Nem sokkal később Ferrero is posztolt a közösségi médiában, s bár ennek is része az udvarias köszönetnyilvánítás, a szakember finoman, de egyértelműen oda is szúrt Alcaraznak.
Azt kívánom, bárcsak folytathatnám
– jelezte Ferrero, hogy nem volt annyira közös a döntés, mint Alcaraz bejegyzéséből tűnt.
Carlos Alcaraz a családja befolyása alatt? Aggasztó jel
A Clay Tenis szerint a döntés hátterében valójában az idősebb Carlos Alcaraz, a világelső teniszező édesapja áll. Ő már 2023-ban összeveszett Ferreróval, amikor az edző nem tartott személyesen a teniszezővel a dél-amerikai versenyekre.
Amikor Alcaraz megjelent a színen, édesapja még sokkal inkább a háttérben volt. Ahogy telt az idő, egyre többet volt ott sikeres fia mellett, majd a teniszező bátyját, Álvarót is beszervezte a stábba.
Alcaraz apukának az sem hiányzott, hogy az általa irányított Carlos Alcaraz Teniszakadémia helyett a fia Ferrero intézményét népszerűsítse a jelenlétével.
Ezzel immár nem lesz gond, a nagy kérdés az, hogy Alcaraznak mennyire fog hiányozni Ferrero. Több példa (Holger Rune, Sztefanosz Cicipasz) is van rá a tenisz élmezőnyében, hogy ha a sportoló túlságosan a családja befolyása alatt van, annak hosszabb távon megissza a levét a teniszpályán.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!