Spanyolország, Hollandia és Svájc sportolói nem vettek részt a melbourne-i olimpián, hogy ezzel is kifejezzék szolidaritásukat a magyar forradalommal. Megkerestük a Nemzetközi Olimpiai Bizottság holland és svájci tagját, Anton J. Geesinket és Marc Hodlert, illetve a NOB későbbi elnökét, Juan Antonio Samaranchot, hogy magyarázatot kapjunk kormányaik, illetve nemzeti olimpiai bizottságuk ötven évvel ezelőtti döntésére.
Magyar Nemzet: Mi késztette önöket erre a lépésre, és milyen reakciókat váltott ki a döntés hazájukban? Ki mondta ki a végső szót a kérdésben?
Samaranch: A spanyol kormány hozta meg a döntést.
Geesink: November 4-én, vasárnap a szuezi válság háborúba ment át, ugyanekkor az orosz tankok ismét betörtek Budapestre, hogy vérbe fojtsák a forradalmat. Ezután két nemzeti tagszövetség kérte a bizottságot, hogy fontolják meg a távolmaradást a játékokon, ahol az orosz részvétel nem egyeztethető össze a coubertini eszmékkel. Ettől kezdve Linthorst Homannak, a nemzeti olimpiai bizottság elnökének kulcsszerepe volt abban, hogy Hollandia bojkottálta a játékokat. A részvétel lemondása a tapasztalt adminisztrátorként ismert elnök jól előkészített akciójának eredménye volt. November 5-én több bizottsági tagot felhívott, és ismertette velük álláspontját: „nem hiszem, hogy részt kellene vennünk” – mondta, ők pedig egyetértettek. Jelezte azt is, hogy hágai politikai személyiségek is ellenzik a részvételt. Véleményét jogi szempontból is ellenőriztette pró és kontra, majd megküldte a végrehajtó bizottság tagjainak. November 6-án este 8 órakor rendkívüli ülést tartottak. De ezt megelőzően még összeült a nemzeti olimpiai bizottság elnöksége. Homan elmagyarázta, hogy jogi szempontból az elnökség döntést hozhat – és ezután döntöttek a nem mellett. Csak egyetlen elnökségi tag, L. J. Quarles van Ufford, a Nemzetközi Jégkorongszövetség elnöke szavazott a távolmaradás ellen, ő ugyanis azt szerette volna, ha a közgyűlés, illetve a tagok egyénileg döntenek. Homan elnök tájékoztatta a közgyűlést az elnökségi tagok döntéséről, és támogatást kért a tagszövetségektől. Szünet után mindegyik szövetség egyetértett a döntéssel. Az elnök bejelentette, hogy az elnökség két tagja más minőségben megy Melbourne-be. Aad Paulen, az IAAF (a Nemzetközi Atlétikai Szövetség – K. A.) technikai delegáltja még a megnyitóünnepség előtt visszautazott Melbourne-ből az elnök kérésére. Quarles van Ufford a nagy nyomás ellenére kiutazott a Nemzetközi Jogkorongszövetség ülésére, és nézőként kint maradt a játékok egész ideje alatt. A nemzeti olimpiai bizottság elnökségéből 1957-ben távozott. Ezután tiszteletbeli tagként sem hívták meg, pedig ez a titulus kijárt volna neki, hiszen 1930–57 között az elnökség tagja volt. Egy hét elteltével nem mindenki értett egyet a döntéssel, de a nemzeti olimpiai bizottság elnöke nem engedélyezett semmilyen újragondolást.
