Nem lehet azt mondani, hogy állóvíz lenne a Magyar Tudományos Akadémia tájékán. Vizi E. Szilveszter elnök az MTA reformja mellett teszi le a garast, egyes kormányzati tényezők azonban ettől függetlenül folyamatosan bombázzák, kritizálják a tudóstestületet. Még a kívülállók számára is feltűnő az a durvaság, vehemencia és ignorancia, azaz tudatlanság, amellyel például Kóka János gazdasági miniszter támadja az illusztris intézményt.
– Az Akadémia természetesen nem szent és sérthetetlen, ám a vádak, kifogások hallatlan sok szakszerűtlenséget tartalmaznak. Magyarán: olyanok is meg akarják kívülről reformálni az MTA-t, akiknek kevés fogalmuk van a mibenlétéről. Minden szervezetnek vannak hibái, de ne feledjük, a katolikus egyházon és az izlandi parlamenten kívül a legrégebbi intézményeink az egyetemek a világon, amelyek céljaikban, funkcióikban és szerkezetükben változatlanul működnek alapításuktól fogva. A padovai, bolognai, salamancai, oxfordi, cambridge-i egyetemek a művelődés, az oktatás, a tudomány fellegvárai. Ha megnézzük, a modern államalakulatok zöldfülű tacskók a szellem intézményeihez képest. Magyarországon az Akadémiát 1825-ben alapította Széchenyi István, s azóta az MTA céljaiban és funkciójában lényegében változatlanul, bár mindig megújulva működik. Első pillantásra ez nem is lenne olyan különleges, ám ha belegondolunk, hány kormányzati forma volt hazánkban 1825 óta, mindjárt jobban kell értékelnünk ezt az állandóságot. Főként, ha tudjuk, hogy az MTA a világ első tíz akadémiája között van. Egy kicsit nevetséges, abszurd tehát, hogy az instabil és efemer, vagyis kérészéletű politikai élet szereplői egy olyan patinás, lassan két évszázados intézményt támadnak, amely a politikai rendszerekkel szemben önmagát rendszeresen, időről időre megújítja, sokkal előremutatóbb módon, mint a politikai intézményi struktúrák.
– Az Akadémia egyes körök szemében mégiscsak mintha az ókonzervativizmus szinonimája lenne, amely egyfajta avítt, bölcsek tanácsaként funkcionál.
– Churchill azt mondta, a demokrácia az az államforma, ami nem tökéletes, de még nem találtak fel jobbat. Az Akadémia viszont úgy szerveződik, hogy inkább hasonlít a platóni állameszményhez, hiszen kizárólag teljesítményük alapján kiválasztott emberek vezetik. Az Akadémia az egyetlen olyan köztestület Magyarországon, amelynek több mint tizenkétezer fős tagsága abszolút demokratikusan és szigorúan meritokratikusan, vagyis érdemek alapján szerveződik. Tehát ha valami közelít a platóni ideális demokráciához, az az Akadémia, s példát mutat a Magyar Köztársaságnak is. Nyilvánvaló persze, hogy a fejlődés szakaszosan jelenik meg egy szervezet életében. Gondoljunk bele, hogy a jogalkotás is utólag reflektál törvénymódosításokkal az élet által kikövetelt változásokra. Ha viszont egy állam életében sem folyamatosan mennek végbe a módosulások, elég igazságtalan, komikus számon kérni az Akadémián a permanens megújulást, és közben maradisággal vádolni.
– A reformoknak azonban nemcsak a szükségességét kell deklarálni, hanem a célját is meg kell határozni. Ön milyen irányban változtatna?
– Az Akadémiának egyik legfontosabb szempontja az, hogy a magyar tudományosság egyetemes. Egyes mérvadó felmérések szerint kétszer annyi magyar kutató és egyetemi oktató tevékenykedik határainkon túl, főként nyugati országokban, mint az országhatárokon belül. Jelentős részük állandó, intenzív kapcsolatban áll a magyarországi tudományos élettel. Az akadémiai közgyűlésen legutóbb mégis felállt valaki, amikor a külső tagok intenzívebb szerepvállalásáról volt szó, és azt mondta, hogy ne szóljanak bele a nyugati magyarok a testület ügyeibe. Kérdem én: hogy hangozhat el ilyesmi az Akadémián, amikor tudvalévő: a magyar kutatók, egyetemi oktatók kétharmada nem Magyarországon dolgozik? Iskolateremtő, magyar tudósok egész sorát nevelő szellemi nagyságok tevékenykednek Nyugaton a buffalói Bárdos Tamás professzoron, a stockholmi Klein Györgyön és Éván, az Egyesült Államokban dolgozó Buzsáki Györgyön, Módy Istvánon, Lajta Ábelen, Kunos Györgyön és a Nobel-díjas Oláh Györgyön át az oxfordi Somogyi Péterig, a Royal Society egyetlen magyar tagjáig. Ha ők, akik rengeteg kiképzett kutatót küldtek és küldenek haza az anyaországba, nem szerves részei a magyar tudományos életnek, s nem szólhatnak bele az Akadémia ügyeibe, akkor kicsodák tehetik ezt meg? Egyértelmű tehát az álláspontunk: mind a kötelességekből, mind a jogokból kapjanak részt azok a határon túli magyar tudósok az MTA-ban, akik intenzíven részt vállalnak a magyar tudományos élet alakításában. A tudóstestület így a nemzetegyesítés úttörője lehet, s a magyar nemzettudatot is huszonegyedik századivá teheti. Deklarálnánk ezzel, hogy a magyarság nemcsak egy országhoz, hanem egy régióhoz kötődik, sőt több kontinensen szétszóródott több millió honfitársunkon keresztül az egész világban betölti hivatását.
