Sólyom László első éve

Éppen egy év telt el azóta, hogy Sólyom László köztársasági elnököt a Sándor-palotában beiktatták hivatalába. A Magyar Köztársaság sorrendben harmadik államfőjének megválasztása jókora vihart kavart. Azért foglalhatta el az államfői széket, mert a jobboldali pártok a döntő pillanatban felsorakoztak mögé – erre a fajta összefogásra sajnos azóta sem volt példa –, míg az MSZP–SZDSZ-koalíció az együttműködés hiányában teljes csődöt mondott.
Sólyom személyében a rendszerváltoztató értelmiség egyik legjelentősebb képviselőjét üdvözölhettük legfőbb közjogi méltóságként. A bős–nagymarosi vízlépcső megépítése elleni társadalmi mozgalom meghatározó alakja az 1989-es Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon az MDF szakértőjeként vett részt és járult hozzá a harmadik Magyar Köztársaság alkotmányos alapjainak lerakásához. Később kilenc éven át az Alkotmánybíróság elnöke volt. Ez irányú tevékenységével széles nemzetközi tekintélyt sikerült kivívnia.
Miután alkotmánybíróvá történő 1989-es megválasztása óta nem kötődött egyetlen párthoz sem, joggal tekinthetett mindenki úgy rá, mint a két nagy politikai pólustól független, a pártpolitikával szemben a civil társadalom érdekeit képviselő személyiségre. Ennek az elvárásnak – ha néha zökkenőkkel is, de – sikerült megfelelnie. Nehéz dolga lenne annak, aki be szeretné bizonyítani, hogy Sólyom László bármilyen döntésében egyoldalúan kedvezett volna valamelyik politikai erőnek. Ebből a szempontból méltó követője a Mádl Ferenc által megteremtett hagyománynak, aki szintén a jobboldali pártok jelöltjeként került a köztársasági elnöki tisztségbe, hogy aztán bebizonyítsa, miszerint államfőként nem párt-, hanem össznemzeti érdekeket képvisel.
Van azonban egy tényező, amiben Sólyom eddig messze elmaradt Mádl Ferenctől és Göncz Árpádtól: ez pedig a személyes népszerűség. Tegyük hozzá, már tavaly nyári megválasztása idején is egyértelművé tette, hogy „nem akar szeretett elnök lenni”. Helyette inkább „mozdulatlanul ül, figyel, és ha kell, lép”. Az államfő az elődeihez hasonló magas népszerűségi indexszel rajtolt, ám ez jelentősen csökkent az eltelt egy esztendőben. A Medián szerint például egy év alatt húszszázalékos népszerűségvesztést sikerült elszenvednie. Ebben közrejátszottak azok a sok vitát kiváltó lépései is, amelyek miatt hol az egyik, hol pedig a másik szekértábor orrolt meg rá. A tisztánlátás végett azonban ne feledjük, hogy tavaly nyár óta a politikai elit egészének jelentősen romlott a megítélése. A köztársasági elnöknek – aki pozíciója miatt szinte folyamatosan rá volt kényszerítve az állásfoglalásra – ebben a feszült helyzetben nem sok lehetősége volt arra, hogy a háttérbe vonulva csöndben szemlélje az eseményeket. Aktivitásával viszont vállalnia kellett, hogy a folyamatos bizalomvesztés szele őt is el fogja érni. Időnként akadtak feleslegesnek tűnő konfliktusai. A hagyományos újévi elnöki köszöntő idején meg kellett volna jelennie a nemzeti lobogónak a háttérben, függetlenül attól, hogy milyen ünnepi alkalomról van szó. Hasonlóan nehéz megérteni, miért kellett szakítani azzal a hagyománnyal, hogy az államfő a miniszterelnök mellett foglaljon helyet a parlamenti patkó közepén. A díszpáholyba való visszavonulás óhatatlanul az államfői méltóság leértékelését jelentheti.
