Orosz bisztró

A tudományos pályát az üzleti szférára váltotta, majd néhány éve a politikába is belekóstolt. A tehetős üzletember ma a 2003-as parlamenti választásokon sikeresen bemutatkozó Rogyina (Haza) párt elnöke. Alekszandr Babakovval az üzlet és a politika kapcsolatáról, az oligarchákról, a futballbizniszről, pártjáról és az Oroszország előtt álló kihívásokról beszélgettünk.

A közgazdaság-tudományok kandidátusaként került az üzleti életbe. Mit tudott kamatoztatni gyakorlatban a felhalmozott elméleti tudásból?
– Tizenöt évet tanítottam, és nyugodtan állíthatom, ezt az elméleti tudást a gyakorlatban is lehet kamatoztatni. Hogy úgy mondjam, tisztában vagyok a tőke természetével, tudom, mi a hozzáadott érték, a haszon. Ezen ismeretek segítségével képes voltam operatívan reagálni az országban zajló folyamatokra.
– Ami azt illeti, sokan tanítottak még az MGU-n, a moszkvai állami egyetemen és másutt is közgazdaságtant, s mégsem lettek ilyen sikeresek az üzleti életben. Valószínű az is, hogy két nézőpontból látva, átélve a dolgokat, ön náluk jobban le tudja írni az orosz kilencvenes éveket, a vadkapitalizmus, az eredeti tőkefelhalmozás időszakát. Megosztaná velünk e tudást?
– Marx már mindent leírt erről. Az eredeti tőkefelhalmozás megkerülhetetlen velejárója emberek tömegeinek könnye, verejtéke és vére. Úgy is mondhatnám, a vadkapitalizmus tulajdonképpen ezen alapul. Az angol parasztokat nálunk a gyárak bezárása után az utcára került szovjet munkások, alkalmazottak százezreivel kell behelyettesíteni. Nincs tehát új a nap alatt.
– Erről sokat hallottunk, s arról is, hogy az oligarchák miként rabolták szét Oroszországot. Ezt nemrégiben feltűnő keménységgel bírálta egyik nyilatkozatában. Ezek az üzletemberek még soha nem vágták a fejéhez, hogy olyan ember, aki benne volt az olajexportban, senkit se kritizáljon?
– A párhuzam erősen sántít, én ugyanis másokkal ellentétben kezdettől fogva a termeléssel foglalkoztam, ami pedig Ukrajnát illeti, az akkor még a Szovjetunió része volt, tehát nem külön állam. Az oligarchákat pedig azért bírálom, mert az ő tevékenységükből a nemzetgazdaságnak szinte semmi haszna nincs, hiszen lényegében tőkekimenekítésről van szó. Ezenkívül az oligarchák lényegesen hozzájárultak a korrupció burjánzásához. Az egyetlen cél számukra a meggazdagodás, s egyáltalán nem érdekli őket a nemzetgazdaság fejlődése, a tőke újratermelődése, az emberek sorsa. Nem patrióták.
– Mindez azt jelenti, hogy helyesli Mihail Hodorkovszkij elítélését is?
– Sokan elfelejtkeznek e történet jogi aspektusáról. Ha egy állam az igazságszolgáltatáson mint hatalmi ágon keresztül törvénysértőnek ítél valamit, azzal nehéz vitatkozni. Ez esetben pedig bizony sérült a jog, s ezt a véleményalkotáskor nem kerülhetem meg. Ellenben ha azt a kérdést tesszük fel, miért csak Hodorkovszkij ült a vádlottak padján, akkor már vannak fenntartásaim. Nem létezik ugyanis, hogy egy ilyen hatalmas országban csak ő sértette meg a törvényt.
– Mi a különbség például a futball révén ön által is jól ismert Roman Abramovics és Mihail Hodorkovszkij között?
