Kerek évfordulókkor az ember hajlamos mérleget vonni. Hogyan látja a hatvanéves Tolcsvay Béla a pályán töltött negyven évét?
– Több is az, mint negyven év. Hogyan látom? Egyenetlennek. Olyannak, melyben voltak magasságok és mélységek is. Elkezdődött azzal, hogy a Horizont tánciskolában zenéltem, majd saját zenekart alapítottam Strangers néven. Külföldi nótákat játszottunk és énekeltünk. Egy idő után egyre jobban zavart bennünket, hogy nem értettünk belőlük semmit. Megpróbáltunk hát magyar szöveget írni a zenére, ami sehogyan sem sikerült. Úgy szoktam mondani, az erősítők kora volt ez, mindenki, aki ebben a műfajban mozgott, akkoriban erősítőket vásárolt, a hangerő és az elektromos hangszerek bűvöletében éltünk. Aztán egyszer meghallottam a Seekers nevű ausztrál együttest, akik akusztikus hangszereken játszottak, és zenéjükben népzenei elemeket lehetett felfedezni. Akkor gondoltam, hogy ez az én világom. Ennek hatására alapítottam meg a Tolcsvay Triót. Két gitár és egy bőgő, az öcsémen, Lászlón és rajtam kívül benne volt az öcsém osztálytársa, Balázs Gábor. Megnyertük 1968-ban a Ki mit tud?-ot. Aztán együtt koncerteztünk az Illéssel, tagjai voltunk a KITT-egyletnek, és a zenekar öttagúra bővült, Tolcsvayék és a Trió néven lépett fel. A csúcson voltunk. Aztán 1973-ban a Fonográf együttes alakulásakor hívtak engem is, de nem mentem. Én azt akartam folytatni, amit elkezdtünk. Az öcsém ment. Felbomlott az Illés és a Tolcsvay, lett belőlük Fonográf, amelyben nem volt benne egyik zenekar vezetője sem, se Illés Lajos, se én.
– Hogyan élte meg ezt?
– Rosszul. Évekre megromlott a viszonyom az öcsémmel. Később ez rendeződött, az 1986-os Magyar mise, amelynek én írtam a szövegét, már közös produkció volt. Mindenkinek meg kell találnia az útját. Én megtaláltam a magamét, amikor egyszer Kresz Alberttel, aki fényképeket készített a Corvina Kiadónak egy tervezett albumhoz, elmentem Erdélyországba, ott a Gyimesben, fenn a hegyen, a pásztor kunyhójában, meg este, a tűz mellett a felesége énekét hallgatva. Azóta is azon az úton járok. Újraéledt a Tolcsvay Trió, amely a mai napig muzsikál.
– Azt hiszem, tagadhatatlan, hogy korszerű, mondhatjuk úgy is, modern volt a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején az, hogy az Illés együttes vagy a Tolcsvay Trió tudatosan használt fel dalaiban népzenei motívumokat. Az elmúlt másfél-két évtizedben a magyar közbeszédben hagyomány és modernitás általában két egymást kizáró kategóriaként jelenik meg. Igaz lenne ez, egyáltalán elképzelhető-e ön szerint egyik a másik nélkül?
– Úgy gondolom, hogy nem. Kodály Zoltán mondta, hogy a kultúrát nem lehet örökölni, azt minden nemzedéknek birtokba kell venni újra meg újra, mert az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog… Nehezen tudok elképzelni kultúrát, mely elszakad saját gyökereitől, arra nemigen mondhatjuk, hogy modern, inkább azt, hogy modernkedő.
– Baj van ezzel a birtokba vétellel. Ha a mögöttünk hagyott tizenhat évet nézzük, azt leginkább a kultúravesztés fogalma írja le…
– Így van, ám ez nem speciálisan magyar probléma. Világjelenség, olyan erők munkájának az eredménye, amelyeknek nem saját kultúrával rendelkező emberekre, hanem kis igényű, a világ minden táján hasonló humán erőforrásra van szüksége. De ennek ellenére én bizakodó vagyok. Nemrég a Misztrál-fesztiválon adtam koncertet éjjel háromnegyed egykor egy szál gitárral, a közönség nyolcvan százaléka fiatal volt, és alig akartak leengedni a színpadról. Ilyenkor azt gondolom, nincs veszve semmi sem. Egy biztos, akinek tehetséget adott az Isten, annak tennie kell a dolgát, és élni ezzel a tehetséggel.
– A kultúra előállításához pénz kell, abból pedig láthatóan egyre kevesebb van.
– Bízom benne, hogy lesznek itt új Mediciek, olyanok, akiknek a gazdagság mellett előbb-utóbb más is érték lesz.
– A másik gyakorta előtérbe kerülő probléma a művészek közéleti szerepvállalása. Néha az a nézet kerül előtérbe, hogy ez természetes része ennek a létnek, néha az, hogy a művész csak a saját dolgával foglalkozzon. Az, hogy éppen melyik, nagyban függ attól, éppen ki kormányozza Magyarországot. Aktív közéleti szerepet vállaló művészként ön hogyan látja ezt?
– Ebben engem a hazaszeretetem vezet, meg az általam vállalt és vallott értékek. Kiállok azon dolgok mellett, melyekre ezek indítanak. Ebbe belefért régen az Erdély-tüntetés, belefért az, hogy mikor felhívtak, vállalom-e arcommal az ország miniszterelnökét – Orbán Viktor volt –, és úgy láttam, jó irányba tart az ország, igent mondtam, de nem mentem például a kínai követség elé tüntetni, hiába hívtak.
– Milyen műsort láthatnak szombaton a kilátogatók a százhalombattai Régészeti parkban, hiszen nem csak ön lép fel?
– A Napfényfiát adom elő, ami egy rockoratórium, dalok füzére éppen a művész útjáról, pokoljárásáról. Fellép a Gajdos népzenei együttes, akik a Napfényfiában is szerepelnek, de most új lemezükről is előadnak dalokat. Ott lesz a Misztrál együttes. Fontosnak, sőt kötelességemnek tartom, hogy a műsoraimban szerepeljenek fiatalok, hogy a lehetőséget, amit nekem az Illés adott, én is megadjam az utánam jövőknek. Fellép természetesen a Tolcsvay Trió, Petrás Mária, hogy az igazi autentikus népzene megszólaljon, és lesz még irodalom Szeidl Mariann és Bobory Zoltán előadásában. Az est háziasszonya Halász Zsuzsa lesz. Remélem, azon a csodálatos helyszínen, ahol a földből kiásott évezredes falu házain ugyanazok a motívumok vannak, melyeket a mostani népművészeti tárgyainkon is felfedezhetünk, igazi komplex élményt nyújthatunk a magyar kultúrából azoknak, akik eljönnek.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
