Középkori kolostorrom Gyulafirátóton

R E J T Ő Z K Ö D Ő M A G Y A R O R S Z Á G

Búcsút mondunk egy időre a borsodi hegyvidéknek, ahol az elmúlt hetekben barangoltunk középkori műemlékeink nyomában. Soron következő rejtőzködő régiségünkkel a Dunántúl szívében, Gyulafirátóton találkozunk. A Veszprém városhatárától alig két-három kilométerre, a magas Bakonyon át Győrbe vezető 82-es főút mentén található település a XI. század vége óta ismert. Ma két és fél ezren lakják, 1977-ben a megyeszékhelyhez csatolták, azóta vasútját elsorvasztották, és most végleg fel akarják számolni. Az elviselhetetlen közúti forgalom ellen a helybéliek útlezárásokkal tiltakoznak, eddig kevés sikerrel.
A Rátót név ismerős lehet sorozatunk olvasói szemében: legutóbb Sajókaza román kori templomának építéstörténetében tűnt fel az itáliai eredetű Rátold nemzetség egyik tagja a falu földesuraként, de gyakran előfordulnak e szerteágazó família ivadékai Nógrád és Heves vármegyék régi históriáiban is. A Képes krónika egyik „P” iniciáléjában látható a Kálmán király uralkodása alatt, 1097–98 táján Nápoly környékéről hazánkba érkezett Rátold és Olivér lovag képe. Rátold kései leszármazottai mások mellett a dunántúli Batthyányi és Gyulafi családok – utóbbiak a község kegyuraiként kölcsönözték a nevüket Rátótnak.
Rátold törzsökéből való volt az a Mátyás esztergomi érsek, aki 1241-ben a Muhi melletti királyi táborban esett el a tatár támadásakor. Ő alapította – 1239 előtt – a veszprémi püspökvártól nem messze azt a családi monostort, amelynek romjai a mai Gyulafirátót kertes házai közt megbújva dacolnak az idővel.
A településen büszkén tekint egymásra a katolikusok és a reformátusok XVIII. századi temploma. Mindkettő tornyos, barokk épület, építőanyagukat akár a rendház maradékából is bányászhatták. A klastrom romját már csak a gyümölcsfák fölé magasodó nyugati faláról venni észre, ormán a gólyafészekkel. A körülkerített műemlékhez vezető kaput nem jelzi semmi, pedig igazán szép látvány fogadja a látogatót: a kis füves tisztáson hófehér falú, tiszta román stílusú kolostor és szerzetesi templom részletei bontakoznak ki.
Az épület formára és szerkezetre a XII–XIII. századi, francia gyökerű premontrei és ciszterci rendi építészet tipikus alkotása. Háromhajós bazilikális templom, egyenes szentélyzáródással és kereszthajóval. A szélesebb főhajót három pár négyszögletű oszlop választja el a – valaha szintén keresztboltozatos – mellékhajóktól; a nyugati főbejárat előtt egykor előcsarnok volt, a déli oldalhoz kapcsolták a sekrestyét és a káptalantermet. A premontrei barátok számára épült rátóti kolostor érdekessége, hogy a hálóhelyiségek az emeleten kaptak helyet, ehhez hasonló megoldást csak a bencések deáki (Csallóköz) monostortemplomában láthatunk, míg az épületegyüttes alaprajza a kerci (Dél-Erdély) ciszterci kolostoréval vág egybe.
Gyulafirátótról és jeles építményéről ezt olvashatjuk Bél Mátyás 1726 és 1735 között készült országleírásának Veszprém vármegyéről szóló kötetében: „Egykor nagy és nemes falu volt, mint maradványai mutatják; amint kimagaslanak egyfelől keletről a templáriusok kolostorának és templomának, másfelől északra egy magasabb dombon a falu fölött, amint mondják a Gyulaffyak házának romjai; hogy mindez jeles épület volt, tanúsítják a falak.” Régen a helyi hagyományra támaszkodva gyakran összetévesztették a keresztes lovagrendek és a premontreiek, ciszterciek építkezésének emlékeit. Itt is ez történhetett. Az viszont tény, hogy Bél Mátyás idejében már lebontották és nagyrészt széthordták a török háborúk idején tönkrement kolostort, ami pedig megmaradt belőle – és a Boldogságos Szűz titulusú templomból –, 1945-től 1960-ig istállónak használták. A festői romot 1964-ben konzerválták, azóta sem sokan látogatják.