– Hát annyi bizonyosan, hogy az egyikük most lényegében Angliában él! Egy politikai párt elnökeként nem szeretnék senkit megítélni, az azonban biztos, hogy a törvényeket nem csak egy ember sértette meg Oroszországban. A korrupció tömeges jelenség, amely ellen határozottan fel kell lépni.
– Ha már szóba jött a futball, nem kerülhetjük meg, hogy ön is aktív részt vállalt a moszkvai CSZKA működtetésében. Árulja el, miért érdeklődnek ennyire az oligarchák, az üzletemberek a sport, azon belül alapvetően a foci iránt? Az egykori sportolói múlt tereli erre többjüket? Avagy a presztízs, hogy komoly üzletembernek e régióban rendelkeznie kell egy csapattal? Netán a pénzmosás miatt lehet vonzó a futballbiznisz?
– E három felvetés egyikével sem értek egyet. Én másként nézem a kérdést. Aki a sportot szponzorálja, azt elsősorban az ország jövője érdekli. Egy klub, legyen az a Szpartak, a Dinamo vagy a CSZKA, jóval több, mint egy csapat. Fiatalok tömegeinek sportolási lehetőséget biztosító keret. Rendszer, amely alapvetően befolyásolja e fiatalok szokásait, életmódját. A szponzorok futballpályákat építenek, az említett Abramovics például csak a közelmúltban ötvenet létesített. Tehát nemcsak az élsportot, hanem a tömegsportot is támogatják. S akkor még nem beszéltünk a szurkolókról, arról, hogy hány embernek ünnep egy-egy mérkőzés, mennyi öröm, mosoly van a stadionokban. Ebben én is szívesen segítek. Ma már az üzleti szféra minden értelemben megérett arra, hogy áldozzon a művészetre, az oktatásra vagy éppen a sportra.
– Azt már értem, mi az üzleti filozófiája, azt azonban nem, miért keveredett az üzletből a politikába? Ráadásul olyan időszakban, amikor a Kreml világosan e szféra értésére adta, hogy tartsa magát távol a politizálástól. Jól jönnek a kapcsolatok? Segíthet ez valamit az üzleti előmenetelben?
– Nem, hiszen az üzlettel most nem tudok foglalkozni. Nem is tehetem. De válaszolva a kérdésére, valójában az hozott a politikába, hogy számomra nem mindegy, mi történik az országban. A Rogyina közelébe pedig régi ismerősöm, Szergej Glazjev révén kerültem, aki négy éve másokkal együtt hozzáfogott, hogy különböző erőkből egy pártot formáljon. Hívott engem is, s nekem tetszett a projekt. Megvalósíthatónak láttam, s mint a mai helyzet mutatja, igazam is lett. A három alakulatból létrejött friss párt 9 százalékkal a duma negyedik legnagyobb ereje lett. A taglétszámot tekintve a Rogyina az Egységes Oroszország után a második legnagyobb párt, és Szergej Mironov felsőházi elnök Orosz Élet Pártjával egyesülve immár több mint 300 ezer tagunk lesz.
– Hogy az eredeti szakmájánál maradjunk, ehhez a vállalkozáshoz sok pénz kell, s a pártpénzekkel a világon mindenhol baj van. Honnan a pénz?
– Alapvetően szponzoroktól. A Rogyina ugyanis vállalja a kis- és középvállalkozók érdekeinek védelmét, s különösen olyan területeken vagyunk erősek, mint a krasznodari térség, ahol az üzlet nemzeti alapú. Ilyen az élelmiszeripar is, hiszen az emberek nemcsak amerikai árura vágynak, hanem hazai termékeket akarnak fogyasztani. Programunk kiemelten foglalkozik azokkal a rétegekkel, amelyek hozzánk hasonlóan gondolkodnak, s a párt ki is áll értük. A Rogyina szociológiai értelemben elsősorban a hazafias értelmiségre, a kis- és középvállalkozókra, a közalkalmazottakra, a katonákra, az oktatásban, egészségügyben dolgozókra alapoz, s célja, hogy a 2007-es választásokon megelőzze a kommunistákat.