Hodler: Közeli barátom, egy nagyra becsült sportoló és sportújságíró, Arnold Kaech széles körben közzétette reakcióját. Róla tudni kell, hogy többek között katonai attasé volt Norvégiában és Svédországban, honvédelmi ügyekért felelős államszövetségi tanácsadó, és mindketten tagjai voltunk a Svájci Akadémiai Síklubnak (SAS). Ez a klub szoros kapcsolatot tartott magyar diákokkal. Még a második világháború alatt is rendeztek versenyeket a Mátrában és Svájcban. Muerrenben a vendégcsapatot hivatalosan köszöntötte Guisan tábornok, a svájci hadsereg fővezére, egy nagyra becsült katonai vezető, akinek köszönhetően Svájc megmenekült a németek támadásától. A SAS abban is segített, hogy néhány magyar síelő barátunk bejuthasson svájci egyetemekre, és letelepedhessen. Mikor Magyarországot 1956-ban lerohanták az orosz fegyveres erők, Arnold Kaech tüzes vezércikket írt a Sport című vezető svájci lapban, amelyben javasolta a svájci csapat távolmaradását a játékoktól, aktív és drámai módon demonstrálva szolidaritását a magyar néppel. Arnold haragjában mindenki osztozott. Jóllehet sokan – és ide számítom magamat is – tisztában voltunk azzal, hogy a harag veszélyes tanácsadó lehet. A sportot általában és az olimpiai játékokat nem szabad fegyverként vagy szankcióként használni politikai, terrorizmus elleni, vallási vagy faji vitákban. Ez a megállapítás néhány évvel később Münchenben megerősítést nyert. Nem emlékszem arra, hogy a svájci kormány közbelépett volna. A nemzeti olimpiai bizottság döntött csapatunk visszavonásáról.
Magyar Nemzet: Milyen visszhangot váltott ki a sportolók körében a döntés? Kárpótolták-e őket a játékok elmaradásáért?
Samaranch: Nagy csalódást jelentett a döntés annak a pár spanyol sportolónak, akik nagyszerű eredményeik alapján indultak volna a melbourne-i olimpián. Nem részesültek semmilyen kárpótlásban.
Geesink: A reakció különböző volt a megértéstől a meg nem értésig. A sportolók egy része már a helyszínen tartózkodott. Őket egyszerű távirattal értesítették: „Rendkívüli ülés döntött a holland csapat távolmaradásáról. Stop. Sürgősen hagyja el mindenki az olimpiai falut. Stop. Másik hotelt kell találniuk. Stop. Civil ruhában legyenek, ha nem lehet levenni a kitűzőket. Stop. Várjanak nov. 11-ig további instrukciókra. Stop. Mondjanak le minden hotelfoglalást. Stop.”
Hodler: Nyilvánvalóan a sportolók voltak a döntés áldozatai, de nem volt erős a visszhang. Nem emlékszem, hogy bárki is kárpótlást kért volna.
Magyar Nemzet: Ötven évvel az események után „lecsengett” ez a téma, vagy szóba kerül ma is?
Samaranch: Nem hiszem, hogy ez volt az első bojkott a történelemben. Sajnos mindig is voltak történelmi konfliktusok, amelyek ártottak a sportnak.
Geesink: A téma ma is napirenden van. A Holland Televízió foglalkozott vele 2000-ben a Régi idők című műsorban. Egy rendkívüli ülés alkalmával 2006. június 27-én, amelyen az 1956-os olimpiai játékok olimpiai delegációjának 24 sportolója vett részt, a Holland Olimpiai Bizottság hivatalosan a játékok résztvevőiként, tehát olimpikonjaiként ismerte el őket. Az elnök kijelentette, hogy hiba történt 1956-ban, és hiba volt a bojkott.
Hodler: Az 1936-os garmisch-partenkircheni téli játékokhoz kötődik valamiféle bojkott. Ausztria és Svájc ugyanis visszavonta sícsapatait, miután a NOB olyan döntést hozott, hogy diszkvalifikálják a félmunkaidőben tevékenykedő símestereket. Nincs tudomásom más bojkottról. A garmischi, melbourne-i, a müncheni, a moszkvai és a Los Angeles-i tapasztalatokból tanulva nem hiszem, hogy napirenden lenne a bojkott.
Magyar Nemzet: Hogyan fogadták azt a tényt, hogy a magyar csapat végül – igaz, kalandos utazást követően – megérkezett Melbourne-be, és a körülményekhez képest jól szerepelt? Nem keltett ez visszatetszést? Az igazsághoz az is hozzátartozik: az olimpia után a 190 tagú küldöttség 46 tagja emigrált.
