Fico bátorításként fogja fel a hallgatást

A júniusi szlovákiai választásokat megelőzően Bugár Béla és Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja két vezető politikusa többször is hangoztatta, hogy a magyar párt nyolcéves kormányzati szerepvállalásának egyik fontos társadalmi hozadéka a szlovák– magyar viszony megnyugvása, ami párhuzamosan országosan is a többség–kisebbség kapcsolatrendszer belső békéjét hozta magával. A magyar politikusok – több szlovák politológussal és szociológussal összhangban – nem vitatták a latens nacionalizmus (alapvetően roma- és magyarellenesség) jelenlétét a társadalomban, de mert a hatalmi politikai központok nem adtak „muníciót” a szélsőségeknek, nem éltették a gyűlöletet, a jelenség a társadalmi élet perifériájára szorult. De létezett, csak nem szenteltek neki kellő figyelmet sem politikai, sem sajtószinten.

Mert a legutóbbi magyarzászló-égetést bemutató videofilm világhálós megjelenését már tavaly megelőzte a rosznyói Kossuth-szobor megbecstelenítése a Szlovák Testvériség aktivistái által, amely még ezt követően is tarthatott nagygyűlést Révkomáromban Cirill és Metód emlékét idézve, de gyakorlatilag a két szent hittérítő nevét megcsúfolva, mert az összejövetel lényege a magyar- és romaellenes hangulatkeltés volt. Ebben az időszakban tűnt el a Révkomárom–Párkány közötti régió településeinek köztereiről csaknem tíz turulmadár, a műemlékek megrongálóinak kilétét a mai napig nem derítették ki, nem tudni tehát, nemzeti gyűlöletkeltésről vagy egyszerű vandalizmusról volt-e szó. A magyar turistacsoport májusi, pozsonyi konfliktusát is elszigetelten kezelték még, pedig a szlovák főváros magyarjai akkor már többször figyelmeztettek arra, közterületeken, autóbusz-megállókban újra tapasztalják, hogy rájuk szólnak, ha egymás között magyarul beszélnek, mára pedig – akárcsak a kilencvenes évek első felében – nem ritka, ha a magyarok postaládáit nyomdafestéket nem tűrő feliratok díszítik, vagy csak egyszerűen leköpik azokat.
A júniusi választásokat és az új kormánykoalíció megalakulását követően Peter Javurek politikai szemleíró a Sme hasábjain arról elmélkedett – és arra figyelmeztetett –, hogy amíg Ján Slota parlamenten kívüli párt elnökeként és Zsolna polgármestereként mondogatta kocsmai hangnemben megfogalmazott magyar- és romaellenes és általában a mássággal kapcsolatos blődliségeit, legyinthettek a politikusok, mondván, „a falu bolondja”, s ilyen majd minden településen (országban) van. Az új koalíció vezető politikusává előlépett Slota szavai azonban már nem tekinthetők „bohóci” produkciónak, mert – akarva-akaratlan – kormányzati szintre emeltetett a „bohóckodás”, amely a társadalomra mindenképpen hatással lesz. Minimum a hasonló szélsőségeket valló emberek kapnak biztatást, ahelyett, hogy a nemzeti párt elutasításával a választásokon győztes Smer–Szociáldemokrácia az extrémizmus elvetését, annak elfogadhatatlanságát sugallta volna, ami a felelős politika egyik alapvető feladata, s amit a fejlett nyugati országokban kormányszinten gyakorolnak a vezető politikusok.
Amennyiben a Sme szemleírójával egyet tudunk érteni, akkor érdemes továbbgondolni, mi történik napjainkban Szlovákiában, mi is jutott „a bohóckodás” szintjéről kormányzati pozícióba. Mert akkor választ kaphatunk arra is, mi váltotta ki az emlegetett, már 2005-ben jelentkező magyarellenes eseménysorokat. És bizony csak oda tudunk eljutni, hogy Szlovákia európai uniós csatlakozásának napjaiban, 2004 tavaszán Robert Fico Smerje hívott össze sajtótájékoztatót azzal a sokatmondó címmel-kérdéssel, hogy „Észak-Magyarország lesz-e Dél-Szlovákia?” Ennek részeként Robert Fico jelenlegi kormányfő fejtegette azt, hogy az unión belül elvesztik jelentőségüket az államhatárok, Dél-Szlovákiában pedig az akkori szlovák kormánypártok „szenilis magatartása miatt” a Magyar Koalíció Pártja kezében van a helyi államigazgatás és az önkormányzatok is. Fico beszélt arról is, hogy a magyarok ezeken a területeken a gazdasági hatalmat is gyakorolják, s jó lesz, ha Szlovákia ilyen szempontból is odafigyel az uniós csatlakozásra. Ugyanezen a sajtóértekezleten mondta el Dusan Caplovic, a szlovák kormány jelenlegi emberjogi és kisebbségi miniszterelnök-helyettese, hogy Dél-Szlovákiában szinte már nincsenek is szlovák feliratok, hogy az üzletekben nem akarják vagy nem tudják kiszolgálni a szlovák vásárlókat, mert a magyarok nem akarnak vagy nem tudnak szlovákul beszélni, s a Dél-Szlovákiában élő szlovákok súlyos helyzetéről, az elmagyarosodás veszélyéről beszélt. Az európai parlamenti választások kampányában pedig megint csak a jelenlegi szlovák kormányfő, Robert Fico biztatta a szlovákokat arra, minél nagyobb számban vegyenek részt a választásokon, ellenkező esetben az a „szégyen állhat elő”, hogy Szlovákiát az EP-ben öt-hét magyar fogja képviselni.
A sajtótájékoztatónak semmilyen politikai következményei nem voltak: sem a szlovákiai politikai körökben, sem az európai szocialisták között nem váltott ki visszhangot. Ma már elmondhatjuk: nagy baj volt a hallgatás, nagy baj volt egy ellenzéki párt kétségbeesett választási kampányának minősíteni a „kiszólásokat”. Mert a hallgatást – ma már szinte bizton állítható – Fico csöndes bátorításként fogta fel, s így igazából nem is meglepő, hogy kit választott magának koalíciós partnernek, s miért éledt fel a magyarellenes szélsőségesség Szlovákiában.