Moldova Kádár-részvényei

Hétfőn egy gombnyomással Moldova György maga indította el Kádár János című regényének nyomását Debrecenben, az Alföldi Nyomdában. A könyv ötvenezer példányban jó két hét múlva kerül a boltokba. Az időzítés az 1956-os forradalom – vagy ahogy Moldova mondja: felkelés – ötvenedik évfordulójára szándékos. Moldova szerint ugyanis át kell értékelni Kádár János alakját, az ’56-os események után játszott szerepét a magyar történelemben, s mindenkinek meg kell tudnia, hogy ő a magyar nép legnagyobb fia. Moldova ezt az átértékelést magában már elvégezte: a forradalom leverése után néhány nappal egy kazánházban fiatalon, forró fejjel még azon törte a fejét, hogy Kádárt – akár saját kezűleg – meg kellene gyilkolni, majd harminc év alatt – amelynek java részében a Kádár-rendszer egyik legsikeresebb, legnépszerűbb, legalábbis tűrt belső ellenzéki írója volt – sikerült eljutnia a fentebbi meggyőződésre, s arra is, hogy megjósolja, lesz még az egykori párttitkárnak szobra Magyarországon. Mint a hétfői könyvnyomó-médiashow alkalmából újságírók előtt elmondta, az elmúlt bő tizenhat év felértékelte a Kádár-részvényeket.
És ebben sajnos, ha nem is ahogy ő gondolja, van némi igaza. A Gyurcsány-marketingkormány ugyanis az egyik szájával azt szajkózza, hogy lesz mostan egy kis megszorítás (nem fog fájni!), s aztán megint jön majd valami olyan kádári eldorádóféle, érdemes ezért éhezni, fázni, akár gyógyszer és kórházi ellátás híján mártírhalált halni minden nosztalgiázó nyugdíjasnak. A másik szájával meg azt, hogy a kádári egyenlősdinek, nosztalgiázásnak vége, építsük fel immáron, elvtársak, végre a globálkapitalizmust, bármi légyen is az ára. Mert most az vagyon soron, s így tudjuk mi, baloldaliak, magunkat rugalmasan átmenteni a jövőnek.
Hát így épül ma Kádár szobra a megtévesztett szavazók lelkében, s a papundekligólem belsejéből így cincognak incifinci, ámde közel sem ártalmatlan Gyurcsányok. Moldova meg éppen hozza a nagy kolosszusépítéshez a betonozást.
Teheti, hiszen hát nem tetszettünk forradalmat csinálni. Teheti, hiszen a jobboldali politikai pártok az elmúlt tizenhat évben nem sokat tettek azért, hogy sajátos, hiteles kulturális holdudvarukat kialakítsák, megkeressék a tehetséges szegénylegényeket, akik soha semmibe nem keveredtek, így nem csupán tükör által homályosan, hanem színről színre tudják megmutatni történelmünket, hagyományainkat. Teheti, hiszen a kormány által a forradalom ötvenedik évfordulójának méltó megünneplésével megbízott bizottság eddig túl sok mindent nem tett le az asztalra. (Tényleg, mi is történt eddig állami szinten 1956 kapcsán azon kívül, hogy Bush eljött katonát kérni meg Amerikát fényezni a magyarok előtt?) Teheti, akkor, amikor az Erzsébet téren a liberálisok sátrában magyar történész jelenti ki, hogy ’56 valójában a fővárosban csak valami pár napos zavargás volt, vidéken nem is tudtak róla, s jó lenne már másról beszélni.
Moldova tehetséges, jó tollú író, ő a magyar irodalom Hofija. Elhiszem neki, hogy elhiszi, a Kádár-könyvvel nemcsak Orbánnal és híveivel, hanem Gyurcsányékkal is szembemenetel egy olyan – a történelmi tények inkább érzelmi szelektálásával kialakított – igazság mentén, ami a Kádár-korszak kisemberének igazsága. Csakhogy ennél az „igazságnál” nincs ártalmasabb méreg, nincs ártalmasabb ábrándkép egy nép számára, amelynek végre fel kellene emelnie a fejét, s amely egyszerre kényszerül harcolni múltjáért és jövőjéért.