A Bécs melletti Schönbrunn állatkertjét tartják a világ első újkori állatkertjének, amely 1752-ben nyitotta meg kapuit. A schönbrunni példát világszerte több nagyvárosban is követték, például Madridban, Londonban, Berlinben, New Yorkban, Melbourne-ben és Pétervárott is. Hazánkban már a reformkorban felmerült, hogy Schönbrunnhoz hasonlóan Pesten is egy állatkertet kellene létesíteni. Bár a terv lelkes fogadtatásra talált, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során, valamint az utána következő években a politikai helyzet nem kedvezett az alapítóknak, az 1860-as évek elején azonban ismét felmerült az állatkert alapításának eszméje. A fővárosi állatkert – az újkori zook közül harmincadikként – 1866-ban nyitotta meg kapuit.
Szabó Józsefnek, Xántus Jánosnak, Kubinyi Ágostonnak és a többi alapítónak nem volt könnyű dolga, az osztrák hivatalnokok ugyanis nemhogy nem segítették, hanem egyenesen hátráltatták az alapítással kapcsolatos munkát. A városatyák a jövendő állatkertet a Városerdőben, a mai Városligetben kívánták elhelyezni. Két területet is felajánlottak, amelyek közül Gustav Jägernek, a bécsi állatkert igazgatójának a javaslatára a vasúthoz közelebb eső telket választották.
Sok vita volt akkoriban arról, hogy ki legyen az új állatkert igazgatója. A külföldi szakemberek, mihelyt hírül vették az alapítást, nagy számban ajánlkoztak az „igazgatói állomás” betöltésére, az állatkerti részvénytársulatnak mégis az volt a szándéka, hogy magyar embert nevez ki az intézmény élére. Nyilvánvaló volt, hogy erre Xántus János a legalkalmasabb, ő azonban – negyvennyolcas huszár főhadnagyként – meg sem próbált pályázni. Minthogy magyarhoni jelentkező nem volt, ideiglenesen Leopold Fitzingert, a müncheni származású zoológust bízták meg az állatkert ügyeinek igazgatásával.
A pesti állatkertet ma már szinte hihetetlen nemzeti összefogás hívta életre. A terület bekerítése után a legfontosabb dolog a park megtervezése, illetve az épületek helyének kijelölése volt. Petz Ármin, a város főkertésze semmiféle fizetséget nem fogadott el, ingyen és bérmentve álmodta meg és alakította ki az állatkert parkrészeit. Az épületeket ifj. Koch Henrik és Szkalnitzky Antal tervezte. Kettejük közül Szkalnitzky a maga korában híres építésznek számított. Az ő tervei alapján készült például a budapesti Egyetemi Könyvtár épülete, valamint az a négy bérház is, amely az Oktogon négy sarkán áll.
Az állatállomány megteremtése több forrásból történt. Az egyszerű falusi emberektől a nemeseken át egészen az uralkodóig sokan érezték kötelességüknek, hogy állatokat ajándékozzanak a születő állatkertnek. Kevéssel a megnyitás előtt maga az uralkodó, Ferenc József is küldött ritka állatokat a schönbrunni gyűjteményből. Az állatállomány persze vásárlás útján is gyarapodott, a részvénytársulat több európai állatkerttel és -kereskedővel is összeköttetésben állt. Az állatkert megnyitását többször elhalasztották, s végül 1866 augusztusára tűzték ki. Fitzinger kevéssel a megnyitás előtt leköszönt tisztéről, s a közvélemény óhajának megfelelően Xántus Jánost nevezték ki igazgatónak, bár egyelőre csak ideiglenesen. Xántus, a neves utazó és etnográfus bejárta egész Észak-Amerikát, mint köztudomású, Karl May róla mintázta meg Winnettou történeteinek egyik kulcsfiguráját, Old Shatterhandot.
