Porcelán

Juhász Ferenc (aki tavasztól sokkal jobban ráér az MSZP-ben alelnökölni, mióta a magyar honvédelem gondját-baját átadta a testnevelésből felmentett Szekeres Imrének) már csak a „hívő szocik” kedvéért is megszenteli a vasárnapot: ilyenkor szokott igehirdetést tartani a szocialista párt átalakításáról. A kérdés roppant időszerű, így taglalása nem is tűrt halasztást hétfőig, hiszen a választóközönség tudatos megtévesztésével hatalmon maradt társulat népszerűségvesztése lassacskán eljut addig a lélektani küszöbig, amikor – megbízható, anonim Köztársaság téri forrás szerint – „már miniszterelnököt szoktunk cserélni”. Persze miért épp a szocialisták ne haladhatnának a korral (ha már akkor is haladásról beszélnek, amikor rákmenetben haladnak): meglehet, októberi kongresszusukon nem lecserélik a miniszterelnököt, hanem a demokratikus centralizmus jegyében felkínálják neki a pártelnökséget is.
A sikert sikerre halmozó, a köztévé főműsoridejét is vitathatatlanul kiérdemlő kormányfőnek az emlékezetes puccs óta már eddig sem sok vizet zavart a pártvezetés: az izgága Kovács csúcsgázsiért eltávolítva a messzi Brüsszelbe; a korábbi konkurens Kiss lefokozva kacelláriaminiszterből munkaügyi miniszternek (ami egy munkanélküliségtől sújtott országban borítékolt sikerágazat); a pártütő Szili befőttként konzervált közjogi méltóság; Szekeres katonásdit játszik egy képzelt hadsereggel; Toller az intenzíven; Juhász meg sajtótájékoztatókkal üti el az esős vasárnap délutánokat. Az egyedüli potenciális veszélyt a cserfes Lendvai jelenti számára: ő meg sikeresen amortizálja magát olyan revelatív meglátásokkal, hogy például a Hősök tere afféle fasisztoid levegőjű színhely, körben nyilván csupa náci vezér meg király pöffeszkedik, úgyhogy legközelebb a Kapcsolat koncertet is inkább a Köztársaság téren rendezik.
Az MSZP-kongresszus időzítése amúgy zseniális: három héttel az önkormányzati választások után nemcsak a tudományos magyarázkodással készülhetnek el, de megemlékezhetnek a Köztársaság téri ’56-osokról is, leszögezve: ez volt a világ első forradalma, amelyben nem szerepeltek ellenforradalmárok, ehelyett mindkét oldalon forradalmárok küzdöttek.
Juhász szerint egyébként pártjuk működését úgy kell átalakítani, hogy az rugalmas néppárt lehessen. Erről az embernek rögtön a rugós bicska ugrik be, de aztán elhessegeti magától a gondolatot: talán csak az eddiginél is rugalmasabban akarnak hazudozni, rugalmasan elszakadva a valóságtól. S hogy milyen egy MSZP névre hallgató rugalmas néppárt? „Egy olyan szocialista–szociáldemokrata párt, aminek a civil kapcsolatai erősek, de egy olyan párt, aminek megvan a maga immunrendszere és önvédelmi reflexe.” Remélhetőleg ez nem azt jelenti, hogy az önvédelmi immunrendszer (?) reflexből lesújt a civil szférára, ha az nem a gyurcsányi értelemben szociáldemokrata, s például szociális jogokat akar. További talány, hogy a szocialista szótárban „a néppárt nem feltétlenül tömeges párttagságot jelent”. (Hogyisne: azt még mérni is lehetne!) „Sokkal inkább széles körű társadalmi kapcsolati rendszert, ami nem feltétlen a párttagsági viszonyban jelenik meg, hanem működési módban, vallott politikában.” Vagyis visszaáll jogaiba a hálózat meg a szocialista összeköttetés. Ha jól emlékszem, épp e „működési módot” kiiktatandó váltottunk rendszert a fasisztoid levegőjű Hősök terén…
Az MSZP jövőjéről alighanem többet elárul, hogy Lamperth Mónika miért épp herendi porcelánnal ajándékozta meg Ecclestone-t, a Forma–1 főemberét. A porcelán szép. A porcelán drága. A porcelán törékeny.