Újra előkerült az államfői jogkör körüli bizonytalanság. Sólyom László már a március 15-i ünnepségek előtt jelezte, hogy több, magas állami kitüntetésre javasolt személy esetében komoly problémákat lát. A Kádár-rendszerben magas állami funkciókat betöltő Fekete János és Marjai József a nemzetközi eladósítással tönkretett magyar tervgazdaság szimbolikus alakjai voltak. Kitüntetésük az MSZP kampányának része volt. Sikerült erősíteni a szocialista szavazókban amúgy is erős nosztalgikus érzelmeket, és újra lehetőség adódott Gyurcsány előtt, hogy ezzel az otromba és provokatív lépéssel megpróbálja elmosni a pártállam és a demokrácia közötti világos határvonalat. A szorult helyzetbe került államfő – amikor nem volt hajlandó kezet fogni Fekete Jánossal – elsősorban a fent említett okokból fejezte ki tiltakozását. Morális értelemben dicséretes volt a kiállása, ám mindezért – elsősorban a baloldali tábor körében – komoly népszerűségvesztéssel fizetett. Azóta egyébként megváltozott a véleménye, mert állítása szerint ma már kezet fogna a Magyar Nemzeti Bank egykori elnökhelyettesével.
Jelentősen növelte a személye iránti bizalmatlanságot, hogy aláírta a súlyos adóemeléseket jelentő Gyurcsány-csomagot. Csak részben fogadható el az az érv, hogy az államháztartás deficitje miatt súlyos válságba sodródott országban nem szabad késlekedni a büdzsé egyensúlyát helyreállító lépésekkel. A megszorító intézkedések ügyében kezdettől fogva érdek-képviseleti szervek és politikusok sora jelezte alkotmányos aggályait. Bár az Alkotmánybírósághoz korlátozás nélkül intézhet bárki beadványt, csupán az elnöki vétónak van olyan súlya, ami kikényszerítheti az érintett törvények hatálybalépésének elhalasztását. Sólyom László döntésének helyességéről csak utólag lehet a végleges álláspontot megfogalmazni. Ha a későbbiek során nem talál az Alkotmánybíróság kifogást az érintett jogszabályokban, emellett egy éven belül látványosan javul az államháztartás egyensúlya, akkor el kell ismerni, hogy az elnök helyesen cselekedett. Amennyiben viszont bebizonyosodik a csomag egyes részeinek alkotmányellenessége, ráadásul a kormányzati fogadkozások ellenére a deficit mértéke sem csökken, akkor az államfőre újabb népszerűségvesztés várhat.
Egyértelműen dicsérendő az elnök külpolitikai aktivitása. A szabadságjogok iránti elkötelezettségének rendre hangot adott, akár az amerikai elnök politikáját is nyíltan, szemtől szemben kritizálva. A határon túli magyarok kettős állampolgárságát sürgető tavaly augusztus 20-i beszéd félreérthetetlen jelzése volt annak, hogy az államfő kötelességének tartja a szomszédos országokban élő magyarság melletti kiállást. A nemzetközi politikai életben szokatlan elszántsággal állt ki a környezetvédelem ügye mellett. Ennek emlékezetes szimbólumává vált a beiktatása utáni gyalogtúra a Zengőn, tiltakozásként a tervezett NATO-lokátorállomás ellen.
Kérdéses, hogy a közeljövőben milyen lépéseket tesz az államfő az amúgy korántsem gyenge alkotmányos jogosítványainak kihasználására. A legfőbb ügyészi posztra állított jelöltjét, Horányi Miklóst leszavazta a kormánypárti többség, nyilvánvalóan a jelölt személyéről történő konzultáció elmaradása miatt. Sólyom László nem titkolta, hogy az elnöki jogkörbe tartozó javaslatok terén a későbbiekben sem fog egyeztetni a kormánnyal és a parlamenti pártokkal. Az elnöki funkció újraértékelését jelzi egy lapinterjú is, amelyben saját hibájaként említette, amiért nem figyelmeztette időben a pártokat: a demokrácia hitelvesztését eredményezheti, ha az érintett politikai erők úgy vélik, a választási ígéretek semmire nem kötelezik őket.
Gyanítható tehát, hogy a parlamenti ciklus hátralévő részében tovább erősödik az államfő és a kormánykoalíció közötti feszültség. Erre utal az Országgyűlésnek a napokban visszaküldött felsőoktatási törvény is. De amennyiben Sólyom következetes marad a köztársasági elnököt megillető jogosítványok használata során, és az eddiginél nagyobb határozottsággal lép fel a demokratikus intézmények hitelét fenyegető kormányzati lépések ellen, akár az is bekövetkezhet, hogy hosszabb távon ismét növekedésnek indul népszerűségi mutatója.