Két Isteni színjáték

Babits Mihály és Weöres Sándor Dante-adaptációját hasonlítja össze Szarka Géza István a Tiszatáj legújabb számában megjelent tanulmányában (Babits és Weöres Divina Commedia-fordításának összevetése). Köztudomású, hogy Dante Isteni színjátékát ma is Babits meghatározó jelentőségű fordításában olvassuk. E nagy ívű munkának azonban árnyoldalai is vannak, miként arra Rába György mutatott rá tanulmányában (Két költő: Dante és Babits – Dante a középkor és reneszánsz között, 1966.): „Babits átültetése, kongeniális erényei ellenére, részben a korízlést tükrözi, s ez nem mindenben válik munkája javára. A sejtelmességet, hangulatiságot, világfájdalmat, az elkésett romantika patetikus és pittoreszk stílusjegyeit: mindazt, ami javarészt szimbolizmus, megtaláljuk Babits tolmácsolásában…” A költő-műfordítónak az a választása, hogy a frissen születő olasz nyelven írott hatalmas látomást a XIX–XX. század fordulójának szecessziós nyelvére ülteti át, részben természetes ugyan, ám az kétségtelen, hogy az erős és drámai dantei nyelv nehezen viseli a romantizáló-archaizáló közelítésmódot.
Weöres Sándor tanára és barátja, a latinista Kardos Tibor tanácsára látott hozzá az Isteni színjáték újrafordításának, bár végül csak a Pokol első öt énekét sikerült nyelvünkre átültetnie. Tudni kell, hogy Weöres Babits tanítványa és tisztelője volt, s először csak itt-ott kívánta „Babits pontatlanságait” korrigálni, ám (Kardossal egyetemben) rájött, hogy ebből netán „idegen foltokkal terhes siralmas olvasmány” kerekedhet, ezért fogott hozzá a maga teljes változata elkészítéséhez. Kardos, aki – lévén többek között Dante-kutató – jól látta a babitsi interpretáció szeplőit, s ezért vette rá Weörest, hogy fordításával ne csak a Divina Commedia lírai, hanem drámai erejét is próbálja felmutatni, amit Babits munkájából joggal hiányolt.
Weöres azt írta: „Abszolút pontosságra és abszolút szépségre próbáltam törekedni: ezt elérni persze, sajnos, lehetetlen. Ha az ember versformában fordít, sokszor kénytelen kisebb-nagyobb mértékben eltérni az eredetitől…”
A szerző ezután összevet néhány Babits és Weöres által is lefordított részletet, s egyetértően idézi Bán Imre megállapítását: „Weöres munkája kevésbé feszített, egyszerűbb, mint Babitsé, így közelebb áll a dantei szöveghez, de nem egy helyen körülményesebb, hosszadalmasabb.” Nos, akárhogyan történt is, irodalmunk nagy vesztesége, hogy Weöres félbe-szerbe hagyta a fordítást.