(hová vezet a sztráda…)

Én nem tudom, hogy Tárnoki néninél tett látogatásaim során nézeteink közeledtek-e egymáshoz, miként ez fontos politikai tárgyalások alkalmából a diplomáciai és a zsurnálszleng szerint gyakorta előfordul. Mindenekelőtt azt kell megállapítanunk, hogy az öreg hölgy nyitottabb és bátrabb Gyurcsánynál is, amikor hajlandó találkozni egy jobboldali (enyhén fasisztoid) hírlapíróval, sőt annak (provokatív) kérdéseire is válaszol. Néha már-már úgy látszik, a Magyar Nemzetet sem veti meg, legalábbis elfogadja mint létezőt, amelynek ő maga végső soron a létezését köszönheti.
Amikor azt kérdezem tőle, hogy helyes volt-e ugyanazokra bízni az ország irányítását, akiknek ténykedése eredményezte a pénzügyi szaklap által kifogásolt, s tragikusnak ítélt helyzetet, válasza magabiztos és egyértelmű: „Alig egy esztendeje maguk (értsd: a Fidesz) hazugsággal vádolták a Timest, amikor a magyar gazdaságot dicsérte, most pedig, amikor aggasztónak ítéli a helyzetet, a világ legtekintélyesebb orgánumaként hivatkoznak rá. Ha engem kérdezel, én azt mondom, seperjenek először a saját portájuk előtt, lássák meg a szemükben a saját gerendájukat, s ne fújjanak egy szájból hideget és meleget.”
„A Financial Times, mint Gyurcsány-bérenc, a választások előtt igenis hazudott – szólalt meg dédunokája, a hároméves Esztike, aki nagy Fidesz-rajongásában Mikolában is meglátta a reálpolitikust. – Ő fúj hideget és meleget, a dédi pedig hisz neki.” „Hitt a fene – mondta Tárnoki néni. – Nem hisz neki, a dédi pedig hisz neki. – Én Gyurcsánynak hittem meg Horn Gyulának, hiszen mindketten rendbe akarják tenni ezt az országot, ha beledöglik is.” „Hát – szóltam közbe –, attól tartok, előbb-utóbb Gyurcsány is ráfanyalodik Bokros Lajosra.” „Szóval maguk tartanak Bokros Lajostól? – mosolygott gúnyosan az öreg hölgy. – Pedig a Fidesz neki köszönheti, hogy négyévnyi kormányzása alatt nem akadt költségvetési gondja. Egyébként Lajosról mindenki tudja, hogy zseni.” „Amennyiben?” „Rájött arra az elfeledett bölcsességre, hogyha többet költesz, mint amennyid van, előbb-utóbb tönkremész. Mióta a Bokros-módszert alkalmazzuk mi is a Fini-Mini Bt.-nél, nincs semmi gond. Nálunk a szociális érzékenység abban nyilvánul meg, hogy a lopott göngyöleget leszállított áron minden további nélkül átvesszük a hajléktalanoktól, a piaci szemlélet pedig abban, hogy kisnyugdíjasnak sincs hitel.” „És a dédi nem söpri le a mérleget” – kottyant közbe Esztike. „József Attila-idézetekkel nekem te, a középosztálybeli előítéleteddel ne gyere – simogatta meg a gyermek fejét az öreg hölgy. – Ő proletárköltő volt. Wass Alberttől idézz, ha tudsz!” „A víz szalad, a kő marad” – hüppögte Esztike. „Itt van a kutya elásva. Menj el az Aggteleki-cseppkőbarlangba, és rájössz, ha nincs víz, nincs kő. Hallottál a Grand Canyonról? Az csupa kő volt, de a víz szépen elmosta.” „A Fidesz nem a Grand Canyon” – dacoskodott a kislány. „Az biztos – mondta Tárnoki néni –, ami Grand, az nem a Fidesz.” „Bocsánat – szóltam közbe –, Tárnoki néni most megint fején találta a szöget.” „Nocsak?!” – nézett rám gyanakodva az öreg hölgy. „A nagy szakadékról beszélünk, általában a szocialisták jönnek szóba.” „Ahogy a Financial Times is írta a minap” – vágta ki Esztike.
Tárnoki néni bölcsen mosolygott. „Mindez csak lárifári. Egyébként most azt kell eldöntenem, hogy Demszky ötödször is Budapest főpolgármestere legyen-e…” „És az lesz?” Tárnoki néni elfintorodott, és így szólt: „Egyelőre én nem tudom…”