Hogyan lett Saukopfból Disznófő?

Százötvenöt éve, 1851-ben hunyt el Döbrentey Gábor író, nyelvművelő, a Magyar Tudományos Akadémia első főtitkára, aki Kazinczy Ferenc után az egyik legnagyobb harcosa volt a reformkori nyelvújító mozgalomnak, a német utca- és dűlőnevek magyarosításának. A nemzet újjászületésének lehetőségét a magyar nyelv megújulásában, a magyar nyelvű irodalomban, a magyar nyelven játszó színházakban látta. Döbrentey 1820-tól Pesten élt, és nem véletlenül tűnt fel neki, hogy Budán még mindig német területneveket használnak a nyelvújítás korában. Hosszas történelmi, levéltári kutatások alapján javaslatot készített Buda tanácsa részére csaknem ötven hegyvidéki dűlő, hegycsúcs és forrás átkeresztelésére. Az új magyar nevekről készült javaslatokat a tanács 1847. június 17-i ülésén jegyzőkönyvbe vette, és ellenszavazat nélkül elfogadta. Döbrentey Gábor nem elégedett meg ezzel az aktussal, hanem a természetben rendezett nagyszabású keresztelővel is emlékezetessé akarta tenni a polgárság számára ezt az eseményt.
Erre a legalkalmasabb helyet a budai hegyvidék központjában, a Zugligetben, a régi kereskedelmi út mellett meghúzódó Vadászudvarban látta, aminek helyére épült később a millennium idején, 1896-ban a ma is működő általános iskola. Erről az eseményről az Életképek 1847. június 23-i száma így tudósított: „A Vadászudvarnál nagys. Döbrentey Gábor királyi tanácsos úrtól magyar szívességgel fogadott minden rangú s színű vendég déli egy óra után zenekíséret mellett (Egressy jeles bandája, Erkel Hunyadijának egyik megragadóbb dallamát játsszá) fölsétáltak a Himmel, az átkeresztelt Tündérhegy gyönyörű kilátású hegyoromra, hol a fenntisztelt tanácsos úr megkezdé a hegyeknek Buda város köztanácsában is egyhangúlag helybenhagyott ezentúli neveiket felolvasni…” E méltó ünneplés után a Vadászudvarnál Döbrentey százötven embert látott vendégül gazdagon terített asztalnál ízletes ebédre.
Melyek voltak ezek a németről magyarra átkeresztelt nevek, amelyek érintették a mai I., II., III., XI. és XII. kerületet, szinte az egész budai oldalt? Siklóssy László Svábhegy-könyvéből érdemes csemegézni, hiszen közli a teljes névsort. Így: Rézmál, Szemlőhegy, Vérhalom, Mátyáshegy, Árpádorom, Törökvész, Pasarét, Nyék, Kurucles, Bátorhegy, Bátoralja, Ferenchalma, Virradó.
A Pozsonyi hegynek (a mai János-hegynek) külön története van. Ugyanis Döbrentey idejében a budapesti svábok először Pressburger Bergnek nevezték, mert állítólag tiszta időben a hegyoromról Pozsony várát lehetett látni. De használták már ekkor a Joannesberg elnevezést, amit Döbrentey aztán János-hegynek keresztelt. Egyes kutatók – Salamin András helytörténész szerint – a János-hegy elnevezést a hegyen állott Szent János-szoborra vezetik vissza, míg mások szerint Hunyadi Jánostól kapta a nevet, aki ezen a környéken vadászott. Aztán a további nevek: Vajdabérc, Virányos és Zugliget. A Virányos német neve előzőleg Sauwinkel volt, egyébként ezt a területet a vaddisznók jó dagonyázóhelyének ismerték. A Zugligetet előzőleg Auwinkelnek hívták. A Disznófő-forrás (Saukopf – disznófej) azért kapta a Mátyáscsurgó elnevezést, mert Döbrentey Mátyás királynak akart ezzel emléket állítani, aki vadászatai alkalmával a forrásnál töltötte pihenőidejét. Ennek ellenére a népnyelv nem használta a Mátyáscsurgó nevet, megmaradt a Disznófőnél.
