Filmművészet és irodalom

Az egyik legfiatalabb művészet, a film és a (kezdetét tekintve) az ősidők ködébe vesző irodalom kapcsolatának szenteli legújabb számát a Nagyvilág. Bevezetőjében Szíjártó Imre megállapítja: „A film és az irodalom viszonyát az elmúlt mintegy egy évszázad során a kölcsönös gyanakvás és irigység éppúgy jellemezte, mint az, hogy megtermékenyítették és gazdagították egymást…” A filmművészet alkotóiban – a kezdeti csetlés-botlás után – „azonnal feltámadt az igény, hogy a mozgókép történeteket meséljen el” (írja Vajdovich Györgyi). Moliére Képzelt beteg című vígjátéka, a Hamlet, majd a Csipkerózsika című mese, a Kékszakáll-legenda és Jeanne d’Arc képzeletet megmozgató története szolgált az első „megfilmesítések alapanyagául”. Később Krisztus életét és a híres-hírhedt Tamás bátya kunyhóját vették sorra. Hasonlóképpen híres, sőt egyes esetekben népszerű történetek szolgáltatták a nyersanyagot az Isteni színjáték, a Háború és béke, a Mire megvénülünk, nálunk pedig – Korda Sándor jóvoltából – az Arany ember és Kertész Mihály rendezésében a Bánk bán feldolgozásához.
Természetesen már a kezdetek kezdetén felvetődött, hogy a két művészet – adottságai és lehetőségei – függvényében nem képes teljesen szinkronban lenni. Cikkében Vajdovich áttekinti az adaptálás különféle rétegeit. Az átemelhetőségről (transfer) megállapítja:
„McFarlane meg is fogalmazza, hogy az adaptálás a kijelentés azon aspektusait érinti, amelyeket fontos megtartani, de nem lehet őket átemelni, és az adaptálás célja, hogy egy másfajta jelzés- és befogadói rendszer segítségével olyan érzelmi reakciókat váltson ki, amelyek felidézik a néző emlékezetében az eredeti szöveget…” Az adaptálás különféle módjaira felhozott példák között szerepel Kuroszava Lear-királya, Tarkovszkij Solarisa, Ranódy László Kosztolányi-értelmezése, Tony Richardson ismert Tom Jones-feldolgozása és Hitchcock Psychója. Ami az értelmezések körüli aggályokat illeti, tanulságosak Hitchcock szavai: „Én sohasem csinálnám meg a Bűn és bűnhődést, mert az másvalakinek az alkotása. Gyakran beszélnek Hollywoodban olyan rendezőkről, akik meghamisítják az eredeti művet. Nekem ez sohasem állt szándékomban. Én mindig csak egyszer olvasok el egy történetet. Ha megfelelőnek érzem az alapötletet, akkor filmre írom a könyvet, és miközben filmmé alakítom, tökéletesen megfeledkezem az eredeti műről…” Nem lehet kétséges, hogy ez a megállapítás egy művészeti ág apoteózisa, miközben kicsit fából vaskarika is.