Gyurcsány viszonya a közszolgálati médiához

Jó, hogy a Gyurcsány-beszéd kapcsán valaki megírta korrekt módon, hogy hogyan fest manapság a közszolgálati média állapota és szabadsága Magyarországon (Tihanyi Örs: Jelentés a médiafrontról, Magyar Nemzet, augusztus 2.).
Hankiss Elemér korabeli szavai, melyekkel Antall József miniszterelnököt elutasította a tévébeszéd lehetőségétől, és egyúttal megbotránkoztatta a rendszerváltás akkori híveit, igen tanulságosak lehetnének ma is. Azt üzenik tudniillik, hogy még egy miniszterelnöknek is lehet nemet mondani. Nem csak az ellenzéknek, Rudi Zoltán elnök úr: nekik amúgy sem nagy kunszt beinteni. De a mostani Gyurcsány-monológgal egyértelműen kiderült, hogy Hankiss politikai bátorsága már a múlté: most politikai megbízottak ülnek a köztévé felelős székeiben. Fény derült arra, hogy lényegében a jelenlegi miniszterelnök és cselédszemélyzete látja el a Magyar Televízió vezetői-szerkesztői teendőit. Tény az is, hogy sietve közölték: lesz folytatás.
Bizony, nagyot fordult mára a világ: a labilis idegzetű, konfrontatív miniszterelnök árnyékában az utóbbi időkben annyira elgyávult már a közélet és a média döntő többsége, hogy ezen a semmitmondó és üres monológon, amit láthattunk, aligha csodálkozhatunk már. A kormánynak nem volt elég a szolgaian alákérdezős Nap-kelte, s nem volt elég a csak a jobboldallal szemben kritikus Az Este sem; most már az egész tévé kellett.
Tihanyi remek írásához még két megjegyzés. Az egyik: a sajtó szabadságáért annyira aggódó szervezetek beszédes, már-már kiáltó hallgatása. Mind az Antall-, mind pedig az Orbán-kormány alatt itt ugyanis egyesek szinte hisztérikus hangon követelőztek és fenyegetőztek, amikor – szerintük – a rádiót vagy a tévét kormánybefolyás érte. És ma? Ki szól egy árva szót is? Miért hallgat az úgynevezett Nyilvánosság Klub már vagy négy éve? És a MÚOSZ? Vagy az Orbánék ellen kritikus cikkek garmadáját produkáló Vásárhelyi Mária és befolyásos köre? Hol késnek a tőlük megszokott, drámai hangú felhívásaikkal? Hogy megszállták a köztévét? Mert most tényleg megszállták. Csak nem Antallék és nem Orbánék, hanem Gyurcsányék. Nekik meg szabad, ugye?
A másik dolog a kisebbik kormánypárt hihetetlen elzüllése. Szerintem már nincs is kisebbik kormánypárt. Igazából két MSZP van, egy kisebb és egy nagyobb. Különben hogyan fordulhatna elő következmények nélkül mindaz a közszolgálati médiában, de a magántulajdonú sajtóban is, ami 2002 óta történik? Az ellenzék kirekesztése a Magyar Televízióból például törvénysértő. Van médiatörvény, ami szavatolja a kiegyensúlyozottságot és a pártatlanságot, de hát minek? A kormány fütyül rá. Neki este nyolckor idő kell, és kész. (Ehhez képest visszasírhatjuk a Nap-kelte élőnek hamisított Medgyessy-interjúját Friderikusszal.) Vagy teljesen visszhangtalan maradt, ahogy Gellért Kis Gábor MSZP-politikus kerek perec közölte: nem kap pénzt a közrádió addig, ameddig olyan vezetője van, aki neki politikailag nem megfelelő. (Most már más vezetője van.) És a tévémonológ mellett a legutóbbi: a bulvársajtó működésébe beavatkozni és főszerkesztőt cseréltetni világbotrány – lenne, ha lenne valódi liberális párt, amelyik csinálna belőle. De nincs. Haraszti Miklós intézménye sajnos nem ér rá tiltakozni baloldali kormányok idején. A szebb napokat látott Kuncze és a legendás hírű többiek már csupán Gyurcsány kesztyűbábjai a politika színpadán.
Közben csend honol. Ki-ki szabadon eldöntheti, vajon ez már a diktatúrákra jellemző csend-e.
Erdélyi Gábor
Budapest