatt csekély szerencsével kecsegtet a horgászat, és mindössze két vendéglátóhely kínál némi ételt-italt az éhes-szomjas kirándulóknak. Ők – ottjártunkkor a hetvenhektáros víztükör és tópart egyetlen látogatói – főzni, pihenni, a csendben elmerülni jöttek ide. Meg is találták azt a zugot, ahol a gépek zaja már nem hallatszik. A lányok sem unatkoznak: elhozták a kis spánielt, amivel vígan futkároznak a zöld füvön, ami most csak az övék, és szívesen segítettek a nagymamának abban, hogy gyorsan elkészüljön a paprikás krumpli.
origo.hu
Több órára lezárják a Váralagutat és Lánchidat
