Hatástanulmány

Senki ne csodálkozzék, ha leépítés… bocsánat, reform címén nagy ritkítást meg aprítást rendeznek a Pénzügyminisztériumban. Úgy látszik, nagyon ráérnek egyesek ott a József nádor téren, hatástanulmányokat írogatnak a hölgyek és urak, ahelyett, hogy köztisztviselkednének, mint más, rendes, haladó szellemű állami alkalmazottak. Még hogy az Új egyensúly program a szegényeket meg a nagycsaládosokat sújtja leginkább! Hát tisztességes szocialista hatástanulmány az, amelyik ilyeneket állít?! Na de jön majd Veres elvtárs, ő rendet csinál az apparátusban, ad ő nekik hatástanulmányt meg megszorítócsomagot, abból majd megtanulják, mi a különbség a humánerőforrás-gazdálkodás és a munkahelyről való kirúgás között!
Szóval, a Pénzügyminisztériumban elkészítettek egy tanulmányt a megszorítócsomag hatásairól, lett légyen valami halovány sejtelmük a lelkes reformereknek is arról, mi vár a magyar lakosságra. Persze az effajta vizsgálatokat még a parlamenti döntés előtt illenék elvégezni, bár mindannyian pontosan tudjuk, a felelősségtől áthatott honatyákat és honanyákat a legkevésbé sem érdekli, hogy az általuk megszavazott előírás miféle következményekkel jár majd az állampolgárok közérzetére nézve. Ezért nálunk ráérnek az illetékesek hatástanulmányt készíteni az adott esemény bekövetkezte után is, elég, ha tudomásul veszik az emberek a rájuk zúduló bajokat, felesleges előre ijesztgetni őket. Végeredményben a minisztériumi hatástanulmány sem fedezi fel a meleg vizet, semmi olyat nem talál ki, amit ne tudtunk volna eddig is, ám mégis van jelentősége, hiszen kiderül, hogy még a kormányhoz lojális körökben sem mindenki keveri össze az igazságot a gyurcsányi „igazságossággal”. Mert jó lelkiismerettel nem lehet a társadalmi igazságosság diadalának minősíteni azt a tényt, hogy a Gyurcsány-csomag éppen a legszegényebb, legelesettebb rétegek további leszakadását eredményezi. A csökkenő jövedelmekből fedezni a növekvő kiadásokat – ez a szocialisták gazdasági felfogásában és gyakorlatában rutinfeladat, ám egy szoclib kormányzástól megvert, munkából élni kívánó családi gazdaságban nyomorúság és tragédia, hiszen a tartalékokat már a „jóléti rendszerváltás” felemésztette, így a „reformok” finanszírozására egy átlagos (középosztálybeli) család kasszájában semmi sem maradt. Következésképpen, ha a legszegényebbek tovább szegényednek, magukkal rántják a valamicskét jobb módúakat is, magyarán: minél inkább megvalósulnak Gyurcsány reformjai, annál többen szegényednek el, annál szegényebb lesz az ország. Már Medgyessy, a szegénységpárti (nem nyelvbotlás volt az, hanem elszólás!) miniszterelnök is ilyesmiről álmodozott, csak lassan, körülményesen, teszetoszán törekedett a cél felé, ellentétben Gyurcsánnyal, aki ha nyomorról, éhezésről, kiszolgáltatottságról van szó, roppant dinamikussá és kreatívvá válik. Ő arra is képes volt, hogy a legjobb szakemberekkel elkészíttesse a Szegénységellenes nemzeti programot. Miután abból is kiderült, hogy a szegénység elleni harc legfontosabb és leghatásosabb eszközei a munkahelyteremtés és az oktatás, a Gyurcsány-kormány gondoskodott a munkanélküliség növekedéséről, és megint kitalálta a tandíjat, ami garantáltan távol tartja a legszegényebb, de még a közepesen „jómódú” (a magasabb kulcscsal is adózó) családok gyermekeit a továbbtanulástól, mondhatni: adott egy újabb lökést a szegényképzésnek.
Félünk, a Pénzügyminisztérium egyik-másik munkatársa is felborul majd az Új egyensúlytól, hatástanulmányuk nem marad hatás nélkül. Az viszont biztos, hogy a kormányfőt és a kormányát nem hatja meg.