– Miként fogalmazná meg a párt ideológiai irányultságát? Egyrészről ugyanis konzervatív eszméket hirdetnek, erre utal már a párt neve – haza – is, másrészt mintha inkább szociáldemokraták volnának…
– Valamivel közelebb állunk a szociáldemokrata eszmékhez, ám mivel modern kori történelmünkben nálunk a pártoknak nincs igazán hagyományuk, ez a szociáldemokrácia, hogy úgy mondjam, meglehetősen orosz. Patrióta. Kiállunk a demokratikus szabadságjogok, a nemzeti érdekek védelmében, s kiemelten fontosnak tartjuk a szociális igazságosságot. Másképp megfogalmazva, a Rogyina képviselte szociáldemokrácia inkább valamiféle szociálpatriotizmus. Mindent megteszünk azért, hogy az állampolgárok minél jobban éljenek, büszkék legyenek és lehessenek hazájukra.
– A szociáldemokrácia baloldali eszme, s mint olyan, térségünk XX. századi viharaiban sok mindennel összemosódott, lejáratódott. Milyen a Rogyina viszonya a kommunista múlthoz? Mit szól azokhoz az elsősorban nyugati újságcikkekhez, amelyek nemegyszer úgy kezelik Oroszországot, mintha ott még mindig kommunizmus volna?
– Először is le kell szögezni, hogy minden, ami velünk történt, az a mi történelmünk, amelyet tisztelni kell. Egyetérthetünk egyes fejezeteivel, másikakkal nem, ám ezeket sem törölhetjük ki krónikánk lapjairól, mint azt ma sokan teszik. Azt mondják, minden rossz volt. Valóban sok probléma volt, sok bűn is, de ne felejtsük el, voltak jó dolgok is. A jövő generációi és a történelem majd a helyére tesznek mindent. Személy szerint én büszke vagyok arra, amit Sztálin teremtett, ugyanakkor világos számomra, hogy amit kommunizmusnak neveztek, az valójában nem az volt. Tévedés tehát, hogy a kommunista eszme tovább élne, hiszen előbb meghalt, mint hogy megvalósult volna. Az elvekkel, a szociális igazságossággal aligha lehet vitatkozni, ám azokból nem lett semmi.
– Milyen a kapcsolatuk a hatalommal? Van-e terepe ma Oroszországban az ellenzékiségnek? Kérdezem mindezt annak fényében, hogy sokan eleve a Kreml zsebpártjának tartják a Rogyinát, amelyet a kommunisták visszaszorítására hoztak létre, majd népszerűségük növekedését látva kissé helyre tettek, a moszkvai választásokból idegenellenesség miatt ki is zártak. Sokan a Kreml kezét látják a fellángolt belső viszályok mögött is…
– Nem igazán szeretem az ilyen leegyszerűsítő véleményeket. Természetesen nem vagyunk senkinek sem a bábja. A Rogyina sikere azzal magyarázható, hogy a társadalomban igény van az általunk hirdetett eszmékre, s jelentős tömegek érdekeit fogalmazzuk meg. Konstruktív ellenzék vagyunk, tevékenységünk nem korlátozódik a folyamatos elutasításra, megfogalmazzuk azt is, miért nem támogatunk egy-egy felvetést, és milyen alternatívát kínálunk helyette. Ami pedig a párton belüli, alapvetően a Baburin–Glazjev–Rogozin háromszögben zajló személyes felhangokkal kísért vitákat illeti, mert feltételezhetően erre utalt, én ebben nem a Kreml kezét látom, hanem a növekedés problémáival magyarázom. Ne felejtsük el, hogy a Rogyina fiatal párt, s még hiányzik a kellő bölcsesség ahhoz, hogy e nézetkülönbségeket botrányok nélkül rendezze. A párt kinőtte eddigi kereteit is, több kérdést rendezni kellett, s ezt meg is tettük.
