Kisebb kenyér, nagyobb cirkusz

Szent István hivatalos ünnepét eluralta a business, a pénzhajsza, az emberek hülyítése, a felelőtlenség. Ma már semmi sem szent. Azt még kényszerűségből elviseltük a diktatúra évtizedeiben, hogy az egyházi ünnepet a kenyér ünnepévé tették, olykor megjelent egy pártállami, papírból vagy írásvetítőről olvasó politikus, aki beszélt a néphez, de túléltük, mivel legalább a földeken dolgozó parasztok gabonatermése, a búza, a jóízű magyar fehér kenyér keletkezése előtt tisztelegtünk. Azt már egyre kevésbé veszi be a gyomrunk, hogy egyfajta pénzügyi rivalizálássá vált augusztus 20-a. Már az előző években is voltak rossz előjelek a tűzijáték szervezésénél, amikor a fővárosi pályázaton, jó pénzért elnyerő, „csókos” tűzijáték-készítő „szakemberek” felgyújtottak a Dunán egy uszályt, majd egy teherautót, leperzselték a fél Gellért-hegyet. Felelőst égen-földön nem találtak. A társaság azóta újabb megrendeléseket kapott.
De az idei augusztus 20-án nem a tűzijátékkal volt a baj, mert azt a kezdete után percekkel elfojtotta az égszakadás, a hatalmas szélvihar, az eső. Erre mondhatnánk, hogy ilyen malőr előfordulhat minden ünnepségen, hiszen mindig a természet az úr. De nem erről volt szó, nem ez volt a baj. Kenyeret és cirkuszt a népnek – tartották a rómaiak. Nálunk egyre kevesebb a kenyér, annál több a cirkusz. Már augusztus 20-a előtt egy héttel egysávosra szűkítették az egész Bem rakpartot, az útjavítások mellett óriási torlódást okozva a közlekedésben, de ez senkit sem érdekelt. A lekerített részen a Red Bull tehergépjárművei, gépkocsijai, kellékesei, toronymagas figyelőállásai és műszaki apparátusa telepedett le a Clark Ádám tértől a Külügyminisztériumig. A tűzijáték előtt két nappal lezárták szakaszosan a dunai rakpartot mindkét oldalon úgy, hogy megbénították a főváros közlekedését. Az autósok a megmaradt útvonalakon órákig türelmesen araszolgattak, néhány káromkodást leszámítva. A környékbeli vendéglősök a pesti és budai oldalon felkészültek az eseményre, de hamar kedvüket szegte, hogy a nemzeti ünnepen minden utcasarkon, aluljárókban, rakparti pihenőhelyeken megjelent az árusok hada, sokan közülük engedély nélkül kínálva a meleg dobozos söröket, üdítőket és a földön tartott pereceket, szendvicseket a higiénia minden szabályát felrúgva. A magukra kényes közterület-felügyelők, a fogyasztóvédelmisek, az ÁNTSZ emberei eltűntek augusztus 20-án. Ilyenkor ki védi meg a szakma becsületét, azokat az egész évben adófizető kereskedőket, vendéglősöket, akiknek remélt hasznát néhány óra alatt „lenyúlták” a semmiből felbukkanó álkereskedők?
De ez a hazai rendetlenségnek csak egyik szelete. A másik a szervezők mohósága, telhetetlensége. Több mint másfél millió ember gyűlt össze ezen a napon. Lüktető, ezer decibellel szólt a fülsiketítő zene, rezonáltak a házfalak, a tébolyult hangorkán az ember szívét is felpörgette, a Batthyány téren már füldugót kellett használni. Bevetettek minden nagyágyút. A Sláger Rádió és az RTL Klub sztárjai élőben üvöltve közvetítették az akrobatikusrepülő-világbajnokságot, azok versenyét, akik megkísértették az Istent, amikor a Lánchíd alatt háromszáznegyven kilométeres sebességgel suhantak át, vagy a százéves Országház előtt végezték életveszélyes gyakorlatukat. Gondoltak-e a szervezők arra, mi történik, ha valamelyik pilóta elvéti az irányt? Ki kárpótolja a felbecsülhetetlen műemlékeink pusztulását, és ki magyarázza meg a több százezer néző közül csak egy ember halálát is?
Most más baj történt. Mert ki magyarázza meg, hogy egy előre jelzett vihar miatt miért kellett négy embernek meghalnia, több mint háromszáznak megsérülnie? Hol voltak a munkavédelmi és egyéb felügyelők, amikor kártyavárként dőltek össze az utcákon felállított állványok, sátrak. Kik ellenőrizték, kik vizsgálták végig a dunai rakpartot, hogy ez a tragédia bekövetkezhetett? Kik voltak azok, akik a tűzijáték elindításakor nem vették figyelembe a meteorológiai intézet jelentését, hogy orkánszerű vihar közeledik nyugatról, és veszély van. És milyen pirotechnika az, amely nem teszi lehetővé a tűzijáték azonnali félbeszakítását? A pénz, a bizonyítás a jelenlegi koalíciós kormányzat életrevalóságára most is fontosabb volt, mint az emberélet.
Akárcsak a konvergenciaprogram a magyar lakosságra gyakorolt következményei, úgy a több mint másfél millió ember egy térségbe való trombitálása a fővárosban már kormányzati felelősséggel jár: felelnek az emberek biztonságáért, testi épségéért. Úgy látszik, ezt a felelősséget az ünnepség helyszínén, a bajba jutott embereknek segítséget nyújtó névtelen mentők, tűzoltók, a kórházakban dolgozó orvosok, ápolók vették csak magukra.
Ideje lenne visszatérni a Szent István-i ünnep méltóságához, a szórakozás és a szórakoztatás emberléptékű arányainak megteremtéséhez.