Ha új életet akar kezdeni hétfőtől, tegye ezt augusztus 19-én. Jobb napot egy új kezdetre nem talál. Ezzel együtt e napon óvakodjon a kockázatos lépésektől – írta heti horoszkópjában 15 évvel ezelőtt az egyik moszkvai lap. Utólag úgy tűnik, az azóta GKCSP néven elhíresült, a rendkívüli állapot felügyeletére alakult állami bizottság tagjai e jóslat első felét elolvasva vágtak bele e furcsa vállalkozásba, aztán az utolsó mondatot elolvasva megrettentek saját tettüktől. Egy szó, mint száz, e felemás, félszívű hatalomátvételként indult, majd a polgári forradalom eufóriájába átcsapó három-négy napból mára csak a puccsisták által előretolt alelnök, Gennagyij Janajev vodkától zavaros ábrázata, a repülőgépről leszálló szovjet államfő, Mihail Gorbacsov ijedt tekintete és az új erőt képviselő orosz elnök, a tank tetején álló Borisz Jelcin diadalmas mosolya maradt meg. Már akinek, hiszen egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint az oroszok 61 százaléka már azt sem tudja, kik voltak a 15 évvel ezelőtti augusztusi napok főszereplői. Hiába, az ezután következő évek, a piacgazdaság megteremtésének gyötrelmei, 1993 eseményei, a nómenklatúra átvedlése, az ország lerablása, a mindezekkel járó kiábrándulás hamar kitörölték az emberekből a forradalmi lelkesedést, a demokrácia mindenhatóságába vetett hitet. Pedig ez a pár nap a csúcspontján lévő szovjet középosztály, a demokráciára és a kapitalizmusra váró néphatalom, az azóta megismételhetetlenül az orosz hatalmi apparátussal a retrográd erők ellen egységbe forrt polgári társadalom diadala volt. Ezt a réteget a szuverén, demokratikus, a posztszovjet térséget előre vezető Oroszország és a fájdalommentesen elérhető földi paradicsom, a kapitalizmus építésének eszméje vezérelte.
Az orosz társadalom már csak azért sem tud felhőtlen örömmel visszagondolni e groteszk fordulatoktól nem mentes napokra, mert máig nem teljesen világos, mi is történt 1991 augusztusában. A puccsisták például egyáltalán nem viselkedtek huntaként, sőt végig kínosan ügyeltek az alkotmányos látszatra. Ma már többen is úgy vélik, az igazi államcsíny nem ekkor, hanem az ezt következő hónapokban zajlott. Ahogy fogalmaznak, ha puccs volt, akkor azt bizony ellopták Janajevéktől. Az ügyetlen összeesküvők semmit sem úgy csináltak, ahogy az a nagykönyvekben írva vagyon, s mint egyes elemzők epésen megjegyzik, ezzel a vállukon hatalomra került régi-új elit dolgát, a polgári forradalom ikonográfiájának megteremtését nehezítették csupán meg. Abban mindenesetre ennyi év után már mindenki egyetért, hogy ezek a napok valójában csak Jelcinéknek jöttek jól. Ebből kiindulva állítják többen is, hogy a GKCSP hátterében valójában egy másik összeesküvés húzódott meg. Janajevéket valójában beugratták. E mögött a másik orosz állam megteremtői, Jelcinék állhattak, de máig homályos Gorbacsov szerepe is. Más verzió szerint a puccsisták tehetetlenségében, korlátoltságában a szovjet rendszer végelgyengülése mutatkozott meg, míg megint mások szerint Janajevék ott számították el magukat, hogy a társadalom közben már megváltozott.
Valószínűleg mindegyik magyarázatban van legalább egy kis igazság, az azonban tény, hogy a szovjet állam végleges átváltozása, az új Oroszország születése e napokban zajlott le. S utólag ebbe az örömbe is vegyül egy kis üröm, hiszen Putyint idézve, „amelyik orosznak nem fáj a Szovjetunió szétesése, annak nincs szíve, míg aki azt hiszi, hogy a Szovjetunió visszatérhet, annak nincs esze”.
origo.hu
Feljelentették Pankotai Lilit miután Orbán Viktor elpusztításáról beszélt
