Kés

k ö n y v e s h á z

József Attila téma maradt születésének századik évfordulója után is, felnőtté válásra való képtelenségével együtt. Akárcsak Hermann Hesse, Igor Sztravinszkij vagy Samuel Beckett, a magyar költő is megpróbált szembenézni gyermekkorával. Mindegyikük jól tudta, a lelki betegségek elleni harc hatásos fegyvere: gyermekkoruk érzelmi felfedezése. Korai megrázó élményeit azonban József Attila felnőttkorában, a pszichoanalitikus kezeléseken tudatosítva sem volt képes feldolgozni. Főképp a nevelőszülőknél töltött öcsödi időszakot. Anyja és nővére tiszta lakásban, finom ebéddel várta az ötéves Attilát és a hétéves Etust, aki kuncogott azon, hogy Jolán Attilának hívta „Pistát”. Attila/Pista késsel rontott az őt megpofozó Jolánra. A „kés” és a „bántani azokat, akiket szeretek” sokszor felbukkanó motívum lett később József Attila költészetében, amelyet Valachi Anna irodalomtörténész értő módon tár újra elénk most megjelent kötetében. Szó esik anya és fia szoros érzelmi kapcsolatáról, empátiájáról és a József gyerekek szorongásairól is. Ez utóbbi ilyen hangsúllyal nem jelent meg eddig egyik József Attila-monográfiában sem.
József Attila kapcsolatait részletesen feltárták az irodalomtörténészek, a finomság, ahogy Valachi a témához nyúl, mégis különlegessé, érdekessé teszi a könyvet. A kötet révén újra felizzik József Attila ösztönszerű, mély emberismerete is. Jóval a pszichoanalitikus kezelések előtt, 1924-ben írja a tizenkilenc éves költő a Nyár volt című versében a másik felünkről, amelyet mindnyájan keresünk, és néhányan meg is találunk: „Hogy valahol, ahová elérünk, / Vár ránk a lány, aki mi vagyunk, / Vár rátok egy legény, aki meg ti vagytok…”
(Valachi Anna: „Amit szívedbe rejtesz…” – József Attila égi és földi szerelmei. Noran Kiadó, Budapest, 2006. Ára: 3999 forint)