Kabaréikon „röhögényben”

Pénteken este az m1-en a Gondolj apádra című, archív jelenetekből, interjúrészletekből, viszszaemlékezésekből összeszőtt műsorral a 2002-ben elhunyt Hofi Gézára emlékeztek pályatársak, barátok, hozzá közel állók.
Hofival kapcsolatban a Kádár-rendszer idején sokakban nem tudatosult, hogy ő nem egyszerűen csak bátor, hanem neki fölülről meg van engedve, hogy bizonyos határok közt ugyan, de mégis, a kisember nevében odamondogasson a hatalomnak. Néha úgy tűnt, nem is mindig csak az egyszerű melós nevében beszél, mert akadtak a magyar társadalomban más rétegek is, amelyek magukért nemigen szólhattak, s olykor mintha nekik is küldött volna egy-egy elharapott félmondatot. Kíváncsi is lett mindenki a rendszerváltozás után, hogyan beszél Hofi akkor, amikor már mindent ki lehet mondani.
Annak kapcsán, hogy verbális maflásait milyen lelkiismereti szisztéma szerint osztotta a magyar kabaré egykori klasszisa, az egyik interjúrészletben elmesélte, hogy verekedett egymással valaha a nagytermetű Kozma és a kis Földi. A kicsi elszántan csépelte ellenfelét, a nagy lupujda meg türelemmel állta. Ebből tanulta meg Hofi, hogy mindig csak az erőset szabad ütni, a gyengét, a kicsit meg nem. Hogy mit jelentett a kabaréikon számára ez a vezérelv 1993-ban, amikor a kabinetjét „kamikazekormányként” aposztrofáló Antall József már nagybeteg volt, az MDF pedig szétszakadozóban, azt is bemutatta egy kabarérészlet: Hofi „vitéz Kőbányai Világos” újratemetésén gúnyolódott, s azon, hogy a résztvevők közül többen díszmagyart öltöttek. Különösen ízléstelen, egyben árulkodó mindez egy olyan műsorban, amely róla is immár mint néhairól szól. (Ezek szerint nem mindenkinek jár a végtisztesség, sőt még némi tapintat sem?)
Európa boldogabb tájain, ahol ma is természetes, hogy politikusok, közéleti emberek jeles alkalmakkor nemzeti viseletet öltenek, nagy emberünk aligha kereste volna meg a kabarészínpadon „röhögénybe” (skót szoknyába, dirndlibe, tiroli bőrnadrágba) öltözve akárcsak hideg vízre valót is. Egy ép elméjű országban meglehet, olyan kabaréval sem lehetne zajos sikert aratni, amelyben valaki politikai, eszmei ellenfeleit mesebeli szörnyekként, rajzfilmfigurákként és nem hús-vér emberekként ábrázolja. Miért tapsolnak, és főleg miért hisznek nálunk mégis annyian és olyan könnyen annak, aki ezt teszi?
És azután, míg az egykori szocialista cenzor elvtársak elvtársai 1993-ban már javában privatizáltak, komolyan gondolta Hofi, hogy az éledező jobboldal ütlegelése az aktuális hőstett? (Netán részben a szerkesztői igyekezet eredménye is a róla ily módon összeállt, egyoldalú kép?)
De mit mondana Hofi, a kisember „magyar hangja” ma, ha még élne? Ki lenne szerinte a mai magyar politikai-társadalmi palettán Kozma, és kicsoda Földi?
Gondolj apádra!
(Hofmanntól Hofiig – m1, augusztus 11., 20.05.)