– Nemcsak az Akadémián vannak ilyen furcsa felszólalások, hanem a magyar politikai életben is. Felelős kormányzati emberek azt az álláspontot képviselik, hogy az alapkutatások helyett az úgymond gyorsan megtérülő alkalmazott kutatásokat kellene anyagilag is fokozott előnyben részesíteni. Ez mennyire lehet világszínvonal-kompatibilis?
– Semennyire. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában már rég bealkonyult ennek a földhözragadt, zsákutcás szemléletnek, amely a rövid távú haszon reményében csupán az alkalmazott kutatásokat, az innovációs, technológiai fejlesztéseket preferálta. Ez a szemlélet az egykori szovjet blokkra volt jellemző. A maradi trend oly mértékben megfordult, hogy a jelenlegi amerikai elnök egyenesen siránkozott, amiért az USA kezd lemaradni az alapkutatások terén. Rájöttek, mint ahogy könnyűipar sincsen nehézipar nélkül, alapkutatás nélkül elavul a gyakorlati technológia is.
– Erre mondják azt, hogy egy ház építését sem lehet a második emeletnél kezdeni. A mostani magyar kormány viszont inkább techno- és biopoliszokról, külföldi mamutvállalatok ide telepített logisztikai központjairól vizionál, ám a kutatásra és a fejlesztésre is kiterjesztené a megszorításokat. Az Állami Számvevőszék közben úgy fogalmaz: a kormányzatnak nincsen tudománypolitikai koncepciója.
– Pedig ez szembemegy az uniós követelményekkel is. Az EU-ban szeretnék elérni, hogy 2010-re a GDP három százalékát fordítsák a tudomány támogatására, miközben nálunk 0,9 százalék alá került ez a szubvenció. Hiába mondja erre a miniszterelnök, hogy a kormányzat biztosítja a maga részét, s csak a vállalati szféra marad el a dotációval, mert ez nem felel meg a valóságnak. Magyarországon beindult az innovációs alap, évi negyvenmilliárd forintot a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) oszt el. Ez a bizonyos 0,9 százalék sajnos már magában foglalja a versenyszféra hozzájárulásait is.
– Sokaknak van olyan érzésük, hogy valójában a magyar oktatás és tudomány versenyképtelenné tétele a végső cél, hogy a globális tőke és hazai lobbistáik érvényesülésének semmi ne állhassa útját. Ezért van szükség az oktatás lezüllesztésére, s ezért szeretnék a megszorításokat az Akadémia területére is ráerőszakolni, miközben névleg az MTA elavult támogatási rendszerét kritizálják.
– Sokan támadják az MTA-t, hogy rossz a támogatási rendszere, de hát ilyen kevés pénz mellett minden csak rossz lehet. Forráshiányos a tudomány, akárcsak az egészségügy, az oktatás. Eközben a klasszikus „oszd meg és uralkodj” elvet erőltetik a tudóstársadalmon belül, s álproblémákkal etetik az embereket. Hogy reformra szorul a 37 milliárd forinttal gazdálkodó Akadémia? Igen, de reformra szorul az évi 180-190 milliárd forinttal gazdálkodó magyar tudományos élet egésze is, benne annak más intézményeivel, így az évi 40 milliárddal gazdálkodó NKTH-val is. S a legnagyobb reformra maga az államháztartás szorul, így felelőtlenül nyilatkozó felelős kormánytagoknak inkább ez utóbbival kellene foglalkozniuk. Meg azzal például, hogy milyen súlyos következményei lesznek, ha a pénzeszközök túlnyomó részét megvonják az alapkutatásoktól, és ebből hizlalják az alkalmazott kutatást. A fejekben kell tehát rendet teremteni, mert meggyőződésem, hogy a huszonegyedik század elején a legkomolyabb nemzetbiztonsági kérdés a tudomány. Ha kellő számú kiművelt emberfővel rendelkezünk, nemzeti integritásunkat semmilyen veszély nem fenyegetheti. Ehelyett mintha valóban tudatos stratégia zajlana, hogy funkcionális analfabéták tömegét gyártsa le a magyar oktatás. Olyanokat, akik tökéletesen kiszolgálják a globalizmust, amelyben önálló értékteremtésre nincs szükség, csak tetszés szerint alakítható fogyasztókra.
Publicisztika a 6. oldalon
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