Magyarország első állatkertje 1866. augusztus 9-én, egy napsütéses csütörtökön nyitotta meg kapuit. A közönség ekkor csaknem ötszáz különféle állatot láthatott az állatházakban és a kertben. A legnépszerűbb állat Kristóf, a fiatal barnamedve volt. A majomházban kilencféle virgonc majmot mutattak be, gazdag volt a tó és a fácánház madárgyűjteménye is. A madárházban a legérdekesebbek a „kajdácsok”, vagyis a papagájok, a kakaduk és az arák voltak. Nem hiányoztak a hazánkban is őshonos szarvasfélék sem (őz, gímszarvas, dámvad). Sajnos azok az egyedek, amelyeket Xántus még Amerikából küldött, a porosz–osztrák háború miatt nem érkeztek meg Pestre, örökre a hamburgi állatkertben maradtak.
A lezüllesztés ideje
Bár az ország első állatkertjét ma már szinte hihetetlen nemzeti összefogás, nekibuzdulás hozta létre, az első évek után ez a nagy lelkesedés alábbhagyott. A látogatottsága nem volt akkora, hogy megoldhatta volna a kert fennmaradását, fejlődését, létezését. A vezetés ezért – az eredeti célkitűzéstől eltérően – nemcsak a természettudományos ismeretterjesztés ügyét karolta fel, hanem mutatványosokat, vásári komédiásokat is foglalkoztatott. A gazdasági nehézségek enyhítése céljából a kert sorsjegyeket is kiadott, a nyeremények állatok voltak.
A fenntartási költségek csökkentéséért a részvénytársaság vezetői átfogó takarékossági tervet dolgoztak ki. Ennek szellemében bízták meg Czimek János pénztárnokot a takarmányok beszerzésével. A vezetőség megbízott Czimekben, és úgy rendelkezett, hogy minél olcsóbban szerzi be a pénztárnok a takarmányt, annál magasabb lesz a fizetése. Czimek valóban olcsó, azonban silány, penészes takarmányt vásárolt az állatoknak. Ezért s azért, mert a társaság vezetői mind több mutatványost foglalkoztattak, Xántus lemondott az igazgatói tisztségről. Ekkor a korrupt Czimek szabad kezet kapott, s rövid idő alatt lezüllesztette a kertet. A gazdasági nehézségek csak nem akartak megoldódni, ezért a részvénytársulat vezetői úgy döntöttek, hogy az rt. átalakul Állat- és Növényhonosító Társasággá, annak reményében, hogy így könnyebb lesz előteremteni a fenntartás költségeit. A korabeli indoklás szerint ha az állatkertet részvénytársaság üzemelteti, a „nyerészkedő társaságot” a mecénások nem támogatják kellőképp, míg az új elnevezés a társaság nemes céljairól tanúskodik. A helyzetet a sok adósság is súlyosbította, s minthogy nem sikerült eredményeket elérni, egymást váltották az igazgatók is.
Serák Károly borsodi kisbirtokost 1873 augusztusában nevezték ki állatkert-igazgatónak, mert abban reménykedtek, hogy gazdálkodói tapasztalatával az új direktor meg tudja menteni a kertet a teljes összeomlástól. Serák három évtizeden át, „változó szerencsével” vezette a kertet, a leghosszabb ideig valamennyi igazgató közül. Serák kinevezése után hozzáfogott az állatkert katasztrofális pénzügyi helyzetének rendbetételéhez. Első lépésként a fővároshoz fordult pénzsegélyért, a város vezetői azonban ezt megtagadták, mondván: ilyesmiről csak akkor lehet szó, ha az új vezetés eredményeivel bizonyít. Ezután Serák úgy igyekezett az állatkertet működtetni, mintha az a saját kis birtoka lenne, s mivel külső segítségre nem számíthatott, minden lehetőséget megragadott a pénzszerzésre. A legnagyobb haszonnal persze a mutatványosok szerepeltetése kecsegtetett, így aztán egymást érték a tűznyelők, az akrobaták és a kötéltáncosok. Bár ezek a látványosságok az állatkertbe nemigen illenek, elegendő bevételt hoztak a kertnek ahhoz, hogy a válságból kilábalhasson. A pénzügyi helyzet lassan stabilizálódott, s 1875-ben már a főváros is megszavazta a segélyt az állatkert részére.