– Nem lehet egyszerű ma Oroszországban egy ellenzéki párt dolga, hiszen a társadalom túlnyomó többsége egyértelműen támogatja Putyin elnököt…
– Lényegében mi is egyetértünk a Kreml elképzeléseivel, megvalósításukkal azonban sok a probléma. De ez egyáltalán nem meglepő, hiszen Oroszország hatalmas ország. A Rogyina fő feladata, hogy a választók és a végrehajtók között tátongó szakadék kisebb legyen. Elsősorban a kormány működését kell javítani. Vegyük például az elnök május 10-én elmondott üzenetét. Nincs vele semmi baj, tételeivel egyetértünk, megvalósításukra azonban még tervek sem nagyon születtek. Ezekre a hibákra kell rávilágítanunk.
– Melyek a Rogyina szerint az Oroszország előtt álló legnagyobb kihívások, s milyen választ adnának ezekre?
– Politikai, szociális elképzeléseinket már érintettem. Ezenkívül elengedhetetlennek tartjuk a gazdaság nemzeti alapú fejlesztését, nem alapozhatjuk a jövőt a nyersanyagok kiárusítására. A jelenlegi külgazdasági konjunktúra is csak ellustít, elfeledteti, hogy a termelésre kell fektetni a hangsúlyt, ami valódi fejlődést, munkahelyeket hoz magával.
– A külpolitikai kihívásokat nem említette, pedig a posztszovjet térségben folyó kiszorítósdi, a befolyás csökkenése és a feszültség növekedése ugyancsak érinti Oroszországot. A szomszédos Ukrajnát jól ismerve mit ajánlana e téren a Kremlnek?
– Ha Oroszország gazdasága fejlődik, az megteremti az alapjait annak, hogy példaértékűvé váljon a térségben az orosz modell. Az sem utolsó szempont, hogy egy ilyen gazdaság termékei konkurálhatnak a nyugatiakkal is, s ebben a régióban népszerűbbek lesznek. Az orosz bisztró már legyőzi például a McDonald’s-ot, az orosz filmek pedig az amerikai kommerszt. S hogy egyes országok miért akarnak beszorítani minket? Hazánkkal mindig harcoltak, s harcolni is fognak, energiatartalékaink és ásványkincseink ugyanis sokak számára vonzóak. Ezekre szívesen rátennék a kezüket, ezért szeretnék gyengének látni Oroszországot. Egyértelmű tehát, hogy csak úgy lehet sikerrel ellenállni, ha erős, nemzeti alapú gazdasággal rendelkezünk.
– Oroszország hatalmi ambícióinak jelenleg egyik legfontosabb és leghatékonyabb eszközét jelentik a hatalmas gáz- és olajtartalékok. A duma energetikai bizottságának tagjaként ön látja, miként keveri Oroszország az energetikai kártyát. Egyre többet hallani, hogy visszaél a helyzetével…
– A kérdéshez manapság kevesen közelítenek objektíven. Ez bizonyos mértékben érthető is, hiszen a Gazprom a világ harmadik legnagyobb energetikai holdingja lett, s ezt a versenytársak nem nézik jó szemmel. Kihasználják például azokat a taktikai hibákat is, amelyeket a cég a nyugati partnerekkel folytatott tárgyalásokon elkövetett, az azonban nem igaz, hogy az orosz energetikai politika veszélyt jelentene Európa számára. Folyik a kompromisszumkeresés, az alkudozás, s megnyugtató megoldás lesz, ha az orosz cégeket beengedik a nyugati piacra, a nyugatiakat pedig az oroszra. Ami a sajtóban megjelenik, az ennek az alkufolyamatnak az interpretálása, célja pedig, hogy nyomást gyakoroljon Oroszországra. Európa és Oroszország egymásra, együttműködésre, stratégiai partnerségre van utalva. Oroszországtól tehát nem kell félni, ám lenézni sem szabad, hiszen megvédi érdekeit.