Budapest, pomádé

Akkor most parádézunk még egyet. Lejtmenetben zárjuk le a nyarat, Tusványosra ráborítjuk a Művészetek Völgyét, amazt nyakon öntjük a Sziget Fesztivállal, hogy az egészet lefojtsuk a Budapest Parádéval, a magyar tömegfesztiválok legnemesebbikével. Legnemesebbikével, vélem, mert az ötlet a berlini Love (!) Parade-tól származik, s nincs nemesebb érzés a szeretetnél. A Budapest Parádé szervezői jelét adták, hogy nemes szívűek: úgy döntöttek, „hogy kegyeleti okokból – alig egy héttel az augusztus 20-i tragikus esemény után – a zárásként tervezett tűzijátékot nem rendezik meg”.
Ezek amolyan kedves dolgok. Megérnek egy vállveregetést.
Tűzijáték nem lesz, a kegyeletet a hírneves pornósztárok, travesztik tangái és a sugárúti ablakokból jól fotózható szilikonkeblei meg nyilván nem sértik. Nem sérti az x számú kamionból dübörgő zenei vegyes vágott, és nem sérti a golyózó szemű kamaszhad sem, ami majd – élve az ingyenes lehetőséggel – elönti a „műveleti területet”. Egy utolsó gigabetépésre tanévkezdés előtt. A kegyeletet nem sérti az egy héten belül újra szétáradó pomádés embermassza.
Kell, persze hogy kell a parádé. A Nyugat majmolásának sohasem lesz vége, kullogunk a tömegtrendek után, kár, hogy a tehénparádétól a Budapest Parádéig minden fél évtizedes késéssel, lebutítva, agyonbulvárosítva érkezik a magyar fővárosba. „Kátyúba kutyakakit” – olvasható a Felvonulási téri Arc plakátkiállítás egyik remekművén –, a két szó mintegy össze is foglalja a mai városfejlesztésről, városképről való gondolkodás eszenciáját. Kátyúba kutyakakit, világörökségbe parádét.
Ide tartozik, hogy Terézváros első embere lakossági panaszok nyomán kezdeményezte az egyeztetést a parádé szervezőivel, mert nagy zajt okoznak, sok a pad-, a cserje- és kirakatrongálás, a szemetelés. Terézváros önkormányzata fölhívta a fővárosi önkormányzat figyelmét arra, hogy – véleményük szerint – a félmillió látogatót fogadó rendezvényt nem az Andrássy úton, Budapestnek a Világörökséghez tartozó legszebb részén kellene megtartani, hanem a Felvonulási téren.
A véleményt a szervezők nem osztják, a célcsoport pedig az Andrássy úti lámpavasakon szeret leginkább tombolni, az Oktogonon sörösüveget dobálni, a százéves kapualjakba öklendezni, a Köröndön a bozótba vizelni. És még akkor is, ha lassan hozzászokunk a médiában tomboló általános bunkósághoz, tisztázzunk valamit. Hír ugyanis, hogy az idei Budapest Parádén a kulturális élet szélesebb skálája mutatkozik be, amely korábban nem volt jelen a programban, és a parádé arca az idén a kiemelkedően tehetséges Till Attila lesz, aki – bevallottan – maga is rendszeres látogatója a parádénak. „Számomra nagyon fontosak a tömegrendezvények, amelyeket a zene és a mozgás tesz még teljesebbé. Remélem, hogy sokan átváltoznak erre a napra” – magyarázza Tilla. Az átváltozóművész szerint a sokszínűséghez elengedhetetlen, hogy több nemzet kultúrájából vegyenek át elemeket. A megújuló kamionkarnevál, görkoridiszkó, habgép, pomádé, konga, Tilla és az ígért 200 ezer watt hangteljesítmény mellett azért bátran leszögezhető: ennek a vircsaftnak semmi köze nincsen a kulturális élethez, hacsak annyiban nem, hogy mindaz, ami szombaton – ilyen körülmények között – az Andrássy út millenniumi épületei között lebonyolódik: kultúrszemét.
Sepregethet utána a főkefe.