Zsiráfok a körúton
1876-ra, az állatkert alapításának tizedik évfordulójára készült el az oroszlánház, amelyet a kor neves építésze, Hauszmann Alajos tervezett. Ugyancsak a jubileum tiszteletére vásároltak struccokat és amerikai bölényeket, valamint egy afrikai elefántot. A honfoglalás ezredik évfordulóját 1896-ban készültek megünnepelni, s e jeles dátum kapcsán az egész ország lázban égett. Az állatkertben sem volt másként. A kert vezetői elhatározták, hogy számos érdekes és Budapesten korábban soha be nem mutatott állatot vásárolnak. A gyűjtemény megújítását még az 1890-es évek elején megkezdték. Ekkoriban vásárolták például Jónást, az első vízilovat, valamint egy már akkor is ritkaságnak számító szumátrai orrszarvút.
A látogatók alacsony számának okát ma nagyon nehéz megítélni, hiszen 1896 után már földalattival is ki lehetett jutni a Városligetbe. Végül a gazdasági nehézségek oda vezettek, hogy a főváros 1907-ben feloszlatta az Állat- és Növényhonosító Társaságot, s megindította a csődeljárást.
Bár az állatkertet üzemeltető társaság csődbe ment, maga a kert a közvélemény szeretetét élvezte. Ezért mindenki egyetértett ifj. Andrássy Gyula belügyminiszternek azzal az ötletével, hogy az üzemeltetést vegye át Budapest városa. Ettől kezdve a kert Budapest Főváros Állat- és Növénykertje lett. Elhatározták, hogy nagyszabású munkával teljesen újjáépítik, s egy, a fővároshoz méltó, új állat- és növénykertet hoznak létre. A változás motorja Bárczy István, a nagy városfejlesztő főpolgármester volt, akinek építészeti elgondolásai közt kiemelt helyen szerepeltek a közparkok és a ligetek. A régi állatkert szinte valamennyi épületét elbontották, s helyükön újakat emeltek.
Nagy szenzációt jelentett a zsiráfok – ahogy akkor nevezték őket: foltos nyakorjánok – érkezése. A Kartúmban, Szudán fővárosában vásárolt állatok vonaton, hajón, majd megint vonaton utazva jutottak el a magyar fővárosba, a Nyugati pályaudvartól az állatkertig pedig kötőfékkel, lábon vezették őket.
A rombolástól napjainkig
Az újjáépített kert 1912. május 20-án tárta ki kapuit a nagyközönség előtt. Akkoriban a napisajtó úgy számolt be erről az eseményről, mint Európa egyik legmodernebb állatkertjének a megnyitásáról. Igen nagy elismerést váltott ki az újszerű, rendszertani alapú beosztás, a száraz árkos, műsziklás bemutatási rendszer, valamint az Aquarium. A Kissziklában kialakított Barlang mozit is hamar megkedvelte a közönség. Az intézmény vezetői jól tudták, hogy az újdonság varázsa hamar elenyészhet. Az érdeklődés fenntartására közönségcsalogató programokat szerveztek, de ügyeltek arra, hogy ezek soha ne fajuljanak vásári komédiává. A bátrabbak az elefánt hátára is felülhettek. A Barlang moziban délutánonként filmvetítést tartottak. A zenepavilonban napközben katonazene szólt. Aki megéhezett, ellátogathatott az ízletes házi főztjéről elhíresült sziklavendéglőbe is.