Samaranch: Nagy meglepetést keltett hazámban, hogy Magyarország az indulás mellett döntött. Spanyolország, Svájc és Hollandia végül, úgy tűnt, magyarabbnak érezte magát, mint a magyar csapat saját magát.
Geesink: Ez első jele volt annak, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság elhamarkodottan hozta meg döntését.
Hodler: Nem volt jele semmiféle elégedetlenségnek vagy más negatív reakciónak. Sokkal inkább csodálatot éreztünk a sportolók iránt, és reménykedtünk a győzelmeikben.
Magyar Nemzet: Visszatekintve 2006-ból: jó ítéletet hoztak 1956-ban, hogy nem vettek részt az olimpián, vagy rosszat? Hasonló esetben ma hogyan döntenének?
Samaranch: Őszintén hiszem, nagy hiba volt, hogy nem vettünk részt a melbourne-i olimpián.
Geesink: Melbourne után a Holland Olimpiai Bizottság soha többé nem döntött bojkott mellett. Sem Münchenben, sem Moszkvában, sem Los Angelesben.
Hodler: Jobban, mint valaha, hiszem, hogy a döntés helytelen volt.
Magyar Nemzet: Otto Mayer, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság irodájának akkori vezetője így nyilatkozott 1956. november 1-jén: „A hadviselő országok is részt vehetnek az olimpián. Ez vonatkozik Izraelre és bármely más országra, amely hadiállapotban van. Nincs szó arról, hogy bármely országot is megakadályoznánk az olimpián való részvételben. Ellenkezőleg, reméljük, hogy az olimpiai játékok példát adhatnak a békére azzal, hogy a versenyeken a világ összes sportolói részt vehetnek, függetlenül attól, hogy milyen nemzethez tartoznak.” Végül Irak, Libanon és Egyiptom, illetve Hollandia, Svájc és Spanyolország maradt távol, továbbá Kína. Ekkor nyilatkozta Avery Brundage NOB-elnök: „A NOB sajnálattal vett tudomást a visszalépésekről, és úgy véli, hogy a nem kizárólag a sport kérdésével összefüggő visszalépések nem felelnek meg az olimpiai eszmének.” Önök személy szerint hogyan vélekednek ezekről a nyilatkozatokról?
Samaranch: Úgy gondolom, Brundage nyilatkozata fair volt. Az embernek kerülnie kell a politikát, amely beleszól a sportba, különösen, amikor olimpiáról van szó.
Geesink: Ezek bölcs szavak. Valamennyi ország sportolójának joga, hogy részt vehessen a játékokon, és tisztelje az olimpiai eszméket. Bár minden esetet egymástól függetlenül kell elbírálni.
Hodler: Teljes mértékben támogatom Otto Mayer kijelentését.
Magyar Nemzet: Mit gondolnak, a jövőt illetően a politika szerepe felerősödik vagy elhalványul az olimpiák szervezésekor és megrendezésekor?
Samaranch: Nincs többé bojkott a sport világában. A politikusok rájöttek, hogy a bojkottal saját sportolóikat sújtják. Örülök ennek, és büszke vagyok arra, hogy az én elnökségem alatt a bojkottok kockázata eltűnt.
Geesink: Erősen függ attól, hogy a NOB milyen pozíciót tölt majd be. Arra számítok, hogy a politika szerepe nem fog növekedni. A NOB és a nemzeti olimpiai bizottságok autonóm módon tartják magukat chartáikhoz. Ezenkívül 2006-ban a nemzeti és a nemzetközi kommunikáció magasabb szinten áll, mint 1956-ban, és a tekintély, illetve a hírnév elvesztése miatt nem akad majd nemzeti olimpiai bizottság, amely engedne a politika befolyásának és nyomásának.
Hodler: Egy kívánsággal válaszolok: éljen továbbra is nagy tiszteletben az ókori görög időkben elindított olimpiai mozgalom eszméje!
origo.hu
Kezdődik a Kormányinfó – kövesse élőben az Origón!