Viszont Döbrentey Tündér-hegy névjavaslatát (a korábbi Himmel, am Himmel – égen, a mennyben) az utókor hamar befogadta. Majd folytatódnak a magyar nevek, mint a Hunyadorom, Istenhegy, Hajnalos, Táboros, Vezérhalom, Bélakút, Nádorkút, Svábhegy. A Táboros, addig rothe Lacke az Istenhegy déli és rétekkel vegyes erdősége volt, és annak emlékezetére kapta a nevét, hogy a Budavár ostromára szövetkezett segédnép táborai eddig terjedtek.
Nagy vihart váltott ki a német lakosság körében 1847-ben a Sváb-hegy (Schwabenberg) nevének átváltozása Isten-hegyre. Ugyanis az itt táborozott svábok emlékére született ez a név, amikor is Károly lotharingiai herceg 1686. szeptember 2-án este hat órakor hat ágyút elsütvén adta meg a jelet a törökök elleni utolsó rohamra, Buda elfoglalására. Mindezt tetézte a Kis-Svábhegy (Kleiner Scwabenberg) átnevezése Sváb-hegyre. Döbrentey Gábort szakmailag kritizálták a kortársai is, mert az Isten-hegy a Sas-hegy korábbi neve volt. Az idő aztán mindent megoldott, mert nem maradt sokáig ez az elnevezés sem. Széchenyi István 1860-ban meghalt, és a nagy magyar tiszteletére a Sváb-hegy, vagyis az akkor hivatalosan Isten-hegy egy részét (délnyugati magaslatát) Széchenyi-hegyre keresztelték a városatyák. Az innen keletre fekvő terület kapta az Isten-hegyet, de megmaradt a Sváb-hegy elnevezés is, ami a régi Sváb-hegy közepére esett. A Bélakút előzőleg Königsbrunn volt, de a végső forrásnév változata IV. Béla király tiszteletére született, aki e tiszteletet a budai kézművesek támogatásával érdemelte ki. A Nádorkút története is érdekes. A forrás állítólagos felfedezőjének, Eberhard von Eveling törzsorvosnak a tiszteletére korábban a Doktor-kút, Orvos-kút, Doktorbründl nevet kapta. Ezek helyett Döbrentey József nádor tiszteletére a Nádorkút elnevezést javasolta, amit el is fogadtak. Mára a köznyelvben a Város-kút elnevezés az ismeretes, de a helyiek tudják, hogy eredetileg a Nádorkút nevet kapta.
A magyarosításnak persze nincs vége, mert ekkor születtek azok a területnevek is, mint a Németvölgy, Sasad, Sashegy, Kelenföld, Kelenbérc, Előmél, Csillebérc. Egyébként a Csillebérc német neve Kukukberg volt. Döbrentey csodálatosan szép hangzású neveket alkotott, vagy a régi oklevelekből bányászta ki, keltette életre például a Dobogó, Örsöd, Kőérberek, Petneházyrét, Szépvölgy, Csatárka, Zöldmál, Pálvölgy, Kútvölgy, Farkasvölgy, Mártonhegy, Otbánhegy, Naphegy, Vigadomb, Gazdagrét, Hosszúrét, Madárhegy, Határrét, Spanyolrét, Péterhegy, Istenkút és Meződomb nevet.
Döbrentey Gábor tudós, az első magyar lexikon, a Közhasznú ismeretek tárának szerkesztője és sok más irodalmi mű alkotója az egyik legkiemelkedőbb tettét mégis a névadással vívta ki. Akciója következtében az egész budai határ történelmi magyar nevekhez jutott. Ehhez nem kis nemzeti önérzet és bátorság kellett. Ugyanis Pestet és Budát többségében német polgárok lakták, és bár a pesti városatyák meghívót kaptak a dűlőkeresztelőre, közülük senki nem ment el. Viszont ott voltak a budai tanács tagjai és a felvilágosult szellemű, magyar érzelmű sváb atyafiak is. A sajtó egy része már akkor is megkülönböztetett. Érdekes módon a Budapesti Híradón és a Honderűn kívül más lapok újságírói mind elmentek, és beszámoltak e rendkívüli eseményről. Az 1848– 49-es forradalom és szabadságharc szellemét egy évvel előbb már magáévá tette a nagy műveltségű Döbrentey Gábor. Érdemes beszédének egy részletét visszaidézni, amit a vendégsereg előtt mondott: „Nyujtsunk mi, egy hazánk különnyelvű lakosai, barátságos kezet ahhoz, hogy Urunk Királyunk országlását békés úton a haladás s kifejlés dicsőitse. S dicsőitsük a férfiúi csendben cselekvő szerény Budát…”