1914-ben kitört az első világháború. Bár senki nem lőtte vagy bombázta az állatkertet, a veszteségek mégis súlyosak voltak. Nagy gondot jelentett például a takarmányhiány, amely először azokat az állatokat sújtotta, amelyek speciális táplálékon éltek. A kert fókái például hamar elpusztultak, hiszen ezek az állatok tengeri halat igényeltek, amit azonban a háború miatt nem lehetett szerezni. Csupán egyetlen példányt sikerült hosszabb ideig életben tartani, oly módon, hogy sózott csukamájolajba mártott édesvízi hallal etették. Az Aquarium lakói is nagyrészt elpusztultak, hiszen tengervizet sem lehetett hozatni. A későbbiekben már olyan egyszerű, közönséges takarmányokat is nehéz volt beszerezni, mint a réti széna. A ragadozók húsellátása elég sokáig megoldott volt, mert a honvédségtől naponta több legyengült ló érkezett, amelyeket aztán az állatkert saját vágóhídján dolgozhatott fel.
A második világháború alatt természetesen szintén tragikus volt a helyzet. Az elején a már ismert „tünetek”, az építőanyag, a takarmány és a munkaerő hiánya jelentkeztek elsőnek. Olyannyira gondot okozott az állatok etetése, hogy a parkrészeket fel kellett szántani, s ezeken a területeken takarmánynövényeket kellett termeszteni. A háború későbbi szakaszában a vasút közelsége bizonyult tragikusnak, mert ez fontos stratégiai célpont volt. Ezért az állatkertben egymást érték a bombázások, amelyek során szinte minden épület leomlott, s csaknem minden élőlény elpusztult. Azok az állatok, amelyek megúszták a repeszeket, lövedékeket vagy a robbanáskor keletkező légnyomást, sőt még a kegyetlen telet is átvészelték, végül bográcsban végezték, hiszen a környékbeli lakosoknak nem volt mit enniük. A zsiráfok akkor pusztultak el, amikor házukra bomba esett, a bölények mind bennégtek a házukban, a krokodilok pedig – a tető és termálvíz nélkül maradt medencében – megfagytak. Mire a front átvonult Budapesten, az egykor gazdag kertből egy romhalmaz maradt, benne alig tizenöt állattal.
Amikor a harci cselekmények megszűntek Budapesten, az emberek előjöttek a pincékből, s – élükön Nádler Herberttel – hozzáfogtak a lehetetlenhez: a romokból ismét állatkertet építettek. Újra elkezdődött az élet. A megmaradt egyedeket az egyetlen fűthető épületben, az Elefántházban szállásolták el, s hozzáláttak a romeltakarításhoz. Azon igyekeztek, hogy 1945. május 1-jére ismét, immár harmadszor, meg tudják nyitni az állatkertet. Emberfeletti munkával ez sikerült is, bár az állomány jóval szerényebb volt, mint a háború előtt. Vidékről több hazai vadat kapott a kert, sőt megindultak az első állatcserék is. Eközben a cirkuszosok újra megjelentek, s az intézmény vállalta, hogy helyet biztosít a vadállatok részére, amíg a cirkuszosok Budapesten tartózkodnak. Lassacskán minden romos épület eltűnt, s egyre több kifutó népesülhetett be, azonban az akkori építőanyag-hiány miatt több felújítás csak tüneti kezelés volt. Nádler Herbert 1948-ban nyugdíjba vonult, s helyette – mint akkor minden intézményben – munkás igazgatót neveztek ki Láng István cipőfelsőrész-készítő személyében. Szerencsére Láng – bár a személyi ügyeket kézben tartotta – a szakmai munkába nemigen szólt bele.
Az utóbbi ötven évben egymást váltották a tudós igazgatók, s az állatkert tudományos intézménnyé vált. Folyamatosak voltak a rekonstrukciók, egyre többet fáradoztak az állatok életkörülményeinek jobbá tételéért is, s az állatkert egyre több vonatkozásban európai színvonalúvá vált.
(Az állatkert történetét egy könyv terjedelmű forrásanyagból az intézmény internetes honlapján korábban el lehetett érni, ám a honlap érintett részei az utóbbi hetekben karbantartás miatt nem látogathatók. Írásunkat ezen anyag alapján készítettük el.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
